Frissen Zalából

2021.07.20. 16:02

Bahamai center a ZTE KK-nál

Kedden újabb külföldi játékossal bővült a Zalakerámia-ZTE KK kerete, pontosabban hivatalossá vált a bahamai Zane Knowles leigazolása, aki a klasszikus center posztra érkezik a 2021/22-es bajnoki szezonra – jelentették be a klub honlapján.

Kerkai Attila

Forrás: ztekosar.hu

A ZTE KK honlapján előzetesen csupa jókat lehet olvasni az új centerről, kiemelve azt, hogy remek fizikai adottságokkal rendelkezik. Hatékony a palánkok alatt, ami ugyebár egy center esetében tényleg nem hátrány, s nem mellesleg, igazi csapatember is.

A 30 esztendős, 208 cm magas bahamai Zane Knowles Nassauban született, és a TAMUCC egyetem elvégzése után 2014-ben kezdte profi karrierjét. A japán elsőosztályú Wakayama Trians csapatában töltötte első profi szezonját, öt éve már Lengyelországban volt az elsőosztályú Jezioro Tarnobrzeg és a King Szczecin csapataiban lépett pályára. Két szezont a francia másodosztályban, a Charlesville-Méz. és a Chartres gárdáiban töltötte, majd a görög elsőosztályú PAOK csapatával a Bajnokok Ligájában csoportkörében is szerepelt, de az idényt a bolgár Levski Lukoilnál fejezte be. Legutóbb a török másodosztályú Balikeshir csapatában töltötte. Zane Knowles-szal a ZTE KK egyéves szerződést kötött.

A Teo Czmic vezetőedző irányításával augusztus első napjaiban munkához látó Zalakerámia-ZTE KK együttesének a kerete alaposan átalakul az új szezonra. A magyar mag megerősítése Révész Ádám (Kapiosvár), Horti Bálint (Kecskemét) és Németh Ákos (Körmend) leigazolásával kezdődött, miközben Bonifert Bendegúz, Polster Attila és Simó Bence is hosszabbított. Később a légióskontingens kezdett alakulni, eddig az amerikai Carlton Guyton, aki legutóbb a DEAC-ban kosarazott érkezett, majd a a szintén amerikai irányító, Derrick Wilson. Most pedig ugyebár a bahamai Zane Knowles, a karibi sziget pedig még nem adott játékost a zalaiaknak.

A tervek úgy szólnak, hogy még két légiós érkezik a kék-fehérekhez, s akár már a héten újabb játékost jelenthetnek be a ZTE KK-nál.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában