Kicsivel több mint húsz éve annak, hogy Ceti sporttörténelmet írt a baseballban

– Sportolni általános iskolásként kezdtem, a Faller Zoltán vezette focisuliban – mesélte a kanizsai Hajdu László. – A Rozgonyi-iskolába jártam és az azóta már megszűnt Dózsa pályára jártunk rúgni a bőrt. Néhány évig kitartóan terelgettem a labdát, sőt ifjonti lelkesedés munkált bennem, amikor a kiskanizsai Sáskák SE gárdájának ifjúsági gárdájában is szerepeltem. Minden előzmény nélkül olyan 1994 körül az egyik osztálytársam szólt, hogy menjünk el valamilyen baseball nevű amerikai játék edzésére a Thúry pályára. Azért mentem el, mert fogalmam sem volt mi lehet, de érdekelt. Láttam a kesztyűt, a labdát, az ütőt és a szervezett játékot, azonnal megtetszett. Ám néhány edzés után, amikor még jobban megtetszett, jött a feketeleves: nincs pénz, felszerelés, ezért befejezik.

Körülbelül egy év múlva megkeresték Hajdu Lászlót is, hogy mégis belevágnak és immár Thúry Ants Nagykanizsa néven indultak. Az első pillanattól kezdve outfielder vagyis külsővédő poszton játszott, ám 1996-ban már az ifjúsági csapatban számítottak rá az NB II.-ben. Sőt emlékszik olyan évre is, amikor a kanizsai felnőtt és az ifi gárda is az NB I.-ben szerepelt, egymással is összecsaptak.

– A millennium évében, vagyis 2000-ben lettem a felnőtt Ants tagja az előbb említett poszton – fogalmazott. – Az egyszerűbb megszólítás érdekében mindenkinek lett beceneve. Először az orrom miatt Cápaként becéztek, viszont egy másik srácot is hívtak így. Barátom és csapattársam, Darabos Gábor találta ki helyette, hogy Cet, még "i" betű nélkül, aztán talán a Laci miatt alakult át Cetivé. A középiskola befejezése után polgári szolgálatosként segédedzői tisztséget is betöltöttem a csapatnál másfél évig. Akkor edzettem a gyerekekkel, a fiatalokkal és a felnőttekkel. Ebben az időszakban a saját edzettségemre is jobban figyeltem, nagyon fitt lettem.

Ceti legemlékezetesebb sportélményeként legszívesebben arra emlékszik, amikor 2002-ben mindent megnyertek a Hangyákkal. A magyar bajnoki cím mellé a Magyar Kupát és az Interliga elsőséget is "behúzták". Utóbbi nemzetközi bajnokság négyes döntőjében Hajdu Lászlót a legértékesebb játékosnak választották, sőt Magyarország legjobb játékosának járó címet is a magáénak tudhatta. A kivételes sorozatról az egyik újságban született egy cikk azzal a címmel, hogy "Ceti" aranyhal lett". Az újságíró arról is írt, hogy Ceti ebben az évben még sporttörténelmet is írt, hiszen előtte még soha egyetlen magyar játékos sem ütött egy mérkőzésen három olyan ütést, ami legalább egy pontot a konyhára. Történt mindez a bajnoki döntőben. Négyszer állt oda ütni, ebből háromszor homerun, vagyis hazafutás lett a dologból. Apropó újság! Az összes, a csapatról megjelent, jórészt Zalai Hírlapban publikált cikket kivágta és füzetbe ragasztotta. Idényenként rendszerezve a mai napig fellapozza ezeket az emlékeket.

– Ezt követően is jól szerepeltünk, több alkalommal nyertünk bajnokságot és kupát is – fogalmazott. – Majd 2006-ban, miután az öt japán edzőből az utolsó is hazatért, egy évig edzettem a felnőtteket. A japánok távozásával nem jöttek azok az eredmények, amikhez a szurkolóink hozzászoktak. Arra nem emlékszem pontosan mikor fejeztem be az aktív pályafutásomat, mert szinte minden évben beálltam néhány meccsre, máskor majdnem egy szezonra. Talán a legfőbb indok az volt, amikor a vállsérülésem felerősödött, az állandó fájdalom miatt nem bírtam edzeni. Szuper társaságot alkottunk együtt, a hangulatra nem lehetett panasz, talán a legjobb, baráti kapcsolatunk Darabos Gáborral van a mai napig. Jó érzés volt, amikor tavaly megkeresett az utolsó japán edzőnk, Shingo, hogy Nagykanizsára érkezik. A többi korábbi csapattárs közül senki nem ért rá, ezért együtt töltöttük az egész napot, húsz év után végigjártuk az összes emlékezetes pályát, kocsmát, előjöttek a jó kis sztorik. Amikor 2000 körül hazament nem volt rajta baseball kesztyű, dobáltunk egyet. Jelenleg az afrikai Ugandában él, az ottani feleségével és egy segélyszervezet aktivitsájaként dolgozik.

A sportból mára annyi maradt Ceti életében, hogy öt éve, iskolaidőben péntekenként egy baráti társasággal a Miklósfai-iskola tornatermében rúgja a bőrt. Ahogy mondta: ez amolyan baráti foci, tétje nincs, csak az átmozgatást szolgálja.

Hajdu László a stafétát Farkas-Bicsák Erikának, az Nk. Teke SE korábbi versenyzőjének és alelnökének adta át.