Az egyedi versenyre rekordszámú résztvevő érkezett

2024.03.05. 11:39

HévíziBivaly duatlon: meghódították a Hévízi-patakot

Minden korábbi rekordot megdöntött a 3. HévíziBivaly duatlonverseny, amelynek során a versenyzőknek 10 kilométert kellett evezniük a Hévízi-patakon, visszafelé pedig a töltésen futottak 11 kilométert. A kemény sportos kihívás számos vidám vagy éppen megható pillanatot is hozott.

Péter B. Árpád

Ezúttal 227 versenyző nevezett a megmérettetésre, amelyen evezni és futni kellett a résztvevőknek. A HévíziBivaly duatlon évről évre népszerűbb

Forrás: Hévízi Turisztikai Nonprofit Kft.

Idén 227 versenyző nevezett a megmérettetésre, ami 130 csapatot, illetve egyéni indulót jelent. Közülük 31-en az eddigi összes viadalon részt vettek, s ők társasjátékot kaptak ajándékba. A HévíziBivaly duatlon szervezői, a Hévízi Turisztikai Nonprofit Kft. munkatársai azt is elmondták: még soha nem volt ilyen sokféle kenu, kajak és SUP az evezős szakaszon, s ugyancsak rekordot döntött a támogatók, segítők száma is.

HévíziBivaly
A szervezők idén 11 kategóriában hirdettek győztest a HévíziBivaly Duatlonon
Forrás: Hévízi Turisztikai Nonprofit Kft.

A HévíziBivaly duatlon támogatói

Az együttműködő partnerek között találjuk a Szent András Reumakórházat, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóságot, a Vidra Vizitúrák és a Kajak Sziget csapatát, emellett az Aktív Magyarország-program és a szombathelyi Intersport áruház is szponzorálta az egyedülálló viadalt, amelyre hévízi vállalkozók, szolgáltatók ajánlották fel a díjakat. Ezek között akadt például wellnesshétvége, vacsorameghívás, több ajándékutalvány, ékszer, bor, sőt egy különleges cipő is.

Idén 11 kategóriában hirdettek győztest, s több mint 30 ajándékcsomagot adtak át a legjobban teljesítőknek. Ezúttal megdőlt a leggyorsabb időeredmény rekordja, igaz, a táv most egy hajszálnyival rövidebb volt, mivel a Hévízi-tó melletti véderdőbe a magas vízállás miatt nem lehetett befutni. A leggyorsabban Kassai Álmos abszolválta a duatlonkihívást: ő versenykajakkal indult, és mindössze 1 óra 48 perc alatt evezett le a fenékpusztai kiszállóig, majd futott vissza a hévízi célba.

A megszokottnál magasabb vízállás miatt most plusz terepakadályt is le kell küzdenie a versengőknek: egy túl alacsonyan lévő cső miatt a résztvevők nem tudtak átsiklani az úsztatómajori híd alatt, ezért ki kellett venniük a hajókat, s csak úgy folytathatták útjukat, ha vízi eszközüket átcipelték a híd túlsó feléhez.

A legegyedibb induló

A 3. HévíziBivaly duatlonverseny legegyedibb indulója Kőhalmi Szidónia volt, aki egyedül indult nőként versenykenuval, s e vállalásáért különdíjat érdemelt.

– Üdítő volt látni, hogy ez a verseny inkább a jó hangulatról, a kihívásról, a természetben végzett sport öröméről szól, és sokkal kevésbé a kőkemény versengésről – összegzett Pálffy Tamás, a Hévízi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója. – Többen érkeztek bivalyos, tehenes vagy bika formájú sapkákban, kiegészítőben, s akadt olyan hajó is, amelyre plüss tehenet erősítettek.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában