Luxushajon Spitzbergáktól Törökországig

Bizonyára sokan eljátszanak a gondolattal, hogy – kalandvágyból, anyagi kényszerűségből – óceánjárón vállaljanak munkát. Domján Róbert több zenekar tagjaként tett már kísérletet e tervének megvalósítására, ám tavaly tavaszig nem nyílt rá alkalma. Az egerszegi fiatalemberrel a minap, megyeszékhelyi fellépésekor beszélgettünk.

– A magyar zenészeket egy ügynökség közvetíti külföldre, nemcsak hajóra, de bárhova máshova is. Nem egyszerű lehetőséghez jutni – mondta elöljáróban. – Egy nagyváradi, de Orosházán élő zenész kolléga keresett meg tavaly, ő billentyűzik, és énekes-gitárost szeretett volna maga mellé: közös ismerősök segítségével akadtunk egymás nyomára. Múlt februártól készültünk és április közepe óta hajózunk. Kaland és természetesen pénzkeresti forrás is ez a munka. A személyzettel ellentétben a zenészek vannak olyan szerencsések, hogy az utasokkal együtt kiszállhatnak, amikor kiköt a hajó és részt vehetnek a kirándulásokon is. Sokat láthatunk tehát a világból. A július közepéig tartó időszakban több mediterrán úton vettünk részt, de példul az Anglia–Írország– Skócia rövidebb, hat-hétnapos útvonalát is magunk mögött tudhattuk. Ezek az óceánjárók a világ minden vizén megfordulnak, jómagam a Földközi-, a Balti-, az Északi- , a Norvég-tengeren is jártam. Nehéz lenne rábökni csupán egyetlen lenyűgöző helyre, de a Jeges-tengerben található szigetcsoport, a Spitzbergák mindenképpen leírhatatlan élményt jelentettek számomra, ugyanakkor sokszínűsége, pezsgése miatt Törökország is elvarázsolt és persze megemlíthetem a kedvencek sorában a Kanári-szigeteket is, melyek szintén csodás látványt nyújtottak...

Szóba került, volt-e tengeribeteg, de mint mondta, már első alkalommal sem érezte meg, hogy elindult a monstrum. A bevezetőben említett tizenhárom emeletből kilenc az utasok felségterülete, a többi a személyzeti övezetet foglalja magába, illetve ebben a térben találhatóak a kiszolgáló helyiségek és itt van sok egyéb mellett a gépház is. Ez a rész egyébként már a vízfelszín alatt van. Az utaslétszám egy ilyen hajón 1950 fő, a személyzet 850 fő, melynek 70 százaléka indiai származású, 20 százaléka Fülöp- szigeteki, a fennmaradó 10 százalékba tartozik az angol vezetőség, néhány olasz, macedón, illetve horvát, sorolta a statisztikai adatokat. Magyarral tehát ritkán hozza össze Robiékat a sors. Egy alkalommal azért előfordult, hogy a southamptoni terminálban magyarul szólalt meg egy idős hölgy, de mint kiderült, ugyan hazánkból származik, ám a brit szigeten él: egy manchesteri család sarja, mely família a Manchester United csapatát is támogatja...

Az változó, egyhuzamban mennyi időt töltenek a hajón, általában két hét elteltével térnek vissza a kikötőbe, majd indulnak tovább. Az óceánjárón több étterem, bár, klub működik, a duó szinte naponta más helyszínen játszik, sőt 24 órán belül is többféle műsorral kell előrukkolniuk: hol instrumentális muzsikával szórakoztatják a nagyérdeműt, hol tánczenével. Van terem, ahol a standardtől a latin zenéig mindenféle talpalávaló felcsendül, a választás annak megfelelő, milyen táncot tanulnak éppen az utasok. Repertoárjuk laza kivonatából lemezt is készítettek.

– Nem lehet megunni, ráadásul időről időre cserélődnek az utasok, mindig más arcok tűnnek fel, más ízlés, igény jelentkezik, úgyhogy valóban változatos munka, fantasztikus életforma – folytatta Robi a beszámolót. – Sokat jár persze az agyam azon is, hogyan alakul, hogyan alakítsam az életem, hiszen kint is teljesíteni kell, de azt sem szeretném, hogy itthon elfelejtsenek akár a barátaim, akár a közönség. Nehéz egyensúlyt tartani, de van előttem rossz példa: néhányan, amikor fordulatot vesz az ételük, hirtelen hátat fordítanak az ismerőseiknek: ez az a hiba, amit nem szeretnék elkövetni.

Volt egy partiformációja, mely megszűnt számára, hiszen bár visszavárnák a társak, munkája miatt nem tudna eleget tenni a meghívásoknak. Az egerszegi együttesekkel, ha teheti, természetesen játszik ezután is. Mikor int búcsút ismét a szárazföldnek? Egyelőre nem tudja: éves időbeosztását még nem kapta meg.

A cél persze nem az, hogy állandóan hazájától távol dolgozzon, de Magyarországon zenészként egyelőre nehéz boldogulni.

– Nem tudom, belátható időn belül változik-e a világ, és ha változik, akkor hogyan és mennyit, de az biztos, hogy jelenleg a kereskedelmi televíziók tehetségkutató showműsorainak „végzős” diákjai kapnak csak ajánlatokat. Igaz, ők is csak ideig-óráig tudnak ebből megélni, míg nem jön a következő széria... – gondolkodott el Robi, majd hozzátette: – Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen időnként kapok felkérést, a Voodooval, a Lorenzo együttessel is el tudok menni ide-oda. Kicsi ez az ország ahhoz, hogy ennyi zenészt, önjelölt vagy felkapott sztárt el tudjon tartani. Egyelőre keresem az utam. Nyilván nekem is vannak álmaim, melyek szerint a művészetben, a magánéletben is boldogan és kiteljesedve élem majd az életem, de ez most science fiction. A saját lemezem még mindig félkész állapotban van és a fiókomban lapul. A dalszerzésre jut idő, ha nem is sok, bár egy „kis” baleset is hátráltat most a munkában. Törökországból egy lantot hoztam, melyet fel kellett adjak poggyászként, és sajnos összetörték, pedig terveim voltak vele. Most azon vagyok, hogy megcsináltassam és tudjak rajta végre játszani, legyen valami új dolog, ami inspirál... 


AZ OLIVERREL KEZDŐDÖTT
Domján Róbert 1974- ben született Zalaegerszegen. A közönség először az 1986-87-es évadban találkozhatott vele, amikor a Hevesi Sándor Színházban Lionel Bart Oliver című musicaljének címszerepét játszotta. Később is szerepelt a teátrumban – egy időben színészmesterséget is tanult itt –, de a budapesti Rockszínházban is megfordult. Több egerszegi együttessel dolgozott, dolgozik, 2004-ben a Megasztár tehetségkutatójának első 50 versenyzője közé jutott.