Járási Ildikó ezúttal a "kiskanizsaiságot" örökíti meg a tűzzománcozás révén

– A tűzzománccal akkor ismerkedtem meg, amikor még Pécsen, a főiskolán tanultam – tudtuk meg Járási Ildikótól, aki eredetileg rajz-földrajz szakos tanár. – Ott mutatta meg nekünk Lantos Ferenc a tűzzománcozást, ami rögtön lenyűgözött. Ősi műfaj, már az egyiptomiak is ismerték, de a legmagasabb szintre a bizánciak fejlesztették az 1300-as években. Az ötvösség egy technikája, amit láthatunk a Szent Koronán is. Nekem a tűzzománcban az tetszett meg, hogy gyakorlatilag végtelen a skála, amin dolgozni tudunk. Ebből a széles repertoárból én a festőzománcozást választottam, ami olyan, mintha visszanyúlnánk az olajfestmények világához, hiszen a festéket rétegekben visszük fel és többszörösen égetjük. Ezek a rétegek összeizzanak, amitől különleges, áttetsző színezetet kapnak az alkotások. Ezért lett a festőzománc az én világom.

Járási Ildikó az otthonában, néhány alkotásával Fotó: Szakony Attila

Járási Ildikó lételeme mindig is a kísérletezés volt, művészi útja több korszakon át vezet. Indult az ezüstös-szürkés tónusokkal, az első színes munkája a Hevesi Sándor Művelődési Központ előcsarnokának falát díszítő 50 négyzetméteres murália, a Múzsák.

– Legutóbb pedig a kisméretű portrékkal kezdtem foglalkozni, közülük is azokkal, amelyek akár szakmailag, akár tematikailag kihívást jelentettek a számomra – folytatta Járási Ildikó. – Ezekből az alkotásokból nemrég be is mutattam néhányat a közönségnek a kiskanizsai iskolában. S ha már itt tartunk, kevéssé köztudott, de én kiskanizsai kötődésű (is) vagyok, évszázadokkal ezelőtt itt született és élt ősünket Baj Istóknak hívták. Talán ebből is fakad, hogy nagyon szeretem a kiskanizsaiakat, a szorgalmuk, az összetartásuk, egyszerű gondolkodásuk miatt. Ezért elkezdtem komolyabban foglalkozni a városrészből származó képekkel, mondákkal és adomákkal – ebben sokat segítenek a Thury György Múzeum munkatársai, valamint Horváth Jánosné, az Együtt Kiskanizsáért Egyesület elnöke. Egyre fontosabb nekem ez, mert úgy érzem, az utolsó nemzedék tagja vagyok, aki még látta a „sáska” életmódot, a rakott szoknyás néniket, ismerte a beszédüket. Mindezt a „kiskanizsaiságot” szeretném megörökíteni és továbbadni életem hátralévő részében. Például a korabeli képeket szita eljárással vinnénk fel, mert kézzel ugyanúgy megfesteni lehetetlen őket. Így az emlékek a tűzzománc révén megmaradnak az utókornak.

Járási Ildikó elmondta továbbá: jövőre szeretne egy életmű-kiállítást is tető alá hozni.