Gyönyörű zalai szegletek - 1001 domb meséi

Kettős érzés kerít hatalmába, amikor a könyvről beszélgetünk az alkotóval. Egyfelől ott vannak a képek, nem is tudom hány száz, vagy talán ezer, napokig nézhetné az ember bármelyik flancos állatos-természetbúváros-világutazós tévéadót, hogy ennyi szépséget lásson. Másrészt hallgatom Óvári Miklóst, a fotóst, a kiadó Zöld Zala Természetvédelmi Egyesület elnökét, a nemzeti park munkatársát, aki arról beszél, hogy a könyvet felkiáltójelnek szánja - ráébreszteni akar, szemeket felnyitni, hozzáállást változtatni vele, mert mégiscsak tűrhetetlen, ahogy a ma embere a természet kincseihez viszonyul. Az 1001 domb (nem tudom, kell-e magyarázni, de hátha: a cím utal arra, hogy Zala tavaly volt ezeréves; arra is, hogy elég sok mifelénk a lanka; de kiolvasható belőle az is, hogy az Ezeregyéjszaka meséinek csodáira számíthat, aki a kezébe veszi) első ránézésre arról beszél, hogy ez a megye gyönyörű. Másodikra arról, hogy MÉG gyönyörű. A beszélgetés végére pedig kiderül, hogy az igazi üzenet ez: vannak még szegletei Zalának, ahol eltűnőben lévő gyönyörűségeket lelhet az ember.

- Ezek a képek döntően az utóbbi három évben készültek, avagy a huszonnegyedik órában - fogalmaz Óvári Miklós. - Napjainkban foszlik semmivé az a Zala megye, amit nagyjából száz éve sorvasztanak háborúk, egyéb értékrendpusztító korszakok. Amikor ellehetetlenül a falusi életvitel, ezért eltűnnek a faluból az emberek, amikor elsorvadnak a kistelepülések, amikor özöngyomok uralják el a szőlők és gyümölcsösök egykor véres verítékkel feltört helyét. Nem olyan rég az itteni emberek még harmóniában éltek a természettel. Nem ismerték a fogalmat, de megvalósították a fenntartható használatot, nemcsak elvenni akartak a Földtől, de áldoztak is neki. A ma kertvárosi embere az állandó fűnyírózástól érzi közel magát a természethez, pedig azt a kertkultúrát (az idézőjelet kéretik nagyon nyomatékosan venni), ami manapság eluralkodott nálunk, ez jellemzi a legkevésbé. Az emberek nincsenek tudatában az értékeknek, fogalmuk sincs az élővilág milyen sokfélesége húzódott itt nemrég, a térkő meg a dolomitmurva előtt. A nyomai még megvannak, ezeket mutatja be a könyv.

- Ezek a képek döntően az utóbbi három évben készültek, avagy a huszonnegyedik órában - fogalmaz Óvári Miklós. - Napjainkban foszlik semmivé az a Zala megye, amit nagyjából száz éve sorvasztanak háborúk, egyéb értékrendpusztító korszakok. Amikor ellehetetlenül a falusi életvitel, ezért eltűnnek a faluból az emberek, amikor elsorvadnak a kistelepülések, amikor özöngyomok uralják el a szőlők és gyümölcsösök egykor véres verítékkel feltört helyét. Nem olyan rég az itteni emberek még harmóniában éltek a természettel. Nem ismerték a fogalmat, de megvalósították a fenntartható használatot, nemcsak elvenni akartak a Földtől, de áldoztak is neki. A ma kertvárosi embere az állandó fűnyírózástól érzi közel magát a természethez, pedig azt a kertkultúrát (az idézőjelet kéretik nagyon nyomatékosan venni), ami manapság eluralkodott nálunk, ez jellemzi a legkevésbé. Az emberek nincsenek tudatában az értékeknek, fogalmuk sincs az élővilág milyen sokfélesége húzódott itt nemrég, a térkő meg a dolomitmurva előtt. A nyomai még megvannak, ezeket mutatja be a könyv.

