Az év meccse lesz

2021.04.19. 20:03

Kedden a ZTE FC és a Budafok élet-halál harcot vív

Az őszi szezon hajrájában még kevesen gondolták volna a zalai hívek közül, hogy a labdarúgó NB I. végjátékában a ZTE FC – Budafok találkozó igazi kiesési rangadót hoz majd. Márpedig az lesz, így kedden (17.30) a ZTE Arénában két olyan csapat találkozik, melyek közül, amelyik nyer, nagyban megerősítheti pozícióját a bennmaradásért folytatott küzdelemben.

Kerkai Attila

A hónap elején a Disógyőr elleni feladatot sikeresen megoldották a kékben látható egerszegiek. Most is ez a cél

Fotó: Pezzetta

Az újonc Budafok remekül kezdte a bajnokságot, sőt még Egerszegen is győzött (3-1), de aztán a ZTE FC erősített bele és jó sorozatával a hetedik helyen „telelhetett”, míg a Promontor utcaiak visszacsúsztak a kieső pozícióba. Aztán jött a tavasz, az egerszegiek szekere nehezen indult, sőt a Budafok hazai környezetben is legyőzte 3-1-re a kék-fehéreket. Az újonc hat pontot tehát elvett a ZTE-től, amit nem kell magyarázni, hogy mennyire hiányzik az egyik, illetve milyen jól jött a másik oldalon…

Következik a 30. forduló, azaz még négy játéknap van hátra az NB I.-ből. A ZTE FC és a Budafok célja is ugyanaz, vagyis bennmaradni, az egerszegiek 30 ponttal rendelkeznek, míg a fővárosiak 27 pontosak. A harmadik szereplő ebben a harcban a Diósgyőr (26), amely ebben a fordulóban a lendületben lévő Puskás FC-t fogadja.

A hónap elején a Disógyőr elleni feladatot sikeresen megoldották a kékben látható egerszegiek. Most is ez a cél
Fotó: Pezzetta

Túl sok mindent nem lehet egy ilyen találkozó előtt elmondani. A ZTE FC szombaton értékes pontot szerzett Pakson (1-1), míg a Budafok éppen a DVTK-tól kapott ki. Waltner Róbertnek, a ZTE vezetőedzőjének a gondjai sokat nem enyhültek, hiszen szombaton sérülés és eltiltás miatt hiányzott a csapatból Zoran Lesjak, Könyves Norbert és Szánthó Regő, Pakson pedig Gergényi Bence kapta meg az ötödik sárga lapját. A felsoroltak közül kétséges, hogy ki térhet vissza, és hétfőn Waltner Róbert sem tudott erre választ adni, hiszen Szánthó amellett, hogy eltiltott volt, sérüléssel is bajlódott.

– Az egyik legfontosabb meccsünk következik, de az előjelek nem túl jók – kezdte evvel esélylatolgatását Waltner Róbert. – Ráadásul csapatunknak egy nappal kevesebb jutott a regenerációra, ugyanis a Budafok már pénteken lejátszotta mérkőzését. Mindent megtettünk Pakson, az első félidő alapján többet lehetett volna várni a döntetlennél, de az összkép alapján igazságos az iksz. Nekünk viszont pontok kellenének, lehetőleg hármasával… Kedden fegyelmezett játékot várok és azt, hogy mindenki érezze át, hogy ez mennyire fontos találkozó lesz. A győzni akarást akarom látni mindenkin, ennek kell az alapnak lennie.

A Budafok együttesében nincs eltiltott, ám sérülés miatt Zsóri Dániel és Vaszicsku Gergő továbbra is hiányzik. Csizmadia Csaba együttesének az egyik utolsó esélye lesz a keddi találkozó arra, hogy még reménykedjen. A BMTE nagyon készül, már hétfőn megérkezett Zalaegerszegre, s nem vitás: számunkra is az év, a szezon egyik legfontosabb találkozója következik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában