Jókedv és kupica konyak a hosszú élet titka

Pedig Pados Józsefné már 94 éves, s a szavaló és mesemondó versenyek állandó indulója. Idős kora talán a bőrén és hajlott hátán meglátszik, de friss szellemén és szerepelni vágyásán egyáltalán nem.

– Pados Józsefné Mária vagyok, a javából – mutatkozik be nekünk az idős néni, amikor meglátogattuk a Vas megyei Acsádon, az idősek otthonában. Itt él ugyanis már évek óta, s innen indul hosszabb- rövidebb utakon a szereplést nyújtó versenyekre.

– Szeretek szavalni, mesélni. Tudja, zárdában nevelkedtem, ott tanultam ezeket a meséket, amiket elmondok. Anyám nem olvasott nekem soha, két elemit végzett csak, nem is nagyon érdekelte talán, inkább vallásos volt.

Pálos Mária Szombathelyen született és ott is élt, mielőtt az acsádi otthonba került volna. Dehogy akart ő odamenni! Dehát az orvos azt mondta, egyedül már nem élhet ennyi idősen, még 85-ben meghalt az ura, a családjára meg nem akart még több terhet róni, mint mondja, így került ide. De azt sem tagadja, szeret itt lenni, s igazából nem is vágyik máshova.

– Én mindig megbékéltem a sorsommal, sosem lázadoztam ellene. Meg kell alkudni a helyzetünkkel – mondja a nagy rejtvényfejtő, aki a mai napig is tökéletesen hall, szemüveg nélkül olvas. Igaz, botra támaszkodik, de csak azért, mert már bizonytalannak érzi a járását, de naponta lépcsőzik, nem is keveset, a liftet elkerüli. Persze, azért mindenbe ő se nyugszik bele.

– Szeretek szerepelni, minden versenyre jelentkezem, ahova csak lehet, ez éltet. Most is készülök a Falusi krónikák országos döntőjére, amit Keszthelyen rendeznek. Tudom, megint belesülnék, ezért mindennap elmondom magamnak egyszer a mesémet, így garantált a sikerem. Szavalni akarok a Tavaszi Fesztiválon, amit az otthonban rendeznek, de nem akarnak beletenni a műsorba! Nem hagyom ám annyiban! – s ez így is igaz, a folyosókon sétálgatva, ha belefut egy szervezőbe, tukmálja magát a programba. Mária nénit, ahogy az otthonban hívják és ahogy kéri, mi is szólítsuk, mindenki nagyon szereti, életvidám jelleme és hogy mindenkihez van egy jó szava, kiemeli a többi lakó közül.

– Négy gyermekem van, tíz unokám, tizennégy dédunokám és két ükunokám. Hát, mit mondjak, szépen termeltek, ugye? – kacsint rám pajkosan az idős hölgy, aki korát meghazudtolva, mesél magáról, vagy ahogy ő mondja, dumcsizunk egyet. Megdicséri a kérdéseimet, mondja, egyszer a Duna TV is meginterjúvolta, de nem kérdeztek tőle semmit. – Arra meg ugye nem lehet válaszolni.

– Székre nem, de puszira igényt tart – mondja el a zalaegerszegi szervezésű Falusi krónikák vers- és prózamondó találkozó elindítója, Török Károlyné Mariann. – Évek óta visszatérő szereplőnk Mária néni, egyedi kisugárzása van, aki egyszer hallotta mesélni, biztosan nem felejti el. A titka, hogy a közönséget barátnak tekinti, s úgy érezzük, mintha egy tollfosztóban vagy egy pajtában ülnénk és ott hallanánk a történeteit. Kuriózuma, hogy mindig megakad az elbeszélésben, de nem jön zavarba, hanem valami kedves viccel elüti a fennakadást és folytatja.

Megtudjuk azt is, Mária néni továbbjutott az országos döntőbe is, amit a Zala Megyei Közművelődési Intézmény szervezett, s mint minden éven, most is azért imádkoznak a verseny szervezői, indulói, hogy még több éven át szórakoztassa meséivel őket.

– Hogy mi a hosszú élet titka? – kérdez vissza ő. – Egészséges ételek, mozgás? Dehogy! A jókedv és a vidámság, engem sosem látnak szomorúnak. Na és minden reggel egy pohárka konyak, hiszen attól leszünk mozgékonyak!


Pillantsunk bele
Hordjuk magunknál a szöveget szereplés közben is, biztonságot ad. Nem baj, ha elvesztjük a fonalat és bele kell pillantanunk, az nem von le a sikerünkből – tanácsolta a szavalóknak a régebben főkönyvelőként dolgozó Mária.