véget ért a verseny

2020.07.31. 15:30

A Libra befutása jelentette az 52. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj végét!

Csütörtökön 9 órától a megszokott útvonalon halad az 52. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj. A Balatonfüred – Balatonkenese – Siófok – Keszthely – Balatonfüred távot kell 48 óra alatt teljesítenie a versenyzőknek.

kekszalag.reblog.hu, zaol.hu

Fotó: kekszalag.reblog.hu

9:20

A Libra befutása jelentette az 52. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj végét!

Rendkívül izgalmas pillanatokkal zárult az 52. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj. A 48 órás limitidő letelte előtti percekben ugyanis még három hajónak is volt esélye arra, hogy célba érjen és érvényesen teljesítse a távot.

Végül a szél kegyes volt a legkitartóbb vitorlázókhoz, a három hajóból kettő még célba tudott érni, rendkívül fáradtan ugyan, de természetesen hatalmas mosollyal az arcukon szelték át a célvonalat. Örömükben osztozott az idei verseny abszolút győztese, az RSM2 legénysége is, akik folytatva a tavaly elkezdett és rendkívül szimpatikus, sőt megható gesztust, amit Petrányi Zoltánék indítottak útjára tavalyi győzelmük után, kimentek az utolsó befutó elé és együtt ünnepeltek, pezsgőztek a végsőkig kitartókkal.

Az utolsó befutó a Libra lett, reggel 8 óra 56 perc 20 másodperckor érkeztek célba. A Mode967/E típusú hajó a YS II osztályban indult. A kormányos Simon Zoltán, a legénység tagjai pedig Veér Lajos, Andó Sándor és Baltay Levente voltak.

Ismét egy csodálatos pillanattal zárult tehát Európa leghosszabb tókerülő versenye, az 52. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj.

7:15 – Nagyjából 10 hajónak van még esélye befutni!

Amennyiben a szél ereje nem változik úgy nagyjából tíz hajónak még biztosan van esélye befutni a balatonfüredi célba a limitidő, a reggel 9:00 óra lejárta előtt. Jelenleg pár csomós szél fúj a Keleti medencében, és a Tihanyi szorosból 5-6 hajó érkezése látszik, de a „cső” túloldalán is vannak még hajók, akik időn belül teljesíthetik a távot.- írja a kekszalag.reblog.hu.

A célba eddig 322 hajó ért. A limitidő reggel 9 órakor jár le.

PÉNTEK

21.12 – Már zajlik a Győztesek Fogadása

Az első tíz hajó, valamint a különböző hajóosztályok győztes legénysége a Seiko és a Magyar Vitorlás Szövetség meghívására érkezett a Vitorlás Étterembe, hogy együtt ünnepeljenek.

20.05 – Eddig 364-en fordultak Keszthelynél és 212-en értek célba Balatonfüreden

A keszthelyi fordulónál már 364-en „jártak”, a balatonfüredi célba pedig 212 hajó érkezett eddig.

A viharjelző rendszer mindkét medencében alapon van. A nyugati medencében jelenleg 6-15 km/h között változik a szél ereje, így még azoknak is van esélye a limitidőn belüli célbaérésre, akik most fordultak Keszthelyen.

18.45 – Célba ért a Tramontana is, már 132 hajó szelte át a célvonalat

Százharmincadik helyen érkezett a balatonfüredi célba a nagy klasszikus, a Tramontana.

17.50 – 76 hajó érkezett eddig célba az 52. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjon

Élénk a szél mindkét medencében, így ennek megfelelően folyamatosan érkeznek a hajók a balatonfüredi célba. A jelenlegi adatok alapján, eddig hetvenhat hajó futott be.

17.02 – Már 316-an vették a keszthelyi pályajelet

Eddig 316 hajó vette a keszthelyi pályajelet. Hosszú út vár még a mezőny tagjaira, de jó hír számukra, hogy a nyugati medencében észak-keleti, 5-7 csomós, leterjedt szél fúj és csak közepes hullámok vannak a vízen.

16.14 – Megélénkült a mezőny a Tihanyi-szoros felé

15.14 – Megélénkült a nyugati medencében is a szél

Az Országos Meteorológiai Szolgálat legfrissebb előrejelzése szerint a Balaton keleti és középső medencéjében kissé megélénkül a délután folyamán a nyugati, délnyugati szél (15-20 km/h) és az élénkülés nyugati irányba terjed. Kollégánk jelezte, hogy a nyugati medencében egy stabil, leterjedt 9 csomós szél fúj. – írja a kekszalag.reblog.hu.

14:30

Videóanimáció a befutóról

Aki esetleg lemaradt volna az 52. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj nagyon izgalmas hajnali befutójáról, videóanimációnkon újra megtekintheti az első hajók balatonfüredi beérkezését.

13:30

Képgaléria az elsőként beérő klasszikus egytestűekről

13:20

A Fantomasso kiállásának oka

„Nem volt teljesen egészséges a csapat, két sérülttel vágtunk neki az idei Kékszalagnak. Így tudtuk, ha nem sikerül jól haladni, akkor ezt nem tudjuk majd befejezni. Mivel a szél gyenge volt, így jobbnak láttuk, ha Balatonföldváron a bázisunkon megállunk. Reméljük, jövőre jobb szelünk lesz”nyilatkozta a Kékszalagnak a Repülő Hollandi osztályban 13-szoros világbajnok Majthényi Szabolcs.

12:50

Ismét szoros befutók várhatóak

Aki Balatonfüreden vagy térségében tartózkodik, érdemes elmennie a célhoz, mert izgalmas befutókra van kilátás.

