Hírek

2009.10.17. 02:28

Futballkollégium: 35 év állandóság Pacsán

Pacsa - A helyi általános iskola számára nem az volt az idei ősz legnagyobb változása, hogy immár városi intézményként kell működnie. E pillanatban nagyobb jelentősége van a fenntartói kör szűkülésének - miközben az állandóságot a lassan 35 éves futballkollégium képviseli.

Zalai Hírlap

Szentpéterúr kilépett az iskolát fenntartó önkormányzati társulásból, a faluban eddig is működő alsó tagozat után ugyanis 5. és 6. évfolyamot is indított a település. Pacsán ez körülbelül egy osztálynyi mínuszt jelent a létszámban: a tavaly év végi 265 helyett most 230 gyerek jár az iksolába.

- Ez annyit tesz, hogy az említett két évfolyamon csak egy-egy osztályt tudtunk indítani - mondta el Kovácsné Lugosi Mária igazgató. De az intézménybe így sem csak helyi (illetve a másik fenntartó részéről zalaigricei) gyerekek járnak: a futballkollégiumban vasi, sőt, Veszprém megyei üdvöskék is vannak. - Ez évben 37 gyerek tanul a kollégiumunkban. Amióta a támogatásban a kvótarendszer létezik, megszűnt, hogy iskolák küldenének hozzánk kiemelkedően tehetséges gyerekeket, hiszen minden intézmény abban érdekelt, hogy a lehető legmagasabb létszámmal működjön. Újsághirdetésekkel toborozzuk a gyerekeket, aztán a tanulóink hoznak magukkal barátokat, testvéreket, illetve nem egy korábbi kollégistánk adta már be hozzánk a gyermekét is tanulni.

A vezetőedzői teendőket Tóth Attila, az iskola tanára látja el, s rajta kívül még két tréner foglalkozik a gyerekekkel. A diákok délelőtt rendes órákon vesznek részt, a sport ideje a délután.

- A sport is munka, sokszor nehéz munka, a tévéhez, a számítógéphez, a könnyed időtöltés egyéb formáihoz szokott mai gyerekeket egyre nehezebb rászedni - fogalmazott Tóth Attila. - A mozgás és a sportág iránt affinitást érző fiatalokért pedig versengenünk kell a nálunk jobb körülmények közt dolgozó futballakadémiákkal is. Jó a kapcsolatunk a ZTE-utánpótlással, így a legjobbak tőlünk is eljuthatnak akár az élvonalig.

Ezek is érdekelhetik