Hírek

2009.04.20. 02:25

Általános iskolás diákok a Kis-Balatonról a Föld napján

Keszthely (há) - A galamboki általános iskolások nyerték a Szabad Zöldek Egyesülete által a Föld napja jegyében rendezett vetélkedőt, aminek a hét végén a keszthelyi Csány-Szendrey ÁMK adott otthont.

Horányi Árpád

A Kis-Balaton térségi általános iskolákban a környezetvédő civil szervezet támogatásával Zöld klubok működnek, tagjaik közösen ünneplik a Föld napját.

- A rendezvény középpontjában a tanulás, a tudás áll - mondta dr. Fejér László, a programot szervező egyesület elnöke. - Együttműködve a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkkal, lezajlottak a Zöld klubos iskolákban a házi vetélkedők, onnan a legjobbak kerültek a mostani döntőre.

A megmérettetésen a házigazdák mellett Alsópáhok, Galambok, Gelse, Hévíz, Sármellék és Zalaapáti iskolájának diákjai vettek részt. A vetélkedő szereplőit, felkészítőiket, s a vendégeket Ruzsics Ferenc polgármester köszöntötte, majd Dósa Zsolt, a vendéglátó iskola igazgatója méltatta a rendezvényt. A verseny eredményhirdetésére a képviselt iskolák művészeti csoportjainak műsora keretében került sor. A győztes helyezést a galambokiak csapata nyerte. 

Ezek is érdekelhetik