Folytatnák a pontgyűjtést

2020.08.20. 20:00

Péntek délután Mezőkövesden a ZTE FC: két hiányzó és egy új fiú

Csütörtökön délelőtt még Zalaegerszegen edzett egyet a ZTE FC labdarúgócsapata, aztán elutazott Mezőkövesdre, ahol pénteken 16.30 órától az NB I 2. fordulójában pályára lép. Boér Gábor, a kék-fehérek vezetőedzője nehézségeik ellenére is bízik abban, hogy csapata nem tér haza üres kézzel.

Kerkai Attila

Fehérben a ZTE FC egyik új játékosa, Dragóner Filip veszi célba a Fehérvár kapuját Fotó: Katona Tibor

Fotó: Katona Tibor

A Mezőkövesd elleni találkozó felvezetéséhez mindenképpen hozzátartozik egy szerdai bejelentés, ugyanis a ZTE FC három évre leigazolta a 23 esztendős Koszta Márkot, aki akár már pénteken bemutatkozhat az egerszegiek együttesében. Az Újpest együttesétől megszerzett támadó fiatal kora ellenére már 103 ­élvonalbeli találkozón lépett pályára, s többek között Mezőkövesd sem lesz ismeretlen számára, hiszen három évvel ezelőtt éppen a borsodi együttest erősítette. Ahogy Dragóner Filip is úgy készülhet a ZTE keretéből, hogy volt már játékosa a kövesdieknek.

Az esélyekkel kapcsolatban Boér Gábort kérdeztük, aki persze nem is kezdhette volna mással esélylatolgatását, mint azzal: két emberét elveszítette.

Fehérben a ZTE FC egyik új játékosa, Dragóner Filip veszi célba a Fehérvár kapuját Fotó: Katona Tibor

– Sajnos nyomot hagyott a Fehérvár elleni meccs a csapaton, hiszen Könyves és Szépe is megsérült, rájuk nem tudok számítani – kezdte mondandóját a zalai szakvezető. – Ettől függetlenül szeretnénk jó eredményt elérni. A Mezőkövesd stílusos csapat, a tavalyi bajnokság egyik meglepetését szolgáltatta remek szereplésével, de úgy keltünk útra, hogy mindenképpen pontot vagy pontokat akarunk szerezni.

A bajnokságban eddig egy forduló ment le, a kövesdiek nem kezdtek jól, hiszen kikaptak, mi ennél valamivel jobban kezdtünk a legutóbbi döntetlenünkkel. Most erre a találkozóra kell koncentrálnunk, felkészültünk az ellenfélből, és a saját játékunkon is próbáltunk javítani. Az biztos, hogy ugyanazt a harcos csapatot szeretném a pályán látni, mint a nyitófordulóban.

Természetesen megkérdeztük Boér Gábort arról is, hogy a szerdán szerződtetett Koszta Márkot tervezi-e pályára küldeni.

– Koszta Mezőkövesdre érkezve csatlakozik hozzánk – árulta el a szakvezető. – A keretben ott lesz, már csak a hiányzók okán is, de az, hogy pályára küldöm-e, majd csak a mérkőzésen dől el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában