Csak háromszázan indulhatnak

2021.12.16. 18:48

Idén is lesz szilveszteri maraton Zalaegerszegen

Már készülnek a szervezők az egerszegi szilveszteri maratonra (XXII. Decathlon Mountain Man Marathon), amely tavaly elmaradt, ám a szervezők nagyon remélik, hogy mindez idén nem következik be. Nevezni már lehet, viszont maximálták a résztvevők számát, így összesen háromszáz futó lehet ott a rajtnál.

Kerkai Attila

Felfelé az emelkedőn – utoljára 2019. utolsó napján rendezték meg a versenyt…

Forrás: Katona Tibor / Zalai Hírlap / Archív

Az 1995-ös kezdet óta tavaly, azaz 2020-ban először fordult elő, hogy nem rendezték meg a szilveszteri hegyi maratont, hiszen a koronavírus-járvány miatt hozott intézkedések ezt nem tették lehetővé. Vírushelyzet most is van, azonban a jelenlegi előírások nem gátolják a sportrendezvények megtartását, így a szervezők, a Zalatriatlon és a Zalaegerszegi Aszfaltszaggatók SE már gőzerővel azon vannak, hogy ismét egy nagyon jó hangulatú sporteseménnyel zárják le az évet.

 

Az internetes előnevezés már zajlik, és december 24-én éjfélig tart, ami most amiatt is lényeges, mert a szervezők 300 főben - a múltban volt már hatszáz feletti részvétel is - maximalizálták az indulók számát a három meghirdetett távra (10 km, 24 km, 41 km). A szervezők arról is tájékoztattak, hogy a versenytáv teljes hosszán versenyengedély és védettségi igazolvány nélkül futhatnak a nevezettek, viszont a rendezvény központjául szolgáló Deák SZKI épületébe és tornacsarnokába csak védettségi igazolvánnyal és versenyengedéllyel rendelkezők léphetnek be. 

 

Ami szintén lényeges, és erre is fel kell készülni, bár jelenleg úgy tűnik, hogy nem várható a pillanatnyinál szigorúbb korlátozás az év végéig: amennyiben változnak a körülmények, akkor ismét a virtuális rendezésre térnek át a szervezők. A nevezési díjak befizetésével pedig mindenki jótékonykodik is, hiszen a szervezők a befolyt öszszeg tíz százalékát idén először felajánlják sportszerek vásárlására a futóközösség által megszavazott egyik Zala megyei általános iskolának. 

 

Addig is - és már nincs hátra sok idő ebből az évből - lehet nevezni és készülni is a szilveszteri futásra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában