Szépen búcsúzni pénteken

2023.05.25. 16:39

A ZTE FC és a Paks harmadszor csap össze, Boér győzelmet remél

Elérkezett a zárás ideje a labdarúgó NB I.-ben, a ZTE FC pedig már pénteken lezárja a 2022-2023-as szezont. Tét még marad a 20.30-kor kezdődő találkozóra, hiszen a vendég Paks dobogós helyezésért küzd, a kék-fehérek pedig szeretnének győzelemmel búcsúzni a hazai közönségtől.

Kerkai Attila

A válogatottba meghívott Demjén Patrikra nagy feladat vár: megóvni kapuját a góltól a Paks ellen

Fotó: Szekeres Péter

A jelenleg 9. helyezett ZTE FC maximum a hetedik pozíciót érheti el, de persze csak győzelem esetén, míg a pénteki vendég - szintén csak győzelem esetén - még harmadik lehet. A Paks ellen nem igazán ment az egerszegieknek az elmúlt években, de ebben a szezonban előbb 3-0-ra nyertek a zalaiak hazai pályán, amit a Paks odahaza „viszonzott” egy 3-1-s sikerrel. Bognár György együttese a legutóbbi két meccsét elvesztette, a Mezőkövesd ellenit csúnyán (6-1), de a Puskás FC elleni hazai 0-2 sem jött jól a tolnaiaknak. A ZTE FC egy döntetlen (Vasas) és egy vereség után (Fehérvár FC) várja az utolsó fordulót, s bízik a szép búcsúban a gárda.

– Igen, szeretnénk szépen zárni a szezont és jó játékkal, valamint győzelemmel megajándékozni az egész szezonban kitartó szurkolóinkat - „értett egyet” Boér Gábor ezzel a felvetéssel. A ZTE FC vezetőedzője arról is beszélt, mi az, ami őt is meglepte a Pakssal kapcsolatban. – Ellenfelünk számára az elmúlt három meccs nem úgy jött ki, ahogy szerették volna, de ebben a 12 csapatos bajnokságban nem mindig az éppen aktuális formát mutatják az eredmények. Minden meccs más, a tolnaiak nyílt sisakos játékában éppenséggel a vereség is benne van. Engem az lepett meg inkább, hogy három mérkőzésen csak egy gólt lőttek, ami nem igazán jellemző csapatukra. Számunkra most az a legfontosabb, hogy hozzuk ki a maximumot a mérkőzésből, lehetőleg egy győzelemmel. Hozzáteszem: pár héttel ezelőtt szerintem mindenki kiegyezett volna egy kupagyőzelemmel és a bennmaradással, amit elértünk.

Boér Gábor pedig minket lepett meg, amikor a jövőjéről kérdeztük, hiszen a szerződése a péntek esti találkozó után véget ér. Vagyis, nem beszélt mellé, amikor azt kérdeztük, milyen terve van.

– Úgy gondolom, hogy folytatódni fog a közös munka a klubbal, de minden csak az utolsó mérkőzés után dől el. Most amúgy is csak a Paks elleni találkozóra figyelünk, ez most a legfontosabb - mondta Boér Gábor, aki azt is elárulta, hogy Sankovic, Gegényi és Ikoba játékára sem számíthat.

A 33. forduló programja
Péntek:  Kecskeméti TE-Kisvárda 18.15,  ZTE FC-Paksi FC 20.30.
Szombat: Puskás Akadémia–Budapest Honvéd 20.00, Debreceni VSC–Újpest FC 20.00, Vasas FC–Fehérvár FC 20.00.
Vasárnap: Mezőkövesd–Ferencvárosi TC 17.30.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában