Nyert és előzött is a Győr

2023.02.09. 17:20

A ZTE NKK szinte végig vezetett, de a végén pont nem

Fontos mérkőzést játszottak szerdán a ZTE NKK női kosárlabdázói az Amatőr NB I Fehér csoportjában: a házigazda győriek sikere után a két csapat helyet cserélt a táblázaton.

Kerkai Attila

Jobbra fehér szerelésben az egerszegi Jurkó Noémi, aki a győri mérkőzésen tíz lepattanót is megkaparintott

Fotó: ZH-archív / Pezzetta Umberto

UNI Győr SZESE–ZTE NKK 55-51 (11-19, 12-15, 16-9, 16-8)

Győr, Egyetemi Csarnok, 50 néző. Jv.: Tóth B., Hernicz.
ZTE NKK: Kovács G. 16/12, Óházy 16/6, Balogh V. 4, Horváth Fanni, Jurkó 10. Csere: Szórád 4, Molnár H. 2, Ács, Szakonyi-Nagy, Péterfi. Vezetőedző: Czukor Bence.

A találkozót a hétvégi fordulóból halasztották el, és a mérkőzést a ZTE NKK várta kedvezőbb pozícióból, a harmadik helyről. A győriek a negyedikek voltak, és kezdetben úgy tűnt, a ZTE NKK idegenben is otthonosabban mozog. Az egerszegiek magukhoz ra­gadták a kezdeményezést (10-17), jöttek a pontok, s az előny az első fél­időben végig kitartott (17. p.: 16-30). Aztán következett a második húsz perc, és benne a fordulat. A házigazda főleg Baffy eredményes játékával elkezdte a felzárkózást (31-36), és nem állt meg. Ekkor jöttek jól Kovács és Óházy pontjai a ZTE NKK-nak, melyekkel újra sikerült ellépni pár ponttal a győriektől. A hazaiak viszont ekkor már harcosságban is felülmúlták a vendégeket, és kitartó játékuk jutalmaként először vezettek is a mérkőzésen (36. p.: 50-48). Ki-ki meccs lett a találkozóból: mindkét oldalon nehezen jöttek az újabb pontok, de a kisalföldiek valamivel pontosabban játszottak, és az utolsó két percben ez döntött.

A ZTE NKK a vereséggel visszacsúszott a negyedik helyre, a Győr előzött. De a zalaiak így is csak egy győzelemre vannak a második helytől, ami az alapszakasz végén rájátszást jelentene.

Czukor Bence: „Gratulálok az ellenfélnek, küzdős, hajtós meccsen győzött. Betegség és sérülés miatt volt két hiányzónk, és az elején még ment a játék, de akkor is voltak már gondjaink a védekezéssel. Egy nálunk alacsonyabb csapatnak engedtünk túl sok lepattanót, és hiába beszéltük meg, mit kell tenni, a zóna ellen nem tudtunk mit kezdeni. A végén még volt lehetőségünk az egyenlítésre, de már nem jött össze. Keményebben kell védekezni, ám ez az edzéseken kezdődik, ott kell keményebben dolgozni.” 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában