A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja

Pokorni Zoltán akkori oktatási miniszter a budapesti gettó felszabadításának 55. évfordulóján, 2000. január 18-án javasolta, hogy a középiskolákban minden évben április 16-án emlékezzenek meg a holokausztról, miután a magyarországi zsidók gettókba zárása 1944. április 16-án kezdődött meg Kárpátalján, az akkori Magyarország területén. A kezdeményezést üdvözölte a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége és a Budapesti Zsidó Hitközség, mivel - közleményük szerint - a magyar zsidók a II. világháborúban "magyar állampolgárként, személyükben magyar jogalanyokként szenvedték el kirekesztésüket a társadalomból, s érte őket megbélyegzés, és pusztultak el mintegy hatszázezren a munkaszolgálatban, a gettókban, a haláltáborokban".
   
A magyarországi zsidóság teljes egyenjogúsága 1867-ben, az Osztrák-Magyar Monarchia létrejöttének évében megvalósult, s 1895-ben a zsidó felekezetet "bevett vallásnak", azaz a többi vallással egyenrangúnak nyilvánították. Az első világháborút követően, 1920. szeptember 26-án fogadta el a magyar nemzetgyűlés az 1920:XXV. törvénycikket a numerus claususról, amely szerint az országban élő "népfajok, nemzetiségek" nem tanulhatnak nagyobb arányban az egyetemeken, mint amekkora a részarányuk az összlakosságon belül; a rendelkezés elsősorban a zsidóságot sújtotta.
   
A második világégés küszöbén, 1938. május 29-én lépett hatályba az 1938:XV. törvénycikk "a társadalmi és gazdasági élet egyensúlyának hatékonyabb biztosításáról". Az úgynevezett első zsidótörvény szerint a sajtó, az ügyvédi, a mérnöki és az orvosi kamara tagjainak, az üzleti és kereskedelmi alkalmazottaknak legfeljebb 20 százaléka lehetett zsidó, azaz izraelita vallású. Az 1939. május 5-én kihirdetett 1939:IV. törvény "a zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról", az úgynevezett második zsidótörvény vallástól függetlenül zsidónak minősítette azt, akinek legalább egyik szülője vagy legalább két nagyszülője zsidó vallású volt, s őket eltiltotta az értelmiségi pályán való működéstől.
   
Az 1941. augusztus 18-án kihirdetett 1941:XV. törvénycikk "a házassági jog módosításáról és a házassággal kapcsolatos fajvédelmi rendelkezésekről", azaz a harmadik zsidótörvény megtiltotta a zsidók és nem zsidók közti házasságot, és "fajgyalázásnak" minősítette a nem zsidók és zsidók közti házasságon kívüli nemi kapcsolatot. Az 1939-es honvédelmi törvény teremtette meg a fegyvertelen honvédelmi munkaszolgálat jogi alapjait, a munkaszolgálat is több tízezer zsidó életét követelte a háború éveiben.
   
1944. március 19., az ország német megszállása után a Sztójay-kormány sorra hozta a zsidóellenes rendeleteket a sárga csillag viselésétől a kerékpárok beszolgáltatásán és a zsidók lakásának igénybevételén át a zsidók gettókba, Budapesten úgynevezett zsidóházakba való költöztetéséig. 1944. április 16-tól datálható a magyarországi zsidók elkülönítése, majd az ausztriai, németországi és lengyelországi haláltáborokba szállítása. A folyamat az Adolf Eichmann által irányított német és a magyar hatóságok együttműködése révén szervezetten zajlott: pár hónap alatt több százezer vidéki zsidót hurcoltak haláltáborokba. A budapesti zsidóság deportálása Horthy kormányzó közbelépése, valamint a nemzetközi tiltakozások folytán egy időre leállt, de Szálasi 1944. októberi hatalomátvétele után - az itthoni kivégzésekkel párosulva - felgyorsult.
   
Az 1941-es népszámlálás által a revíziós lépések nyomán megnövekedett területű országban kimutatott 725 ezer izraelita mintegy kétharmada elpusztult a világégés éveiben. A munkaszolgálat, a deportálások, a népirtás nyomán a vidéki zsidóság gyakorlatilag teljesen megsemmisült, a Budapesten élők közül mintegy 100 ezren menekültek meg. A történészek ötezer és hetvenezer közé teszik azoknak a magyarországi romáknak a számát, akik a holokauszt áldozataiként koncentrációs táborokban vesztették életüket. (A cigány holokauszt, a porajmos áldozataira minden évben augusztus 2-án emlékeznek Magyarországon.)
   
A magyarországi holokauszt emléknapjához kötődik a budapesti Holokauszt Emlékközpont 2004. április 15-i megnyitása. Az intézményt létrehozó folyamat évekkel korában indult, az alapkövet végül 2002. december 16-án helyezték el azon a Páva utcai telken, amelyet a Budapesti Zsidó Hitközség bocsátott - a rajta lévő használaton kívüli zsinagógával együtt - a magyar állam rendelkezésére.