Hírek

2008.10.13. 02:27

Egyszerre nem megy

<b>Nagykanizsa</b> (sza) - A Citromsziget néven elhíresült Dózsa utca 73-75. szám alatti épületkomplexum problémáinak megoldása érdekében átfogó felmérés, illetve több évre ütemezett felújítási terv készítéséről szóló napirendi pont megvitatását indítványozta az MSZP közgyűlési frakciója.

Szalabán Attila

A Böröcz Zoltán szocialista önkormányzati képviselő által jegyzett előterjesztés rámutatott: a volt Ferenc József laktanya és annak környezete évtizedek óta problémák halmazát jelenti a mindenkori városvezetés számára. - Hosszú ideig mindenki arra várt, hogy egyszer majd megtörténhet a teljes épületegyüttes komplex felújítása, ma már azonban tudomásul kell venni, hogy belátható időn belül a több milliárd forintot igénylő feladat elvégzésére, források hiányában, nincs lehetőség - jelezte Böröcz Zoltán, egyike a hatoknak . A képviselő szerint számos feladat már ismert. Ezek közé sorolta a szennyvíz és csapadékvíz elvezetését, a tetőszigetelést, az esőcsatornák felújítását, a lépcsőházak és közös helyiségek nyílászáróinak cseréjét, zebra létesítését, valamint a belső utak és járdák rendbetételét.

- A teljes körű problématérkép felrajzolásához természetesen az ott élők és a gondokat jól ismerő szakemberek véleményének megismerése is szükséges - tette hozzá Böröcz Zoltán. - Az előterjesztésünk célja éppen ezért egy olyan ütemezett feladatsor meghatározása, amely pályázati úton elnyerhető és saját források felhasználásával javítani képes a citromszigeti lakhatási és környezeti állapotokon. Mindezt a város közgyűlése is elfogadta, ám az eredeti javaslattal szemben az ütemezett feladatterv elkészítésével nem az önkormányzat szociális bizottságát bízta meg, hanem a frissen létrehozott, a kinevezett vezérigazgató villámgyors lemondása után fej nélkül maradt vagyongazdálkodási zrt.-hez utalta, azzal, hogy idén december 31-ig a dokumentumnak el kell készülnie. Annak pedig tartalmaznia kell a Citromszigeten ma érzékelhető összes problémát, azok megoldásának fontossági sorrendjét, s a feladatok ütemezését. 

Ezek is érdekelhetik