Hírek

2010.06.28. 02:22

Csupor helyett pulóver

Változik az Őrségi vásár jellege, a kézművesek mellett egyre több az úgynevezett piaci árus. Szombat délután több ezer fős tömeg hömpölygött Őriszentpéter utcáin kialakított sátrak között.

Gyuricza Ferenc

A zalai Kovács István panaszkodik. Elmondása szerint közel két évtizede minden évben megfordul itt, a vásár kínálatával viszont egyre kevésbé elégedett, mert véleménye szerint a kézműves termékek mindinkább kiszorulnak, s helyüket a bóvli, illetve a bármely piacon beszerezhető áru veszi át.

- Az igazi értékét ennek a vásárnak számomra évek óta az Erdélyből érkező asszonyok régi, hagyományos, kézi hímzésű terítői jelentik - folytatja.

Az említett erdélyi árusok között találjuk a Kolozsvár melletti Székről érkezett Bődör Erzsébetet, aki egy gyönyörűen hímzett terítőt mutat.

- Esténként, amikor akad egy kis időm, olyankor veszem kezembe a hímzést - válaszolja kérdésünkre. - Többen is jöttünk székről, két hetet töltünk Budapesten, onnan járunk vásárokba..

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!