2017.04.07. 16:40
Élet a megszállás idején
1945. március 16-án a 2. és a 3. Ukrán Front megindította bécsi támadó hadműveletét, melynek első szakaszában a szovjet hadvezetés a Dunántúl elfoglalására összpontosította erejét. A német és magyar csapatok képtelenek voltak feltartóztatni a Vörös Hadsereg alakulatait, így a harcok rövidesen elérték – a mainál valamivel nagyobb kiterjedésű – Zala vármegye területét is.
A Balaton-felvidéken a szovjet 26. hadsereg, majd ennek átcsoportosítása után a 27. hadsereg nyomult előre a megye belső területei, illetve Zalaegerszeg irányába. Mindeközben a Balaton és a Dráva közti frontszakaszon az 57. hadsereg és az 1. bolgár hadsereg űzte maga előtt a német és magyar csapatokat, áttörve a németek által kiépített Margit-vonalat. Zalaegerszeget március 29-én délelőtt érték el a szovjetek, Nagykanizsa pedig április 1-jén került a megszállók kezére. A visszavonuló német és magyar alakulatok a letenyei hídfőállásba szorultak be, végül április 5-én hajnalban a Mura-hidat felrobbantva visszavonultak az ekkor Zala vármegyéhez tartozó Muraközbe, ahol még két napig tartották magukat.
Mivel a megye területén a harcok lényegében egyetlen hét leforgása alatt véget értek, az ország más területeihez képest jóval kevesebb volt a polgári áldozatok száma. A halotti anyakönyvek tanúsága szerint megközelítőleg 600 fő esett áldozatul a harcoknak és a légitámadásoknak, melyek során több mint ötven települést ért bombatámadás.
A Zalaegerszeget elfoglaló szovjet katonák egy csoportja
Fotók: Göcseji Múzeum
Ám a fegyverropogás elültével sem lélegezhettek fel a megye lakói, ugyanis állandóan ki voltak téve a megszálló szovjet katonaság erőszakoskodásainak és fosztogatásainak. A járási főjegyzők jelentései arról tanúskodnak, hogy a Vörös Hadsereg katonái szinte minden mozdítható értéktárgyat, ruhaneműt, valamint élelmiszert összeszedtek, elhajtották az állatokat, de sok helyen szétverték a lakások berendezését, összetörték a bútorokat. Nem csoda hát, hogy Zalaegerszeg város polgármestere elkeseredetten és talán némi túlzással jelentette az alábbiakat: "A lakosság olyan anyagi károkat szenvedett különböző javakban, hogy értesülésem szerint ily nagymérvű károsodás aligha volt az ország egész területén." Vidéken sem volt jobb a helyzet, például a letenyei járás jegyzője jelentésében arról panaszkodott, hogy a "legtöbb családnak a rajta való ruháján kívül több ruhája, fehérneműje, ágyneműje nincs, sőt ágyneműje Letenyének nincs is, mert a vánkosokból még a tollat is kiszórták". Mivel a boltokat és közraktárakat is kifosztották, a lakosság ellátása teljesen megbénult, a cukor, só, szappan és petróleum hónapokon át hiánycikknek számított.
A fosztogatások és rablások mellett sokkal nagyobb sokkot okoztak a szovjet katonák által elkövetett gyilkosságok és nőkkel szembeni erőszakoskodások. Utóbbiak kapcsán a leglesújtóbb beszámolók az akkor még Zala vármegyéhez tartozó Sümegről származnak, a város megszállásának napjáról a helyi plébános a következőket jegyezte fel: "A nők (gyermeklányok és öregek is) lettek ennek a gyászos éjszakának legszerencsétlenebb áldozatai, [...] mert legnagyobb részük a meggyalázáson kívül még fertőzést is szenvedett." A megye belső területein sem volt jobb a helyzet, így például a zalaegerszegi járásból még április végén is azt jelentették, hogy az alakulataiktól elszakadt katonák a "női megbecstelenítéseket sorozatosan követik el". A novai járás főjegyzője pedig június elején kért eligazítást arra nézve, hogy miként járjanak el a teherbe esett nőkkel szemben, engedélyezzék-e számukra a nem kívánt terhességek megszakítását. Persze voltak szerencsésebb települések is, így például Bagola lakói az oroszul jól beszélő plébánosuk bátor fellépésének köszönhették, hogy a helybeli asszonyok és lányok megmenekültek az erőszaktól. Több beszámoló is szól arról, hogy a falvakat övező erdőkben, szőlőhegyeken sikerült elbújtatni a nőket.
A Vörös Hadsereg katonája pózol PPS 41 típusú géppisztolyával
A megszállás első heteiben fegyveres magyar karhatalom hiányában a lakosság teljesen ki volt szolgáltatva a szovjet katonaság kénye-kedvének, aki pedig megpróbált ellenállni, az saját életét tette kockára. Több esetben is előfordult, hogy a család női tagjait védeni próbáló férfiakat gyilkoltak meg. Április folyamán a zalaegerszegi járás falvaiban 25 embert lőttek agyon az oroszok. Közülük kilencen voltak nők, a legfiatalabb áldozat mindössze 1 éves, a legidősebb 70 éves volt. Lenti és Letenye környékén pedig nemcsak a Vörös Hadsereg katonái garázdálkodtak, hanem a Muraközt megszálló jugoszláv partizánegységek fosztogatásai is súlyosbították a helyzetet. A közbiztonság csak nagyon lassan állt helyre, a nagykanizsai járás főjegyzője még június végén is a következő sorokkal zárta a főispánnak küldött jelentését: "a lakosság tudatában van annak, hogy fegyvertelen és karhatalmi erő nélkül védtelen és, hogy ki van szolgáltatva minden önkényeskedésnek és ezért némán megadja magát szomorú sorsának".