Már Ostojic is kerettag

2023.10.17. 09:21

ZTE KK: a Kecskemét ellen végre mindenki a fedélzeten

Ismét hétközi mérkőzést játszik a Zalakerámia ZTE KK NB I A csoportos férfi-kosárlabdacsapata, mely kedden 18 órától szeretné már megszerezni szezonbeli első győzelmét. Az ellenfél a Kecskemét lesz, mely a zalai vezetőedző, Lubomir Ruzicka szerint is a legtapasztaltabb csapat a ligában. Ám úgy néz ki, a ZTE KK végre teljes kerettel vághat neki a találkozónak.

Kerkai Attila

A 3. forduló záró- mérkőzésén idei első győzelmük megszerzésére hajtanak a zalaiak. A labdával Hicks a Szeged elleni, rossz emlékű szezonnyitón

Fotó: Pezzetta Umberto

A keddi, egerszegi összecsapás egyben a bajnokság harmadik fordulójának zárómérkőzése is lesz, ugyanis ezt a találkozót néhány nappal elhalasztották, miután az egerszegi sportcsarnok foglalt volt az elmúlt hétvégén. A Zalakerámia ZTE KK nem kezdte jól a bajnokságot, hiszen két hete, a nyitányon a Szeged győzte le a kék-fehéreket, ráadásul hazai pályán, majd rá néhány napra Oroszlányban is kikapott a zalai legénység. A vereségeken túl a két meccsben közös vonás volt, hogy Lubomir Ruzicka vezetőedző nem számíthatott a teljes keretre. A Szeged ellen Danilo Ostojic és Oleksandr Mishula eleve nem volt a benevezettek között, Green és Tony Hicks pedig sérülten vállalta a játékot. Aztán az OSE otthonában Ostojic továbbra is hiányzott, valamint csatlakozott mellé Green, aki közben megbetegedett. Az újabb találkozó előtt tehát a legfontosabb kérdés az volt Lubomir Ruzicka vezetőedző felé, hogy miként használták ki a legutóbbi meccs óta eltelt tíz napot, illetve kikre számíthat a keddi találkozón. – A múlt héten volt elegendő időnk keményen gyakorolni – válaszolta a cseh szakvezető, aki egy jó hírt is azonnal hozzátett ehhez: – Az előszezon kezdete óta először teljes kerettel dolgozhattunk. Kedden számunkra a legfontosabb az lesz, hogy miként kezdjük a találkozót, remélem, megfelelő energiával és kemény játékkal a védelemben. A Kecskemét a legtapasztaltabb csapat a ligában, erre, valamint a rendszerük ellen is fel kell készülnünk. Bízom benne, készen állunk, hogy minden labdáért megküzdjünk a pályán. Ahogy említettem, végre teljes a játékoskeretünk, és remélem, hogy mindent megteszünk majd a győzelemért. Ezek szerint a régóta sérült center, Danilo Ostojic is készen áll a játékra egerszegi oldalon, de persze a hosszú kihagyás miatt valószínűsíthető, hogy egyelőre kisebb szerepet kaphat a találkozón.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!