Nem egyszerre érkeztek a cigányok

Az előbb említett sztereotípia persze nem új keletű. Hacsak a magyar vonatkozásokat vizsgálom, például Losontzi István több kiadást megélt, Hármas Kis - Tükör című tankönyvében emígy írnak róluk, méghozzá a kiegyezés időszakában: " A czigányok, Zingari vagy Singara nevű mesopotamiai városból, vagy circassiai, tatárországi tartományokból szállinkoztak az európai földekre 1417-ik esztendő táján; henyélő, varázsló, tolvaj, bujdosó vándornép. A cigányságnak Európába, hazánkba, azon belül is a zalai, dél-dunántúli térségbe való érkezéséről kialakult különböző nézetek ellenére az igazság az, hogy nem hangsúlyosan, nem egy korszakban, nem is egyszerre és nem egy kultúrával betelepülő népről beszélhetünk."

Északnyugat-Indiából származik a cigányság, onnan vándoroltak, de nem célirányosan Európába, hiszen érkeztek Perzsiába és mentek az Aral-tó környékére, ugyanakkor bevándoroltak a Bizánci Birodalom maradékába, és a Balkánra is. Már az 1300-as évek elejéről vannak adatok a Kárpát-medencében megjelenő cigány közösségekről, de jelentősebb számban csak 100 év múlva, Luxemburgi Zsigmond királyunk alatt jelentek meg.

Cigány család egy erdőszélen. A folyamatos vándorlás jellemezte az életmódjukat  

Mihez kezdtek Európában? A kézművesség mindig is a cigány ember fő megélhetési forrását jelentette. Magyarországon egészen az 1700-as évek végéig, de Nyugat-Európát vizsgálva is, a 16-17. századig beszélhetünk erről az egyértelmű tendenciáról. Az ipari forradalom volt az, ami tulajdonképpen szép lassan elvette tőlük ezt a szakmát. Ugyanis a cigányok csakúgy, mint az örmények, szerbek, vagy a drótos tótok - a kereskedés mellett rengeteg fa-, és fémipari munkát elvégeztek. A munkájukra pedig volt kereslet, olyannyira, hogy sok roma közösség kifejezetten a kovácsolásra állt át. Egyszerű technikával, hordozható eszközökkel, helyben fellelhető anyagok felhasználásával dolgoztak: ők voltak a kolompárok. De a fát is szerették, a cirokseprű kötőktől, a kosárfonóktól kezdve a teknővájókig: a jó minőségű, cigányok készítette faeszközöket még a mai napig is keresik a vásárokban.

A folyamatos vándorlás, a vándorkereskedelem - a mutatványozással, jóslással, cirkuszozással - volt még tipikus cigány megélhetési forma. A cigány közösségek egy-két sátoralját felölelő nemzetségekben vándoroltak és éltek, ami általában 6-7 családot jelentett, amely családok mind valamilyen rokonsági fokban álltak egymással.

Cigány asszony – 1917-ben  

A letelepedés mást jelent magyarnál és cigánynál, de mást jelentett cigány és cigány esetében is. Az 1773. évi cigányösszeírás szerint Zala vármegyében mintegy 1300 cigány család telepedett meg valamilyen formában. A cigányösszeírás adatai szerint letelepedett, jelentősnek nevezhető, 15 főnél is népesebb cigány közösségek éltek Egerszegen, Keszthelyen, Hahóton, Nemesapátiban, Sümegen és Tapolcán is. Ebben az időszakban például Nagykanizsán már élt és dolgozott egy olyan kovácsolással foglalkozó cigány család, amely köztiszteletnek örvendett, a város teljes jogú tagként fogadta be őket. Ma is élnek a környéken leszármazottaik, bár mára elmagyarosodtak, de azért egyértelműen be lehet azonosítani őket, a Burka famíliáról van szó. A másik ilyen roma család, amelynek ma is vannak Kanizsa környékén fellelhető leszármazottai, a Selyem família volt. Kiskanizsán, Palinban és Homokkomáromban éltek a család tagjai, ők lókereskedéssel, zenéléssel és jóslással is foglalkoztak.

Ha a romák letelepedéséről beszélünk, akkor alapvetően négy típusú megtelepedést kell említenünk. Az első esetben arról van szó, hogy ténylegesen beköltözik a faluba, de általában a falu szélén álló házak valamelyikébe a cigánycsalád, és szerves része lesz - például kovácsként - a község életének. A megtelepedés második fajtája volt, amikor egy-egy cigánynemzetség több évre szóló engedélyt kért és kapott az adott településtől, hogy valamilyen, a községnek fontos munka elvégzése céljából - például ártéri erdő kivágása - a falu-város határában táborozhasson le. A harmadik típusú megtelepedés esetén az adott cigány közösség csak úgymond telephelynek használta azt a várost vagy falut, ahol letelepedett. És innen kiindulva, szinte egész évben járták az országot, vásárról-vásárra. Végül a negyedik eset a harmadik típushoz hasonlatos, azzal a különbséggel, hogy ezek a cigányok országhatárokon át jártak, és a legkevésbé alakult ki kötődésük, identitásuk az adott településhez. A cirkuszosok a legjobb példa erre.

Cigánycsalád a Kádár-korszakban. Kihozta őket az erdőből

Egyre inkább sikerül a cigányok beilleszkedése a dualizmus időszakában, például a téglagyártás felfutásával, illetve Nagykanizsa kereskedelmi csomóponttá válásával. Jellemzően a vasútvonalak építésénél, a vasas , illetve az egyéb, segéd jellegű munkák elvégzésénél kaptak feladatokat. A kaszinós világ eljöttével, a boldog békeidők vége táján pedig a cigányzenészek második aranykora is eljött. Nagykanizsa gyorsan fejlődött, elsősorban a kereskedelem által: gazdag kereskedőcsaládok tucatjai éltek a városban, volt igény és kereslet a cigány zenészek szolgáltatására. Csak Nagykanizsán 6 helyi cigányzenekar működött és még két bocskai zenekar is bejárt zenélni a városba. Az első világháború előtt két nagy cigánytelep létezett Nagykanizsán: az egyik a Homokkomárom és a város között nyújtózkodó réteken, míg a másik Bagola mellett, a Fakos felőli részen húzódott.

A második világháború cigányholokausztja jelentősen megtizedelte a magyarországi roma közösségeket. Majd a háború utáni évtizedek valóban jelentős változást hoztak a cigányság számára. Röviden azt lehet mondani: Kádár végleg kihozta őket az erdőkből. Elkezdték őket tanítani, bevezették őket a munka világába - segédmunkásként, ipari dolgozóként, majd pedig kinyílt számukra az értelmiségi lét lehetősége is, hiszen ekkortájt mehettek először cigányok főiskolára, egyetemre. Az iparosítás, a téeszek rengeteg munkalehetőséget biztosítottak a cigányság számára. Viszont a Kádár-rendszer legnagyobb hibája abban rejlett, hogy az első lépések megtétele után megálltak. Az 1970-es évek elején már egyértelműen látszott, hogy tovább kellene menni a megkezdett úton. De akkor pont elég volt az, hogy a cigányok már nem vándoroltak, letelepítették és munkához jutatták őket, ezért nem okoztak nagy problémákat. Tovább kellett volna lépni, az integráció következő fokozatának kidolgozásával és beindításával, azonban erre már nem volt társadalmi-politikai igény a szocializmus évtizedeinek vége felé. Tulajdonképpen ennek a második, harmadik, sokadik fokozatnak az elmaradását szenvedi ma is a cigány társadalom és persze ezáltal a többségi is .