hagyományteremtés

2020.09.02. 19:30

Minden nyáron megrendeznék az asztalitenisz veteránviadalt Hévízen

A helyi asztaliteniszszakosztály és az országos sportági szövetség veteránbizottsága kétnapos veteránviadalt bonyolított le a fürdővárosban az elmúlt hétvégén.

Góth Imre

Fazekas Nándor és Tőkés Levente uralta a 60-64 éves korosztály versenyét

Fotó: Góth Imre

Ez volt a szezononként szokásos tíz országos veterán-ranglistaverseny egyike, a rendezési jog elnyerését pedig eddigi munkájuk elismeréseként értékelték a hévíziek.

– Reményeink szerint hagyományt teremtünk ezzel a viadallal, amit eztán minden nyáron le tudunk majd bonyolítani – mondta Csiza Bálint, a zalai csapat vezetőedzője, aki a szakosztályvezető dr. Hegedüs Mihállyal közösen végezte a szervező munkát. – Talán a koronavírustól való félelem lehetett az oka, de a részvétel elmaradt némileg a várttól: 86 negyven év feletti sportoló lépett asztalokhoz. Reméljük, később még többen indulnak.

Fazekas Nándor és Tőkés Levente uralta a 60-64 éves korosztály versenyét
Fotó: Góth Imre

A viadal során megemlékeztek a nyáron elhunyt hévízi edzőről, Bali Zoltánról.

A házigazdák pedig elégedetten beszélhettek a zalai versenyzők teljesítményéről, hiszen több remek eredmény is született. A 60–64 éves kategóriában: Fazekas Nándor (EVO ASE Zalaegerszeg) párosban és egyéniben is 1. helyezett lett, amihez tíz mérkőzés megnyerésén át vezetett az út. A döntőben jó barátját, Tőkés Leventét (Hévíz SK) kellett legyőznie, aki így második lett. Párosban viszont ők ketten vállvetve küzdöttek, és szerezték meg a győzelmet.

A 40–49 éves kategóriában Nyírő József több évtizedes hévízi szereplést követően ősztől CVSE Celldömölköt erősítve szerzett párosban 3., egyéniben 1. helyet. Barabás Barnabás (Gyenesdiási ASE) egyéniben 3., párosban 2. lett, utóbbiban klubtársa, Bontó Ferdinánd volt a partnere.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában