Hírek

2011.06.26. 17:13

Vásár az Őrségben - Kézművesek kínálták termékeiket

Bár a meteorológusok a hétvégét illetően esővel riogattak, az időjárás kitartott a hagyományos Őrségi vásár ideje alatt. A három napos programot több ezren, köztük sok zalai kereste fel.

Gyuricza Ferenc


A nyugat-dunántúli régió egyik legnagyobb rendezvényeként számon tartott őrségi vásár a negyedik évtizedébe lépett, idén már harmincegyedik alkalommal rendezték azt meg. Talán ennek is köszönhető, hogy tovább bővült az árusok sora, 350 kereskedő és kézműves kínálta termékeit. A legvonzóbbnak ezúttal is a kézművesek utcájának kínálata bizonyult, ahol a hazai termelők mellett a Kárpát-medence szinte valamennyi régiójából érkezett kézművesek kínálták termékeiket. Többen elégedetten nyugtázták a három nap eredményét, de akadtak olyanok is, akik szerint már a kézműves utcában is megjelenik a bóvli és piacos áru.

 

 

- Sajnos évről évre egyre kevesebbet tudok árulni, s nem azért, mert nincs pénze az embereknek - mondta a kosárfonással foglalkozó Dulics Margit. - Mellettem egy bútorárustól több garnitúrával vittek el, kereslet tehát van. Inkább azt érzem, hogy a konkurencia nő, a kosarasok száma folyamatosan nő évről évre.

- Ma ünneplem a születésnapomat, ezért a család úgy döntött, hogy meglepnek egy őriszentpéteri kirándulással - árulta el kérdésünkre a kosarak közt válogató Cserti Anikó. - Lentiből jöttünk, tulajdonképpen cél nélkül, de számos kedvemre való terméket láttam, így biztosan nem üres kézzel térünk haza.



 

Laptársunk, a Vas Népe beszámolója a vásárról itt!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!