Hétvége

2010.02.21. 16:57

Idesüss, micsoda rajzok! Ezt mindenképpen látni kell

Gondolnátok-e, hogy kedvenc meséitek felnőtt korotokig elkísérnek benneteket? S a történettel együtt mindazon rajzolt, festett mesehősök is, akik a könyvek lapjain életre kelnek.

Magyar Hajnalka


E napokban a zalaegerszegi Apáczai ÁMK galériájában látható a grafikusművész Csodavilág, mesevilág című kiállítása, itt kérdeztük munkájáról. Mivel édesapja grafikus, édesanyja fotós volt, Faltisz Alexandra korán találkozott a művészettel. Legnagyobb hatással Gross Arnold munkái voltak rá, ő varázsolta el, még pici gyerek korában.

- Attól kezdve folyamatosan meséket rajzoltam és írtam, a családom legnagyobb ámulatára - mondja a kezdetekről.


Az illusztrátorok felelőssége igen nagy, mivel a gyerek a mesekönyvekből szerzi első meghatározó művészeti élményeit. Ha jófajta példákkal találkozik, az ízlése, képi világa jó irányba fejlődik, fantáziája kivirul, arról nem is beszélve, hogy közelebb kerül hozzá a könyv, az olvasás is.

- Nem mindenki ismeri ezt fel, sokan nem becsülik rangján az illusztrátorok munkáját, mondván, gyerekeknek bármit lehet rajzolni. Ez hatalmas tévedés. Sőt, egy meseillusztrátornak sokkal gondosabbnak, pontosabbnak kell lenni, hiszen a gyerekek gyakorta általunk találkoznak először ismeretlen fogalmakkal. Ha például a mesében egy szuszék szerepel, nekem igazi szuszékot kell rajzolnom, hiszen a kis olvasó abból tanulja meg, hogy a szó ácsolt ládát jelent.


- Melyek a kedvenc figurái, mesealakjai?

- A törpék, manók, tündérek, koboldok állnak hozzám legközelebb. Talán azért, mert nagyon fontosnak tartom, hogy a humor is jelen legyen a rajzaimon. Ezáltal lehet a legkönnyebben megérinteni a gyerekeket, a jókedv, a szeretet befogadóvá teszi őket. Jólesik, ha a szakma, a felnőtt közönség elismeri a munkámat, de annak az élménynek nincs párja, amikor egy gyereket látok felvidulni az általam illusztrált könyvet lapozgatva.

- Amikor kézbe vesz egy illusztrálandó mesét, hogyan öltenek testet az alakok?

- A mai napig úgy olvasom a meséket, mintha gyerek lennék. Nekem ez napi rutin és jó dolog. Ahogy belekezdek, mintha egy film kezdene pörögni az agyamban, megjelennek az alakok, a hátterek, a hangulatok. Persze nagyon alaposan végiggondolok minden részletet, de amire leülök rajzolni, gyakorlatilag a fejemben készen áll a mese egész világa. Már csak oda kell tennem a papírra.

 

Talán ezért is áll olyan közel hozzá a bábos tervezés is, amit Szabó Zsuzsa bábművész pécsi Levendulaszínházában gyakorol. Emellett más színházi feladatokat is vállal, a Madách Musical Tánciskola Bogármese című előadásához az ő rajzai alapján készültek a jelmezek és díszletek, s a Gulliver és a Diótörő című darab ugyancsak neki köszönheti látványvilágát.

- Aktuális munkák?

- Most éppen nyakig vagyok a Lola mesékben, tavasszal jelenik meg a harmadik kötet. Evvel párhuzamosan készül Lázár Zsófia Téli mese című könyve, ami olyan lesz, ahogyan én a nagybetűs mesekönyvet elképzelem. Nagyon meg van bütykölve, igen várom már, hogy kézbe vehessük, karácsonyra készül el.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!