A színházhoz volt kedvem

A közönségdíj, a Soós Imre-díj, a Forgács-gyűrű, illetve a Pécsi Országos Színházi Találkozó legjobb harminc év alatti színésznek járó elismerése után idén március 14-én gyarapodott a gyűjtemény: Jászai-díjat kapott a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház művésze, Kiss Ernő.

- Remegett a térdem, amikor átvettem... - jegyezte meg a budapesti Iparművészeti Múzeumban rendezett ünnepség kapcsán, majd magyarázatképpen hozzátette: - Mégiscsak a legjelentősebb díj, amit színész megkaphat.

A Galambokról származó fiatalembert annak idején a kényszer vitte a pálya közelébe, Kölcsey-gimnáziumbeli irodalomtanára vette rá erre azzal az ígérettel, miszerint, ha nem megy el a Kocsis Eszter vezette színjátszó csoporthoz, a megyeszékhelyi Helyőrségi Klubban működő Studium Színházhoz, három érdemjeggyel lerontja az ötösét. Az érvelés nem volt hiábavaló, és végül önszántából maradt az amatőr együttesnél, onnan pedig egyenes út vezetett a teátrum Nádasdy Kálmán Színészképző Stúdiójába.

- Fontos volt, hogy anyukám is engedte, hagyta, hadd tegyem azt, ami jólesik, noha úgy gondolta, majd kinövöm . Szerette volna, ha valamilyen rendes szakmát szerzek és lett is volna esélyem a tanárképző főiskolára, de akkor már a színházhoz volt kedvem - említette a kezdetekről a művész.

- Végigjárta a szamárlétrát. Nem fordult meg időnként a fejében, hogy elég volt, mégsem ez az, amire gondolt?

- Tulajdonképpen sosem volt okom panaszra. A stúdió azt jelentette, hogy a színművész diplomával egyenértékű papír dupla annyi év után kerül az ember kezébe, mintha főiskolára járt volna. Lett volna rá lehetőség, hogy ezt a minősítést korábban, nyolc évnél kevesebb idő után megkapjam, de az akkori igazgató, Halasi Imre mindig azt mondta, hosszú távon gondolkodjak, várjak ki, meglátom, mennyivel jobb lesz. Miután nagyon fiatalon néhány igen jelentős szerepet kaptam és ezzel átugrottam pár fokot a szamárlétrán, kézen fogott és visszavezetett, hogy megjárja velem a kimaradtakat is. Ez sosem volt számomra gond. A Jászai-díj után sem csak főszerepek járnak az embernek. Társulatban dolgozom, van évad, amikor több és van, amikor kevesebb feladat jut. Mindig annak van itt az ideje, amit éppen próbál az ember, ha mással foglalkozik, akkor nem képes a munkájára koncentrálni. Nagyon jó tanáraim voltak, rengeteget köszönhetek Palásthy Bea színművésznőnek, például azt, hogy egyáltalán felvett a stúdiós osztályába. Nagy találkozás volt, amikor Ruszt Józseffel dolgozhattam, három színházi rendezésében is volt erre módom. Mindig azokkal az emberekkel hozott össze a sors, akikkel kellett és akkor, amikor kellett. Amikor például úgy éreztem, hogy nem tudok különösebben megújulni, Bagó Berci odaadta A Gézagyerek címszerepét.

- Mely alakításaira emlékszik legszívesebben?

- Az első főszerep, Gethin Price figurája a Komédiások című darabban mindenképpen ezek közé tartozik, noha kezdő színészként nem sokat tudtam hozzátenni. Palásthy Bea rendezőként annyit mondott, bízzak benne, az instrukciók végrehajtása sem kis dolog... A Lear királyban a Bolond, A tizenkét dühös emberben a 7. esküdt, a Liliomban a Ficsúr, aztán A Gézagyerek... Van olyan szerep is a hátam mögött, amit ma már másképpen oldanék meg, jobban kidolgoznám, többet tennék hozzá. A szerep sosincs készen, az ember folyamatosan csiszolgatja. Így vagyunk egyébként a Hamlet című előadással is, nem tartjuk véglegesnek, időnként kielemezzük a produkciót, javítgatjuk, ha úgy érezzük, szükség van rá. A premier sosem a befejezés, hanem éppen a kezdet, hiszen onnantól kommunikáljuk a gondolatainkat a közönség felé. A nézők is formálják az előadást. Pontosan érezzük a színpadon, ha annyira figyelnek, hogy szinte levegőt sem vesznek, de persze azt is, ha annyira unatkoznak, hogy majd elalszanak...

- Bakik is be-becsúsznak olykor egy-egy szerep kapcsán?

- Szeretem a humort, de azt nem kedvelem, ha megviccelnek a színpadon, mert fontosnak tartom, hogy az előadás pontos, kidolgozott és jól szerkesztett legyen, másként nehéz lenne estéről estére ugyanazt reprodukálni. Természetesen olykor az élethoz váratlan és mulatságos helyzeteket. Az Alul semmi című előadásban például sosem volt akkora sikerem, mint amikor tánc közben leesett a tangám... Tekertem a csípőm a koreográfia szerint, és azt hittem, egy madzag piszkálja a lábam, de kiderült, hogy elengedte a varrás a falatnyi ruhadarabot... Nagy tapsot kaptam aznap.

A jövő évadról, a várható szerepekről nem ejtettünk szót, lévén márciusban még korai lett volna. Az viszont megkerülhetetlen kérdés, vajon üröm volt-e az örömben, hogy akkor kapta meg a Jászai-díjat, amikor a társulat nem éppen a legjobb hangulatban dolgozik, hiszen Bagó Bertalan művészeti vezető nem kapott szerződést a következő évadra és ez vihart kavart az együttesben.

- Annak mindenképpen örülök, hogy a színház neve, melynek tizenhét éve tagja vagyok, ennek kapcsán pozitív töltéssel jelenhet meg. Igazgatóváltást már megéltem, de az ember arra számít, így lelkileg felkészülhet rá, viszont a teátrumban most kialakult helyzet teljesen új számomra. Mindemellett teljes szívemből örültem a díjnak, és az átadás napja az én napom volt. Ezt az elismerést azonban nem a sajátomnak tekintem, úgy vélem, mindenkit megillet, aki valaha bízott bennem, szeretett. A városnak és a színházamnak is ajánlom. Haragosom nem nagyon van, úgy érzem, a társulaton belül is megszerettek. Rengeteg dolog köt Zalaegerszeghez, itt élek, itt születtek a gyermekeim, az ötéves Bence és a kétéves Balázs. Óriási szerencse, hogy rátaláltam a feleségemre, hogy van civil életem. Nyilván nekem is akadnak problémáim, a válság engem sem kerül el, de nem lehet okom panaszra. Sok olyan embert ismerek, aki jobb sorsra lenne érdemes, más is érdemelne elismerést. Abszolút elégedett vagyok.