Hétvége

2008.10.31. 03:26

Mintha mégiscsak megijedtek volna

1956. november 4-én az orosz csapatok hadüzenet nélkül indítottak háborút az ország ellen. <em>Csizmadia Ferenc</em> nyugalmazott pedagógus a városi, illetve a pedagógus forradalmi bizottság tagjaként közelről láthatta a forradalom dicsőségét, s azt is, ahogy a szabadság virága a porba hull.

zaol.hu

Mindenki Czizi bácsija, a 85. évét taposó Csizmadia Ferenc úgy emlékszik: életének legszebb időszaka volt az a pár nap, amely a szabadság reményét hozta el a nemzetnek 1956-ban.

- Az én nemzedékem nagy része tevőlegesen is részt vett a forradalomban. Feltűnő, hogy ennek ellenére mégis milyen sokan hallgatnak arról, ami akkor velünk történt - mondja a nyugalmazott pedagógus. - Valahogy a saját szerepükről az emberek nem akarnak, vagy nem tudnak beszélni. Előbbi okát nem tudom, utóbbiét viszont igen: akadnak, akikben 1956 említésére annyira feltolulnak az érzelmek, hogy egyszerűen nem jön szó a szájukra. Mert a forradalom csodálatos volt. Én például, ha jönnek hozzánk vendégek, nem győzőm nekik hangsúlyozni: ha másért nem, már azért is érdemes volt megszületni, hogy az akkori eseményeket átélhettem. Felemelő, csodálatos és különös volt, ahogy egy pillanat alatt mindannyian úgy éreztük: összetartozunk és egyek vagyunk. Félelem nélkül élhettünk, szabadon beszélhettünk az utcán, s bármit mondhattunk egy olyan időszakban, amikor tombolt a személyi kultusz.

A mai szem számára szokatlan képet nyújtott az akkori Nagykanizsa - minden kirakatban, minden házon vörös csillagot, Rákosi-, Sztálin- képeket lehetett látni. Még a tantermekben is ott voltak a vezérek , előfordult, hogy a lépcsőfordulóban is bődületes méretű Sztálin-kép fogadta a tanuló ifjúságot. Csizmadia Ferenc szerint nem csoda, ha a - ahogy ő fogalmazott - sok giccs leverésében nagy örömüket lelték a fiatalok, a gyerekek. Mindenütt porba hullottak a szocializmus relikviái, a forradalmi bizottságok is lecserélték a régi rendszert kiszolgáló igazgatókat saját, lojális embereikre. A hirtelen jött szabadság azonban csak néhány napig tartott, a boldog órák után hamarosan kezdődött a megtorlás. Az akkor a Rozgonyi-iskolában tanító pedagógus még ma is élesen emlékszik arra, hogy november 4-én, az orosz csapatok érkezésének hírére az emberek egyszerre megrémültek: vajon, most mi lesz?

- A nagykanizsai eseményekben jelentős szerepük volt a pedagógusoknak - idézi fel a történteket Csizi bácsi. - Így aztán magától értetődött, hogy a hatalom közöttük próbált tapogatózni. Egy ilyen megbeszélésben nekem is részem volt, melyen a közelmúltban elhunyt Harkány Lászlóval vettem részt. Volt még ott két kolléga, de rájuk nem emlékszem már. Beszélgetőtársaink arra voltak kíváncsiak: mi nem tetszett a kanizsai pedagógusoknak, hogy részt vettek a forradalmi eseményekben? Hozzám külön is eljöttek az iskolámba, s kifaggattak. Azt mondtam nekik, én csak meggyőződésem szerint tudok beszélni. A pedagógusok felháborodásának indokai között elmeséltem, hogy a hatalom a forradalom előtt mit művelt az emberekkel. Példaként említettem a szomszédom, Maderka Károly sportember esetét. Aki sorbanállás közben (azt már nem tudom, hogy húsért, vagy kenyérért állt sorba), tett valami megjegyzést, miszerint felháborító, hogy ennyi évvel a háború után még mindig sorba kell állni az élelmiszerért. Feljelentette valaki, bevitték az ÁVÓ-ra, s megmagyarázták neki, hogy miért van még mindig jegyrendszer. Átküldték a szomszéd szobába, ahol teljes sötétség fogadta, mint azt utólag elmesélte nekem. A nagy sötétségben egyszer csak valaki nekiugrott, és elkezdte püfölni. Maderka Károly azonban nem akármilyen gyerek volt, méregbe gurult, és elkapta a támadója nyakát, majd leteperte a földre. Állítólag mondta is az ávós tisztnek, hogy Most megdöglesz! , amit hallottak annak kinti kollégái - ám feltűnt nekik, hogy ez bizony nem a tiszt hangja! Berohantak a szobába, ahol látták, hogy az elvtárs van alul. Erre többedmagukkal nekiestek a Karcsinak, s úgy összeverték, hogy napokig nem tudott magához térni. Elmeséltem a kereskedelmi iskolában tanító Németh János megveretését is. Ez az ember nagyon szeretett orgonálni, a Felsőtemplomba járt, s behívatták az ÁVÓ-ra. Pontosabban órára mentek be érte, s mondták neki, hogy nyugodtan ott hagyhatja a kabátját, hiszen csak a szomszédba mennek. Tőle azt kérték, hogy soha többé ne orgonáljon. Mire azt válaszolta: ha a fene fenét eszik is, neki azt senki nem tilthatja meg. Erre őt is beküldték a sötét szobába. Neki már nem volt olyan szerencséje, biztos, ami biztos, három ávós ugrott neki. Úgy megverték, hogy hetekig nem mert kimenni az utcára, s később is folyamatosan hátrafelé figyelgetett, vajon nem jönnek-e megint érte...

De elmondtam másik két tanár, Borsfai Géza és barátja megveretésének történetét is. Ők éppen egy kocsmában sörözgettek, beszélgettek, amikor a szomszéd asztalnál ülő ávósok felszólították őket, hogy menjenek ki velük az utcára. Ott aztán a falhoz állították mindkettőt, sőt, még a fegyverüket is elővették, s a pisztoly markolatával ütötték a két tanárembert. Esetükben is az egyik testnevelés tanár volt, s nem hagyta magát, visszaütött. Sőt, később erőszakos háborgatásért fel is jelentette őket, képzelje! Aztán a munkahelyi vezetőjén keresztül megfenyegették, hogy vonja vissza a feljelentést, ellenkező esetben további oktatásban lesz része. Mire a tornatanár azt válaszolta: nem vonja vissza, sőt, ha tovább zaklatják, más fórumokra is eljuttatja, hogy mit műveltek a tanáremberekkel. Persze, végül, mégis kénytelen volt meghátrálni, mert már úgy látszott a dolog, hogy ő verte meg az ávóst, s nem fordítva. A forradalmat követő terror egyébként annyira hatásosnak bizonyult, hogy elszenvedői még évtizedekkel később sem tudtak szabadulni a félelemtől.


Csizmazia Ferenc
Fotó: Horváth-Balogh Attila

Feri bácsi azt is elmesélte, hogy a rendszerváltás után egyszer találkozott a temető kapujában Németh Jánossal, s elmondta neki, hogy szeretné megírni a megveretésének történetét, most már lehet, hiszen olyan időket élünk. A válasz azonban kitérő, sőt, határozottan elzárkózó volt: Szó sem lehet róla, ne hidd, Ferikém, hogy a rendszer megváltozik! Ez csak átmeneti, még lesznek verések, bebörtönzések, majd meglátod! Csizmadia Ferencet megdöbbentette, hogy munka- és sorstársát lelkileg úgy összetörte a trauma, hogy még a rendszerváltás után is béklyóba kötötte a félelem. A forradalom leverése után egyébként a hatalom mindent visszaállított a régi rendnek megfelelően. A forradalmi bizottság által az iskolák élére ültetett igazgatókat eltávolították, nem egyet közülük megfélemlítettek.

- Érdekes, miután a forradalmi bizottság által kinevezett iskolavezetőket eltávolították, nem vad kommunistákat ültettek a helyükre, éppen ellenkezőleg, viszonylag semleges emberek kerültek az igazgatói székbe - mesélte a látszólagos ellentmondást. - Inkább azt nézték, hogy kit kedvelnek a tantestületekben. Mintha a hatalom mégiscsak megijedt volna 56 csodás eseményeitől, melyekről 1989-ben be is bizonyosodott: nem voltak hiába.

Ezek is érdekelhetik