Hírek

2011.01.13. 09:55

Csak papíron laknak Bödeházán - A tömeges bejelentkezés után februárban újra választ a település

A tömeges bejelentkezések miatt megsemmisítette a vasárnapi polgármester-választásának eredményét a helyi választási bizottság Bödeházán. Az újbóli időközi voksolást februárra tűzték ki.

MTI

Az őszi önkormányzati választáson Büki László és Káldi Lászlóné is 22-22 szavazatot kapott, így újra kellett választani a zalai településen. A posztért a januári voksolások is ők indultak, ám ezúttal sem sikerült vezetőt választani.

Az eredmény megsemmisítéséről még vasárnap este, a választást követően számolt be portálunk.
Mint megírtuk, Büki Lászlót (független) választották  a település vezetőjének, ám a község körjegyzője, Szép Zsuzsanna az eredmény ismertetése után alig egy órával arról tájékoztatott, hogy a helyi választási bizottság megsemmisítette a voksolás eredményét. Ennek oka az volt, hogy október óta jelentősen megnőtt a településre bejelentkezettek száma. A döntés ellen azonban még fellebbezéssel lehet élni - tette hozzá akkor a körjegyző.

Mivel azonban a megsemmisítésről szóló határozat ellen fellebbezés nem érkezett, ezért az jogerőssé vált. A helyi választási bizottság az újbóli időközi választás időpontját február 6-ra tűzte ki.

A Bödeháza honlapján közzétett bizottsági határozatokból kiderül: a 38 bejelentkezett személy sem korábban nem élt, sem jelenleg nem lakik a településen. A tömeges bejelentkezés pedig sérti a választási eljárásról szóló törvényben foglaltakat.
  
Káldi Lászlónénak, aki  négy évig volt testületi tag, ezalatt mindvégig úgy érezte, lefogják a kezét, ezért indult el már tavaly ősszel is a polgármesteri címért.
 
- A mostani választáson csalás történt -  mondta egy korábbi képviselő lapunk munkatársának a választást követő napon, s felvetette:   úgy tudja, az utóbbi néhány nap során 21 személy jelentkezett be Büki László lakásába.

Szép Zsuzsanna az MTI kérdésére, miszerint helytálló-e az az információ, hogy a vasárnap legtöbb szavazatot elnyert jelölt lakcímére 21-en jelentkeztek be, azt mondta: a névjegyzék nyilvános, az bárki által megtekinthető.
   
A település honlapján közzétett választási bizottsági határozatban olvasható, „az októberi választást követően a névjegyzékbe felvett személyek száma jelentősen 47-ről 84-re növekedett azáltal, hogy 38 fő létesített lakcímet, akik sem korábban, sem jelenleg nem laknak a településen” pedig „a jogszabály szerint a bejelentett lakóhelynek a valós állapotot kell tükröznie.”

A kérés indoklásában szerepel, hogy lakcímbejelentéskor a jegyzőnek nincs lehetősége arra, hogy a bejelentés célját vizsgálja, sem arra, hogy ellenőrizze, valóban életvitelszerűen ott tartózkodik a bejelentkezett állampolgár, ám „amennyiben a bejelentett lakcím nem valós, a jegyzőnek lehetősége van a lakcím törlésére hatósági eljárás keretében. Ez az úgynevezett „fiktíválás” (ha a jegyző a bejelentkezéssel fogadása után állapítja meg, hogy a bejelentett lakcím nem valós, megállapítja a lakcím érvénytelenségét és a döntés jogerőre emelkedését követően az érvénytelen lakcímadatot a nyilvántartásban fiktív jelzéssel szerepelteti mindaddig, amíg a polgár a valós lakcímét be nem jelenti).

A határozat értelmében a Bödeháza Községi Helyi Választási Bizottság a felkéri a rédicsi körjegyzőt, ellenőrizze, hogy a Bödeháza községben 2010. október 3. után lakóhelyet létesített személyek a lakóhelyükként bejelentett ingatlant életvitelszerűen otthonukként használják-e, indokolt esetben a „fiktíválási” eljárást folytassa le.

A megismételt szavazást 2011. február 6-ra (vasárnapra) tűzték ki. 

Salamon Róbert, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére - a feljelentő megnevezése nélkül - közölte: az ügyben január 10-én bejelentés érkezett a lenti rendőrkapitányságra, amely azt hatáskör és illetékesség hiányában a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályához tette át. A nyomozó hatóság január 11-én a feljelentés kiegészítését rendelte el.

Ezek is érdekelhetik