Hat nap, három meccs – kilenc pont?

2022.08.27. 06:50

A ZTE FC ellenfelei mától jövő péntekig: KTE, DVSC, Mezőkövesd

Hat nap, három mérkőzés – nem fognak tehát unatkozni a ZTE FC NB I-es labdarúgócsapatának játékosai a következő napokban. Ricardo Moniz együttese szombaton (17.30) az újonc Kecskemét vendége lesz, majd jövő kedden és pénteken is pályára lép.

Kerkai Attila

Demjén Patrik csíp el egy beadást a májusi Kisvárda–ZTE-bajnokin

Forrás: Archív/Kovács Péter/Nemzeti Sport

Alaposan besűrűsödik tehát a program a ZTE FC számára, melynek ebből a sorozatból jól, vagyis pozitív mérleggel kellene kijönnie. Ez a vágya Demjén Patriknak, a kék-fehérek hálóőrének is, aki a legutóbbi, Kisvárda elleni találkozón nagyokat védett, hárított egy tizenegyest (kár, hogy a kipattanót már nem tudta…), s a legszomorúbb számára az, hogy 3-1-re kikapott csapata.

– A szezon elején vagyunk, még sok van hátra, de fájó, hogy nem tudtuk hazai pályán győzelemmel kezdeni a bajnokságot – bosszankodott Demjén Patrik. – Most lesz hat nap és három mérkőzés, nyerni kell, hogy feljebb lépjünk.

A szombati, Kecskemét elleni csatát követően kedden (20 óra) idehaza következik a DVSC, majd jövő pénteken (20) a kék-fehérek Mezőkövesdre utaznak. Nem élcsapatokról van szó (ahogy a ZTE FC sem az még, de azzá akar válni), de továbbra sem üres frázis, hogy a 12 csapatos NB I.-ben nincs könnyű meccs és ellenfél sem…

– A Kecskemét jó és szervezett együttes, de ha tudjuk hozni a saját futballunkat, reális esélyünk lesz a győzelemre – bizakodott Demjén Patrik. – A Kisvárda ellen ahogy vezetéshez jutottunk, egyből visszahoztuk a meccsbe az ellenfelet. Ezt nem kellett volna. Szombaton érvényesítenünk kell az akaratunkat, hiszen szeretnénk feljebb tornázni magunkat a tabellán. S mivel ez a célunk, a Kecskeméthez hasonló csapatokat le kell győznünk. Nem szeretném, ha úgy tűnne, hogy lenézzük az ellenfelet, de nekünk komolyabbak a céljaink, melyekről már sok szó esett. Szűk egy hét alatt lesz három mérkőzésünk, az lenne a legszerencsésebb, ha ezeken begyűjtenénk a kilenc pontot, de ehhez van még min dolgozni, és nagyon koncentráltnak is kell lennünk.

Azt láttuk, hogy múlt szombaton a Kisvárda ellen volt dolga bőven Demjén Pat­riknak. De vajon hasonló eseménydús meccsre számít-e Kecskeméten is? Illetve megkérdeztük tőle azt is, stabilabbnak érzi-e csapata védekezését, mint korábban.

– Láthatták, hogy a Kisvárda ellen a mérkőzés elején volt egy kis zavar, de ezen később sikerült úrrá lenni – szögezte el a hálóőr. – A korábbiakhoz képeset eleve nyitottabb a játékunk, feljebb toltuk a védekezést. Ebből is adódik, hogy a kapusnak több lehet a dolga. Aminek akár örülhet is, hiszen megmutathatja, mire képes. A Kecskemét ellen is jó lenne ez, csak persze pozitív végeredmény mellett. Valakinek úgy fogalmaztam, hogy akkor tudunk jó csapat lenni, ha egyszer én segítem ki a hibázó társakat, máskor pedig ők hozzák helyre, amit én elrontok.

Hat meccs az ötödik fordulóban

A labdarúgó NB I. hétvégi, 5. fordulója pénteken az Újpest–Paks-találkozóval kezdődött meg. A program ezúttal már ismét teljes lesz, hiszen vasárnap pályára lép a két, hét közben még európai kupaporondon szerepelt együttes is – és mindkettőre rangadónak tekinthető mérkőzés vár. A további program, szombat: Mezőkövesd–Vasas (15.30), Kecskemét–ZTE FC (17.30), Debrecen–Puskás (19.45). Vasárnap: Kisvárda–Fehérvár FC (14.30), Ferencváros–Honvéd (17.30).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában