Hatodik alkalommal

2023.05.09. 14:30

Szombaton tartják a VI. Őrségi Futófesztivált

Hatodik alkalommal szervezi meg a zalai-vasi térség egyik legnagyobb tömegsport jellegű rendezvényét, az Őrségi Futófesztivált az Őrségi Kerékpáros és Természetbarát Egyesület. Szombat délelőtt négy távon startolnak el a futók.

Gyuricza Ferenc

Forrás: Illusztráció / Pixabay

Ezek közül egyet, a két kilométeres Gyermek Szertelenkedő futamot kifejezetten gyerekek számára jelölték ki a szervezők, a többire viszont felnőttek és gyermekek jelentkezését egyaránt várják. Utóbbiak közül a legrövidebb táv a SzerKör lesz, itt mindössze öt kilométer vár majd az indulókra, a középtávú Pityerszeri futam 12 kilométeres, míg a Zöldhatár futam 21 kilométeres lesz. A Gyermek Szertelenkedő futamra csak előzetes regisztráció alapján fogadtak jelentkezéséket, a másik három futamra azonban helyszíni nevezés is lehetséges.  

Az Őrségi Futófesztivál rendezvényközpontjának, vagyis az egyes futamok start- és célállomásának a szalafői sportpályát jelölték ki a szervezők. A gyermekfutam 10 órakor, a többi 11 órakor rajtol el. Előbbi zömében belterületen, utóbbiak az Őrség varázslatos természeti környezetében zajlanak. A mezőnyt az egyes távok nyomvonalának sajátossága miatt, valamit a futók biztonsága érdekében a kísérők és hozzátartozók járművekkel nem követhetik.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában