Bejelentés

2020.07.08. 17:28

Új vezetőedzője lesz a ZTE FC-nek

A labdarúgó NB I ezüstérmese, a Mol Fehérvár FC együttese bejelentette, hogy Márton Gábor lesz a székesfehérvári együttes új vezetőedzője. Ezzel az is eldőlt, hogy a ZTE FC csapatának mindenképpen új szakvezetője lesz a következő szezontól.

Kerkai Attila

Az egerszegi együttessel a benn maradást kiharcoló Márton Gábor neve napok óta „keringett” már, mint a Fehérvár FC lehetséges edzője, akit persze a ZTE FC is marasztalt volna, ám a szerződése a szezon végével lejárt, s noha tárgyaltak a folytatásról, végül Márton Gábor a fehérvári ajánlatra bólintott rá.

Fotó: Katona Tibor

A bejelentés után megkerestük Végh Gábort, a ZTE FC tulajdonosát, aki elmondta, hogy minden eshetőségre felkészültek és nem csak a korábbi vezetőedzővel álltak, illetve állnak kapcsolatban. A kék-fehérek első embere azt mondta, hogy egy élvonalbeli tapasztalattal rendelkező vezetőedzővel állnak kapcsolatban, s ha mindenben megegyeznek, akkor csütörtökökön bejelentik a klubnál.

Ezek is érdekelhetik