Óvári Miklós szerint a könyvbeli Zala megye az, ami - ha okosan, tudatosan, mértéktartón használjuk fel - boldogíthatja a benne élőket. Ha a hóvirágot nem talicskaszám gyűjtjük, hogy aztán ritka forintra váltsuk a piacon - hanem kirándulásokat szervezünk hozzá, az erdő tavaszi ébredésének csodájára. Ha az erdőt nem kitermelhető köbméterekben mérjük - hanem őrizzük, mint az unokáinktól kölcsön kapott vagyont. Ha a szépséges tájba nem állítunk minduntalan mobiltelefonos tornyot, távvezeték-oszlopot, ha a gyors haszon reményében nem tarolunk le dúvad módjára minden virágos domboldalt. De mi várható az emberektől abban a világban, ahol a falusi házról már elkergetik a fészkelni igyekvő gólyát, nehogy a fiókái majd összeszarják a vadonatúj cserepet? Ahol a falvakban a szag miatt már rossz szemmel nézik azt a szomszédot, akinek állatai vannak. Megegyezhetünk: a sokat koptatott szemléletváltás szó nem írja le azt, aminek az emberek fejében be kellene következnie mindannyiunk érdekében.

Óvári Miklós szerint a könyvbeli Zala megye az, ami - ha okosan, tudatosan, mértéktartón használjuk fel - boldogíthatja a benne élőket. Ha a hóvirágot nem talicskaszám gyűjtjük, hogy aztán ritka forintra váltsuk a piacon - hanem kirándulásokat szervezünk hozzá, az erdő tavaszi ébredésének csodájára. Ha az erdőt nem kitermelhető köbméterekben mérjük - hanem őrizzük, mint az unokáinktól kölcsön kapott vagyont. Ha a szépséges tájba nem állítunk minduntalan mobiltelefonos tornyot, távvezeték-oszlopot, ha a gyors haszon reményében nem tarolunk le dúvad módjára minden virágos domboldalt. De mi várható az emberektől abban a világban, ahol a falusi házról már elkergetik a fészkelni igyekvő gólyát, nehogy a fiókái majd összeszarják a vadonatúj cserepet? Ahol a falvakban a szag miatt már rossz szemmel nézik azt a szomszédot, akinek állatai vannak. Megegyezhetünk: a sokat koptatott szemléletváltás szó nem írja le azt, aminek az emberek fejében be kellene következnie mindannyiunk érdekében.

Az sem véletlen, hogy az 1001 domb éven átívelő, téltől télig készült, a természet liturgiáját követő képeiről szinte teljesen hiányzik az ember. Omladozó házak, porladó sírkövek, ebek harmincadjára jutott boronapincék képében jelenünk meg leginkább a könyvben; illetve - és Óvári Miklósnál egyébként ez már nagy dolog - feltűnik néhány idős ember, a kiveszőben lévő falusi életmód tanúiként.

Az sem véletlen, hogy az 1001 domb éven átívelő, téltől télig készült, a természet liturgiáját követő képeiről szinte teljesen hiányzik az ember. Omladozó házak, porladó sírkövek, ebek harmincadjára jutott boronapincék képében jelenünk meg leginkább a könyvben; illetve - és Óvári Miklósnál egyébként ez már nagy dolog - feltűnik néhány idős ember, a kiveszőben lévő falusi életmód tanúiként.

Valamire való könyvbemutató nem születhet kritikai megjegyzés nélkül, ezért is teszem szóvá: az albumban nincs esős felvétel, pedig mondjuk a májusiakat de szívesen látja, akinek fontos a csapadék. De a világon nincs semmi tökéletes - pláne, ha az embernek is köze van hozzá.

Valamire való könyvbemutató nem születhet kritikai megjegyzés nélkül, ezért is teszem szóvá: az albumban nincs esős felvétel, pedig mondjuk a májusiakat de szívesen látja, akinek fontos a csapadék. De a világon nincs semmi tökéletes - pláne, ha az embernek is köze van hozzá.

Valamire való könyvbemutató nem születhet kritikai megjegyzés nélkül, ezért is teszem szóvá: az albumban nincs esős felvétel, pedig mondjuk a májusiakat de szívesen látja, akinek fontos a csapadék. De a világon nincs semmi tökéletes - pláne, ha az embernek is köze van hozzá.