Labdarúgás

2023.03.17. 17:19

A ZTE FC nincs könnyű helyzetben az FTC elleni csata előtt

A vasárnap késő esti (20.15) ZTE FC–Ferencváros mérkőzés zárja a labdarúgó NB I. 24. fordulóját, egyben a pontvadászat újabb szakaszát is, hiszen ezt követően a válogatott mérkőzései miatt kéthetes szünet következik.

Kerkai Attila

A két csapat legutóbbi, januári összecsapásán készült fotó. Balról Csóka Dániel, ő ott lehet vasárnap a pályán, középen Nguen Tokmac (FTC), jobbról Mocsi Attila. Utóbbiak hiányozni fognak...

Fotó: Pezzetta Umberto / Zalai Hírlap

A ZTE FC szempontjából egészen biztosan nem a legjobb pillanatban jön el ennek a találkozónak az ideje, noha a Ferencváros egerszegi vendégjátéka mindig esemény. A kék-fehéreknél sok a sérült és a beteg, illetve betegségből felépült játékos, ráadásul Mocsi Attila, Szendrei Norbert és Gergényi Bence is begyűjtötte ötödik sárga lapját, így kihagyni kényszerülnek a vasárnap esti összecsapást. Amúgy sem megy az elmúlt hetekben a zalaiaknak, bár a Fehérvár FC elleni idei első bajnoki győzelem és a Mezőkövesd kupából való kiejtése úgy tűnt, hogy véget vet a gyengébb szériának. Azonban két vereség következett előbb Pakson, majd egy hete a Honvéd otthonában.

Ricardo Moniz vezetőedző is elismerte, hogy csapatánál jelenleg gondok vannak a helyzetek kidolgozásával és értékesítésével, ugyanakkor azonnal hozzátette: továbbra is bízik a csapatban és fiatal játékosaiban, s kellőképpen motiváltak ahhoz is, hogy ebből a helyzetből kilábaljanak. Mindenesetre vasárnap nem lesz egyszerű dolga a ZTE-nek... A címvédő és a bajnoki arany első számú várományosa érkezik a ZTE Arénába. Az FTC az idén már járt itt, amikor január 24-én 2-1-re nyert. Akkor volt esély a pontszerzésre is, ahogy most is, hiszen nincs eleve lefutott találkozó.

Csakhogy. Akkor a zalaiaknál gyakorlatilag minden játékos rendelkezésre állt, most viszont nem. Bedi, Sankovic, Mocsi, Gergényi, Szendrei azon játékosok, akik biztosan nem léphetnek pályára és egy olyan csapat, mint a ZTE FC az ő hiányukat igenis megérzi. Lehet mondani persze, hogy a Ferencvárosnál is bőven vannak kiesők, ami igaz. Azonban, ami az Európa-ligában tartalékos felállás, az a magyar élvonalban még igenis ütőképes csapat. A csütörtöki, Leverkusen elleni találkozón a ferencvárosiak megmutatták, hogy a nemzetközi porondon is fel tudják venni a ritmust. A német csapat ugyan kettős sikerrel jutott tovább, de egy német együttesről van szó, amely a Bundesligában edződik, ami más szint, s ezt el kell fogadni.

Vasárnap mindenesetre egészen biztosan olyan csapatot küld majd pályára Sztanyiszlav Csercseszov, amely éhes lesz a sikerre. Mert bizonyítani akar, hiszen egymást követő harmadik mérkőzését vesztette el (a két Leverkusen elleni El-vereség közé beékelődött a hazai, Puskás FC elleni fiaskó), negyedszer pedig nem szeretne megint győzelem nélkül levonulni a pályáról.

A nehézségek ellenére Ricardo Moniz, a ZTE FC vezetőedzője a ZTE FC honlapjának úgy nyilatkozott, hogy készen állnak a csatára. 

- Fontos mérkőzés előtt állunk, több szempontból is jelentőségteljes találkozó következik számunkra. Készen állunk a mérkőzésre, és a sérülések, valamint a sárga lapok ellenére is van elegendő játékosunk a hétvégére, akikkel számolni tudunk. Sajnos az elmúlt fordulókban nem sikerült pontot szereznünk, de látom a fiúkon, hogy készek a harcra és éheznek arra, hogy végre ismét sikerüljön pontot szerezniük és győzedelmeskedni tudjanak - fogalmazott az egerszegiek holland mestere a klub honlapján. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában