Ökológiai megtérés, avagy ki kell lépni az önpusztítás spiráljából

Áldott légy! – ezzel a címmel jelent meg Szentatyánk, Ferenc pápa új enciklikája, amely alcíme szerint A közös otthon gondozásáról szól. Vagyis arról a világról, ahová megszülettünk, a Földről, amely mindnyájunk otthona, bármelyik országban vagy kontinensen éljünk is. A pápa arról a közös felelősségről ír, amely nem osztható tovább, és el nem háríthatjuk magunktól. Egymáshoz közel vagy távol élők, keresztények vagy nem keresztények, hívők vagy nem hívők, ugyanannak a Földnek vagyunk a lakói. S mindaz a jó vagy rossz, amit teszünk, annak jó vagy rossz következményeit a közel és távol élők egyaránt megtapasztalják. A pápa annak a reménykeltő véleményének ad hangot, hogy az ember nemcsak a rosszban, de a jóban is képes felülmúlni önmagát. Most ennek jött el az ideje, mert a rossz bánásmódban részesülő, kirabolt föld panaszkodik. Szent II. János Pál pápa szavait idézve, eljött az ideje egy ökológiai megtérésnek. Meg kell változtatnunk a világhoz való viszonyunkat, de miként megjegyzi, ez nem képzelhető el istenhit nélkül. A hívő ember ugyanis úgy tekint a világra, mint Isten ajándékára, s az ajándék mindig kedves számunkra, különösen, ha felfedezzük a mögötte rejlő szeretetet. Valójában kapcsolataink újragondolására van szükség. Újra kell gondolni Istenhez, önmagunkhoz, egymáshoz és a teremtett világhoz való viszonyunkat.

Apropó, teremtett világ. Az enciklika szóhasználatában is következetes, s a hitre épülő magatartást tartja szem előtt. Vagyis nem pusztán környezetről, hanem teremtett világról ír a Szentatya. Ebben a szóhasználatban pedig kifejezésre jut az ökológiai felelősségérzet oka: az egész világot Isten teremtette, tehát nem tulajdonunk, amivel önkényesen bánhatunk, hanem ajándék, amelyet gondozni, őrizni kell. Ezt a felelősséget a keresztények vegyék annyira komolyan – írja –, hogy minden emberrel törekedjenek párbeszédre és közös cselekvésre!

A Szentatya ezzel az enciklikával is bátorítani akarja ezt a közös cselekvést, mert biztos abban, hogy az emberiségnek még meg van a képessége arra, hogy együttműködjön közös otthonunk építésében. Annyi szép, reménykeltő kezdeményezés indult már el az elmúlt évtizedekben, ezeket nem szabad abbahagyni. Minden nehézség ellenére folytatni kell, mert ezektől függ bolygónk további sorsa. Nem mindegy, milyen világot hagyunk az utánunk jövő nemzedéknek. Hogy mennyire fontos és sürgető kérdésről van szó, a pápa azzal is kiemeli, hogy nemcsak a nemzedékek közti, hanem az egy nemzedéken belüli párbeszédet is sürgeti, hiszen a huszonnegyedik órában vagyunk a természetvédelem számos területén. Nagyon érzékletes a veszély szemléltetése, amikor arra utal a Szentatya, hogy naponta tűnnek el olyan növény és állatfajok, amelyeket már sem mi, sem az utánunk következő nemzedékek nem fognak látni.

Elgondolkodtató felfedezni azt az összefüggést, amelyre az enciklika hívja fel a figyelmet: szoros kapcsolatot kell észrevennünk a szegények és a bolygónk törékenysége között. Amikor Európa a megélhetési bevándorlók ezreinek az ügyével küzd, látnunk kell, hogy ezek mögött – a hamis politikai és társadalmi szándékok mellett – ott rejlik a Föld mérhetetlen kizsákmányolása, a levegőszennyezés által eredményezett klímaváltozás, ennek következtében a vízhiány, a fogyasztói társadalom használd és dobd el szemléletmódja, stb. Most tehát ezen legújabb népvándorlás által annak következményét szenvedjük el, aminek okozói mi voltunk. Egyes nagy politikai befolyással rendelkező és fejlett gazdasági erővel rendelkező társadalmaknak mérhetetlenül nagy bűnei vannak ezen a téren... Ezért is intéz megdöbbentően súlyos felszólítást a Szentatya korunk tudósai és politikusai felé: az Egyház nem törekszik arra, hogy értelmezze a tudományos kérdéseket, sem arra, hogy a politika helyébe lépjen, de felszólít egy becsületes és átlátható vitára, hogy a részszükségletek vagy az ideológiák ne sértsék a közjót.  Azzal kapcsolatban, hogy ezen a téren eddig mit tettek a tudósok, de főként a politikusok, a Szentatya elégtelen cselekedetekről szól. Pedig végre ki kellene lépni az önpusztítás spiráljából!

Végül arra szeretnénk utalni, amiről a Szentatya az enciklika utolsó fejezetében ír, s ami remélhetőleg e dokumentum gyakorlati eredménye lesz. Kezdjünk élni egy újfajta életstílust, amely szakít az eddigiekkel. Mindennapi magatartásunkból ki kell zárni az erőszak, a kihasználás és az önzés logikáját. Legyünk képesek mérsékelni bizonyos szükségleteinket. De legfőképpen arra az új szemléletmódra kell eljutni minden embernek, hogy ne kívülről, hanem belülről vizsgálja az őt körülvevő világot, elkerülve egy túlzó antropocentrizmust, amely csak önmaga viszonyából szemléli a világ dolgait. Ebből csak pusztítás következhet: gyermekek- és nők kihasználása, szervkereskedelem, a születendő élet kiselejtezése, és sok más szörnyűséges cselekedet. Ennek elkerüléséhez egy új nevelésre, egy ökológiai spiritualitásra van szükség! Ehhez nagy segítség lehet ez a pápai enciklika.

Dr. Veres András szombathelyi megyés püspök