Hétvége

2008.05.31. 02:29

Csak semmi művészet

A mai magyar politika nyelve elszakadt a valóságtól, s egyik oldalnak sem sikerült visszahozni a szavak hitelét - ezt lapunknak adott interjújában mondta Esterházy Péter író.

zaol.hu

A hazai kortárs irodalom emblematikus alakja az ünnepi könyvhét nyitányaként a Nagykanizsán a Halis István Városi Könyvtárban tavaly megjelent, Semmi művészet című könyvéből tartott felolvasó estet. Ezt követően beszélgettünk vele.

- Valóban válságban az olvasás? Manapság azt hallani, hogy a gyerekek egyre ritkábban vesznek a kezükbe könyvet.

- A gyakorlat azt mutatja, hogy vannak az embernek nagyon finom gyermekei, akik azonban mégsem hajlandóak olvasni - mondja Esterházy Péter. - Régebben ez nem így volt, voltak tompa gyerekek és kevésbé tompák, előbbiek egyáltalán nem olvastak, utóbbiak inkább igen. Ma az a helyzet, hogy a kevésbé tompák sem okvetlenül olvasnak.

Ez egy valóságos jelenség, amit nyilván sok szempontból lehetne megközelíteni - mondta Esterházy Péter a felvetésre, miszerint ritkábban veszünk a kezünkbe könyvet. - Lehet, hogy mindez azért van, mert megváltozott a szó és a kép viszonya, többet nézünk, mint olvasunk, és így tovább - de valóban látni a kultúra szerkezetváltozását. Amit én egyébként nem feltétlenül tartok rossznak.

- Hogy látja az olvasás és az Internet kapcsolatát? Az Ön művei is megtalálhatóak a Digitális Irodalmi Akadémia honlapján, ellenben saját website-ja nincs. Nem érzi szükségét?

- Sokakkal ellentétben nem gondolom, hogy az Internet olvasás-ellenes volna. Inkább azt mondanám, hogy maga az olvasás szorult háttérbe sajátos fizikai körülményeivel, a nyugalommal, a pihenéssel, az olvasólámpával együtt. Személy szerint én például nem tudom elképzelni, hogyan lehetne regényt képernyőről olvasni - szerintem nem is lehet. Az viszont tényleg probléma, amikor portálok ellopják az ember műveit, verseit, regényeit, hogy aztán szabadon letölthetővé tegyék. S hogy miért nincs honlapom? Divat ma honlapokat készíteni, de én nem érzem szükségét ennek, meg nehézkes is vagyok hozzá. Még egy kétsoros e-mailt is nehezemre esik megírni, meg egyáltalán, bármit nehezen írok az írásaimon kívül. Sőt, az írásaimon belül is...

- Sokan - köztük avatott és avatatlan kritikusok - öncélúsággal vádolják Önt, műveire pedig azt mondják, hogy érthetetlenek.

- Őszintén szólva én ezt nem hiszem. De kétségtelen, vannak, akik nem rabjai a művészetemnek, s mondanak mindenfélét, hogy nem is veszi a könyveimet senki, aztán kiderül, hogy mégis. Akkor meg azt mondják: jó, veszik, de nem olvassák. Ha meg kiderül, hogy olvassák is, akkor jön a folytatás: jó, veszik, olvassák, de nem értik... Lehet, nem tudom. Egyébként miért is kellene egyszerűnek lennie egy regénynek? Ma már irodalmi szitokszó lett a bonyolultság. Pedig egy-egy alkotást a maga komplexitásában kell vizsgálni. Például a Háború és béke bonyolult, de van könnyen befogadható szintje is. Ettől zseniális. Egy Mozart-mű szintén mindig bonyolult, ennek ellenére jól lehet hallgatni. Bonyolult, mert ezer dolgot tesz szóvá, és ezer összefüggésre világít rá. Egy regénynek is az a dolga , hogy bonyolult dolgokat mutasson be. Lehet persze, azt mondani erre, hogy nem szeretjük. Aki nem szeret engem olvasni, az nem szeret engem olvasni. Itt nincs mit tenni. Ő a sarokba vágja a könyvemet, én meg reménykedem, hogy lesz ez még másképp is.

- A Semmi művészet című könyve nem előzmény nélküli, A szív segédigéi egyfajta folytatásának tekinthető, melyben utal is a továbbiakra: Mindezt majd megírom még pontosabban is. Kötelező volt a folytatás egy ilyen ígéret után?

- Ha azt kérdi, hogy kötelező volt-e, akkor azt mondom, hogy erre a választ a könyvnek kell megadnia. Ha a könyv nem válaszolja meg ezt a kérdést, akkor én mondhatok, amit akarok. Az viszont igaz, hogy nekem többszörös szükségszerűségem van ebben az egészben, de azok nem tematikai szükségszerűségek, az ilyesmi engem kevéssé érdekel. Én nem azért írok az anyámról, mert valamit tisztázni szeretnék vele, hanem mert mindenféle sajátos, részint belső, részint szakmai szempontjaim vannak. Ezek szerint akár szükségszerűnek is tartható a Semmi művészet megírása. Ez azonban az olvasó számára érdektelen, mint már mondtam, az a fontos, hogy a könyv szükségszerűvé tegye saját magát.

- Ha már a szükségszerűséget említette: az apa- és az anyakönyvek után nem szükségszerű egy fiúkönyv is?

- Minden apakönyv egyben fiúkönyv is... Nemcsak abban az értelemben, hogy egy apa a fiútól lesz apa, tehát eleve feltételezi a fiút a léte, hanem úgy is, hogy az apakönyveim tulajdonképpen egy úgynevezett közbülső hangfekvésben íródtak, részint az apaként, részint a fiúként szerzett tapasztalataimból. Így tulajdonképpen konkrétan nem eldöntött, hogy egy apakönyv az apáról vagy a fiúról szól-e...

- Az olvasóban izgalmas feltételezéseket kelt a tavaly megjelent kötete címe: Semmi művészet. Ezt vehetjük akár figyelmeztetésnek, felszólításnak is: csak semmi művészet! Vagy inkább csak konstatálja az utána következő oldalak írói attitűdjét?

- Szerintem egészségesen enigmatikus ez a cím ahhoz, hogy megtorpanjon, meghökkenjen rajta az ember egy kicsit. Megint csak a könyvben kell keresni a magyarázatot, ugyanis van benne egy olyan jelenet, amikor az anya, aki ki nem állhatja a futballról szóló könyveket, azt mondja a fiának, hogy: Édes fiam, ezek mind tele vannak művészettel, te ebbe ne bonyolódjál bele, semmi művészet, semmi művészet... Azt hiszem egyébként, a cím izgalmas problémát jelent majd a fordítóknak is...

- Beszéljünk másról: Ön az őszödi beszéd kiszivárgása után nem rejtette véka alá a véleményét, pedig azzal sokak haragját vonta magára. Azóta - éppen a napokban - a másik politikai oldalon is nyilvánosságra kerültek információk egy zárt körben megejtett őszinte beszédről. Ezt most a politikai térfél másik oldalán állók második őszödi beszédként emlegetik.

- Szerintem az utóbbit nem érdemes az őszödi beszédhez hasonlítani, de én arról sem mondtam túl sokat, ehhez képest az, amit mondtam, nagy karriert futott be a jobbos sajtóban. Pedig nem politikai, hanem ténykérdés, hogy például retorikailag az egy nagyon profi beszéd volt - ahogy azt Nádas Péter meg is fogalmazta. Retorikai szempontból ugyanis akkor jó egy beszéd, ha működik - ez pedig működött, hiszen a mai napig ez tartja össze a recsegő, ropogó MSZP-t. Kész. Én csak egy félmondatot mondtam róla, mégpedig azt, hogy ez a beszéd morális alapozású volt. De hogy a bánatba ne lenne az, ha valaki a hazugságról beszél? Ezen nincs mit vitatkozni, ez nem értékelő, leíró mondat. Nem azt mondtam, hogy a miniszterelnök helyesen járt el, amikor így beszélt, de ez nem érdekelte a jobboldali sajtót, őket nem érdekelte, mi is az a szöveg, mert ők - egyébként logikusan - kizárólag a miniszterelnök megbuktatásának lehetőségét látták meg a történtekben. Ez amúgy életrevaló gondolat volt, nem is jött ki jól ebből az ügyből Gyurcsány Ferenc. De szerintem ezen nincsen mit már beszélni. Mert normálisan nem lehet.

- Egyébként hogy látja, mennyire képes a mai magyar politikai nyelv tükrözni a valóságot? A laikusok szerint egyre kevésbé, hiszen a hazugságra épül. Lassan már amit igaznak hiszünk, az nem az, vagy csak részben.

- A politikai nyelv valóban elszakadt a valóságtól, de erről is szól a jövő, valahogy vissza kellene terelni a valósághoz. Ez ügyben a jobboldali pártok nem sok munkát végeztek, a baloldaliak pedig ugyan deklarálták ezen vágyukat, de aztán kevés történt...

- Mintha mostanában az írótársadalom sem nagyon reflektálna a közélet terebélyesedő problémáira.

- A közéleti viták olyan indulattal zajlanak, hogy normális hangvétellel nem lehet bekapcsolódni ezekbe. Üvöltözés közben nem lehet beszélni. Alkati kérdés is egyébként, mert például egy alanyi költőnek miért is kellene megnyilatkoznia politikai ügyekben? Én azt hiszem, az beszéljen, akinek van kedve. Akinek meg nincs, az ne. Nekünk, íróknak nem feltétlenül kell politikai gyűléseken megjelenni és szónokolni - igaz, Petőfitől nem vettük rossz néven, hogy kiállt a nép elé és beszélt a szakadó esőben. Lehet, de nem kell. Ma ritkán működnek ezek a romantikus szerepek. De láthatóan vannak, akik ezt szívesen csinálják, és még azt se lehet mondani, hogy nem kapnak tapsot érte.

- Milyen tervei vannak a közeljövőre vonatkozóan? A kritika szerint új írói korszaka kezdődik a Semmi művészettel.

- Művészi. De félre a tréfával... Kicsit úgy vagyok most, mint amikor megírtam a Bevezetés... első részét. Egy új térbe érkeztem. A Harmoniával véget ért valami, egy korszak lezárult, a Semmi művészetet pedig valami kezdetének tekintem. Az április-május most már így, bonvivánosan elment, író-olvasó találkozókra jártam, s az előttünk álló könyvhéten még el kell utaznom Bukarestbe is, mert megjelenik a Harmonia Caelestis románul. Aztán - végre - visszatérhetek a rendes kerékvágásba. Dolgozni szeretek a legjobban.

- Végül egy könnyedebb, vagy tán éppen hogy véresen komoly téma. Közismert a labdarúgás iránti vonzalma. Okoz még Önnek örömet a mai magyar futball?

- Nem. Bár ha nyerünk, akkor örülök, akkor is, ha nincs értelme. Néha azt hiszem, ennek az egésznek itt már csak annyiban van köze a futballhoz, hogy ugyanúgy hívják, meg állítólag errefelé sem lehet kézzel hozzányúlni a labdához, csak egy embernek...

Ezek is érdekelhetik