Szudánban épít hálózatot a nagykanizsai férfi

Van mit mesélnie. – Az afrikai Kongó fővárosából, Brazzaville-ből az ország egy másik településére helyi járatos repülővel utaztam, melyre csak állójegyet kaptam – mesélte Tóth Péter. – Jó lett volna az elsők között lenni, ugyanis mindenki oda ült, ahol éppen volt hely. Akinek nem jutott ülés, mint például nekem, annak az ötvenperces utat állva kellett megtennie. De még mielőtt a gép elindult volna, a laza kapitány feltápászkodott a székéből, mellközépig kigombolt, hawai mintás ingben és napszemüvegben kizárólag franciául elhadarta a biztonsági tudnivalókat. Legalábbis a gesztusaiból arra következtettem. Úgy éreztem, mintha egy amerikai filmbe cseppentem volna...

A roppant érdekes és izgalmas sztorik tudóját, Tóth Pétert egy véletlen folytán ismertük meg. A 20 éves jubileumát még az év végén ünneplő Farkas Ferenc Énekegyüttes meghívására korábbi tagok is felléptek a koncerten. Így többek között a Dél-Szudánból érkező kanizsai Tóth Péter is. A férfi elmondta: 11 éve, az egyetem elvégzését követően egy svéd cég budapesti leányvállalatánál kezdett, programozóként.

– Pontosan emlékszem, 2000. április 3-án kezdtem el a fővárosban dolgozni, két héttel később már Stockholmban ültem egy továbbképzésen – folytatta a szakember. – Az első Európán kívüli „küldetésem” örökké emlékezetes marad. Jó turistaként a biztonság kedvéért téli kabátban, jól felöltözve érkeztem meg Srí- Lankára, ahol 35 fokos „tél” fogadott. Ezt tovább tetézte, hogy a bőröndöm elkeveredett, így leizzadva, mérgesen indultam el ruhát venni.

Tóth Péter a repülőtéren találkozott olyan angol családdal, amely teljesen üres táskákkal érkezett. Náluk az utazás célja a pihenésen túl a ruhatár kicserélése volt. Ugyanis az egykori brit gyarmaton még mindig minőségi, ám olcsó kelmét kínálnak.

Viszont a srí-lankai utazás nemcsak ezért maradt emlékezetes a férfi számára, hanem a főváros Colombo sokszínűsége miatt is. A nyomortelepeken, a rozzant bádogbunkerekben egyszerre több család nyomorog, a gazdagabb részeken viszont zavaróan túlzó pompa fogadja a látogatót.

A kalandozások közben Péternek a tanulásra is maradt ideje: mérnök-közgazdász diplomát szerzett. Nem sokkal később munkahelyet váltott és rendszermérnökként egy másik világcégnél helyezkedett el. Mivel külföldi tapasztalata volt, s kiválóan beszélt angolul, több nemzetközi feladatot bíztak rá. Jordániában a munka mellett lehetősége nyílt megmártózni a Holt-tengerben.

– Fürdésről nem lehetett szó, a víz annyi sót tartalmaz, hogy szinte járni lehetne rajta – tette hozzá Tóth Péter. – A másik nagy élmény az első afrikai látogatás volt, mely előtt az Országos Epidemiológiai Központban hét oltást kaptam, sőt emellett a malária elleni gyógyszert is felírták. Az első állomás Nigéria volt, ahol – a legnagyobb megdöbbenésemre – a nyomor kellős közepén óriási értéknek számított a mobiltelefon.

Péter rámutatott: az afrikai emberek telefonon keresztül tartják a kapcsolatot a fejlett, európai országokkal. Számukra ez az eszköz az egyetlen reménysugár, melynek a segítségével talán felemelkedhetnek. Egyre több a pozitív példa, bár hiába bíznak a könnyed meggazdagodásban, nincs mindenhol kolbászból a kerítés.

Ezt a kanizsai férfi is tudja, aki bár több mint két éve Egyiptom fővárosában, Kairóban él, munkája kapcsán az állandóan forrongó Dél-Szudánban, a családjától távol kénytelen tölteni napjainak többségét. A szerződése értelmében várhatóan júliusig telefonhálózatot fejleszt. Utolsó levélváltásunkkor jelezte: a hőség néha elviselhetetlen, de mivel szereti a munkáját, bármikor visszatérne a csodálatos Afrikába.