Hétvége

2010.09.18. 02:29

Ez a mi vizünk!

Persze továbbra is igaz, hogy a világ legtöbb gondja a felnőttekre tartozik, de a baj ma már annyi és annyiféle, hogy megoldásukban még a kölykök segítségére is szükség van! A Zalai Hírlapnak évek óta vannak természetvédelmi programjai, az idei az Életünk a víz címet viseli, s ennek keretében született ez a felhívás.

Varga Andor

A Zalai Hírlapnak évek óta vannak természetvédelmi programjai, az idei az Életünk a víz címet viseli, s ennek keretében született ez a felhívás. Korábban jó példával jártunk elöl magunk is: még a nyár elején egy szombat délelőttöt szemétszedéssel töltöttünk a Kis-Balaton Kányavári-szigetén, ahol zárásként fogadalmat tettünk: később is szemmel tartjuk az itteni vízpartot, s ha kell, takarítunk újra.

A vízpart azonban (szerencsére) sok, a szemét pedig (sajnos) még ennél is több, ezért cselekvésre hívunk fel minden zalai iskolát: csatlakozzanak hozzánk, fogadjanak örökbe maguk is egy-egy élővizet, tegyenek rendet a környékén, aztán igyekezzenek fenn is tartani azt. A haszon többszörös: nyer vele a természet, hisz megszabadul egy nagy adag szennyezéstől; de nyer a munkát magára vállaló közösség is - saját példa alapján mondhatom, az összegyűjtött akárhány zsák hulladékon végignézve az ember azt érezheti, hogy aznap tényleg tett valami fontosat.

Az örökbefogadás pedig nem marad titokban! Várjuk a fényképes beszámolókat az akciókról, illetve - ha meghívnak - részt is veszünk a megmozdulásokon, hogy a jó példákat bemutassuk a lap hasábjain. Az élővizeknél pedig természetesen nem csak a Balaton, vagy a Mura, a Zala és a Kerka folyó számít. Megyénk bővelkedik kisebb vízfolyásokban, tavakban, egy-egy ilyen partszakaszt gondozni is nemes feladat.

ÉLETÜNK A VÍZ

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!