Esperes, vadászpuskával

Robi atya kora gyermekkorától fogva szívta magába a természet szeretetét.

- Állatorvos édesapám politikai okok miatt nem birtokolhatott lőfegyvert, nem lehetett vadász, de ettől függetlenül sokat kirándultunk a rengetegben - emlékezett vissza a kezdetekre Bojtor Róbert. - A somogyi Nemesdéden gyerekeskedtem, a települést sűrű erdő övezte és övezi ma is, amit az akkori vadőrrel, Papp Laci bácsival járva még jobban megismerhettem. Pappá szentelésem után tettem le a vadászvizsgát, azóta hódolok "hivatalosan is" e szenvedélynek. A somogysimonyi Szent Hubertus Vadászegylet tagja vagyok, s jobbára a saját területünkön szoktam vadászni. De nagyon jól éreztem magam a Kárpátokban is, csodálatos kint lenni a hegyek közt, főleg szarvasbőgés idején. Erdély szintúgy máig ható élmény volt számomra: lenyűgöző táj, rengeteg fenyőerdő, friss levegő, aranyos és vendégszerető emberek...

Robi atya az egyéni és társas vadászatokat egyaránt kedveli, de azért mégiscsak előbbit kicsit jobban, hiszen olyankor egymaga van a lesen, vagy cserkel. Közben belefér némi elmélkedés és imádság is - magányában az esperes rendszeresen késztetést érez arra, hogy imádkozzon, s hálát adjon az Úrnak azért a sok-sok szépségért, amiben gyönyörködhet, hisz Isten teremtménye a változatos természet, ami a Teremtő gazdagságát tükrözi vissza.

Az esperes a plébánia egyik szobáját díszítette fel az elejtett példányok trófeáival. Az egyik fal közepén egy muflon kos nyakbőrrel kikészített trófeája ékeskedik, a másik oldalon pedig dámszarvas agancsa látható, alatta zergetrófea-  körülöttük őzbakok és vadkanagyarak. Láttukon joggal kérdezhetnénk, hogy fér meg egymással a papság és a vadászat? Róbert atya nagyon is felfogható érvvel válaszolt.

- Isten a teremtésben az emberre bízta a teremtett javakat, úgy az erdők vadjait, mint a vizek halait. Miért ne lehetne hát összeegyeztetni a két dolgot, a papi szolgálatot és a vadászatot? Vajon mennyivel humánusabb, amikor egy életlen késsel nyiszálják a baromfi nyakát? Persze fontos, hogy az ember ne kihasználja és visszaéljen a Teremtő adta lehetőségekkel, hanem hasznosítsa azokat.

Legemlékezetesebb vadászata egy zerge-cserkelés volt a szlovén hegyekben. Kísérőjével nem vittek magukkal mást, csak kevés vizet, távcsöves puskát és keresőtávcsövet, mert ilyen helyzetekben jobb minden felesleges tehertől megszabadulni. A zergéket ugyanis hosszas keresés után lelték csak meg a sziklák között. S a hegymászás bizony, málha nélkül is megerőltető, főleg egy olyan megtermett embernek, mint a plébános, akinek  mint kiderült  tériszonya is van. Végül sikerült elejteni a középkorú, körülbelül 30 kilós állatot, amit a kísérő a nyakában(!) hozott le.

Bojtor Róbert azt is elárulta: aki akarja, az erdőben is eléri, nem kapcsolja ki a mobiltelefonját. Hiszen nem baj, ha megcsörren, mert csengőhangja abszolút illik a környezetbe - madárcsicsergés...