Fotó: kekszalag.reblog.hu

12:30

Megérkeztek a célba az első klasszikus egytestű hajók

Czégai Péter irányításával elsőként a klasszikus egytestű hajók közül a Farfallina érte el a balatonfüredi célt. Majd további három hajó is követte. A Trentasette (Rauschenberger Miklós), a No1 (Szépfy Zsombor) és a Nelson Flottalízing (Varga Lajos) fej-fej mellett érkezett meg az utolsó méterekre, végül az izgalmas hajrá után ebben a sorrendben futottak be a hajók.

12:20

VIDEÓ – Összefoglaló az RSM2 célba érkezéséről

11:50

Legalább három hajó közelít a célhoz

A GPS nyomkövetőkkel rendelkező hajók közül hamarosan három is eléri a balatonfüredi célt. A Trentasette és a No1 fej-fej mellett halad, kicsivel lemaradva pedig a Nelson Flottalízing követi őket.

10:40

Van esély szélélénkülésre

Nagyon gyenge, változó irányú a légmozgás (2-10 km/h), szélcsíkokban lassan kezd felépülni a víz felől fújó szél. Gyengén felhős, vagy derült az ég a levegő és a víz egyaránt 26 fokos.

Előrejelzés péntekre (2020.07.31.):

A délelőtti óráktól ismét a tavi cirkuláció térben és időben változó, 5-15 km/h sebességű, vízközép felől fújó szele lesz a meghatározó. Egy legyengült hidegfront maradványa napközben megközelíti a Balatont, és a déli órákban több helyen átmeneti észak-északnyugatira forduló és megélénkülő (20-30 km/h) szelet okozhat. (Főleg azokon a területeken tudja áttörni a Balaton feletti hideg légkupolát, amelyek egyébként is kitettek az északnyugati szélnek.) A szél az esti órákban átmenetileg legyengül, de éjszaka ismét megélénkül (25-30 km/h) és északkeleti irányból reggelig kitart.

Napos, száraz idő lesz a meghatározó, de átmeneti felhősödés előfordulhat.

A hajnali (víz feletti) 24 fokról délutánra 30 fokig emelkedik a hőmérséklet.

A víz hőmérséklete 26-27 fok körül alakul.

09:30

Keszthelyi eredmények

Bővült a keszthelyi eredmények listája, már az 1-140. helyezettek tájékoztató jellegű idejei is letölthetőek innen.

08:40

Sok hajó közelít a keszthelyi fordulóhoz

Aki a mai reggelt az 52. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj hajóinak a nézésével szeretné kezdeni és Keszthely, valamint Balatongyörök térségében tartózkodik, biztos nem marad le róluk, ugyanis nagy a forgalom arrafele. Ráadásul az időjárás nem kedvez a versenyzőknek, ugyanis szélcsend van arrafele.

Fotó: kekszalag.reblog.hu

07:40

Vándor Róbert: „2010 óta erre vártunk”

„Végig tudatosan vitorláztunk, megvolt a sebességünk, nem kockáztattunk, jó ritmusban voltunk a mezőnnyel, a széllel, a természettel, úgyhogy igazából jól kijött minden. Együtt, közösen értük el ezt az eredményt. Rengeteg munkánk van ebben a sikerben. Ezt a hajót három évvel ezelőtt hoztuk be. Ez már a harmadik katamaránunk 2010 óta. Nagyon sokat fejlesztettük ezt a hajót, mire ilyen tempót ki tudtunk belőle hozni, amire most szükség volt” – nyilatkozta Vándor Róbert, az RSM2 kormányosa az M4 Sportnak a célba érkezés után.

Hozzátette, hogy Balatonkenese után már érezték, hogy jó napjuk lehet.

„Kenesét ugye második helyen vettük, utána élre álltunk és ott éreztük már, hogy kezdtünk ellépni. Nyilván az még a verseny eleje, ott még az ember nem dőlhet hátra, de nagyon szép előnyt kovácsoltunk, a tihanyi átkelés után már szinte alig láttuk az üldözőbolyt. Ott már egész jó éreztük magunkat elállt a szél és mindenki utolért bennünket, így újra kezdődött minden. Nagy küzdelem volt a keszthelyi öbölben nagyon kevés széllel, ott szintén sikerült valahogy az élre kanyarodnunk és elsőként venni a bóját. Visszafelé volt még egy-két visszaesés, éreztük, hogy az északi part a jobb, oda többször, amint tudtunk visszafordultunk. A végén viszont éreztük, hogy át kell jönni délre. Igazából ritmusban voltunk a természettel, jól működött minden” – értékelt Vándor Róbert, aki hozzátette, hogy bár elfáradtak, de ha kellett volna, bírták volna még pár órán keresztül.

Gratulálunk az 52. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj győztesének!

Fotó: kekszalag.reblog.hu

07:30

Már 13 hajó a célban

Bővült az abszolút eredmények listája. Újabb öt hajó érkezett már meg a balatonfüredi célba, köztük az első női kormányos is a The Red-del.

9. PreVital (Litkey Farkas)

10. POPLART (Diószegi Zoltán)

11. Principessa (Oroszlán Péter)

12. Grandi e grossi (Földesi Gergely)

13. The Red (Virág Flóra Anna)

Legfrissebb időjárás-előrejelzés péntekre

A tavi cirkuláció éjszakai ága még a jellemző, többnyire gyenge (2-10 km/h), néhol mérsékelt (10-15 km/h) a légmozgás, helyenként teljesen szélcsend van.

A keleti medencében gyengén felhős, máshol derült az ég, a levegő 21, a víz 25 fokos.

Előrejelzés a második napra (2020.07.31. péntekre):

A hajnali gyenge szeles vagy szélcsendes állapotot a reggeli óráktól átmenetileg keleties irányú, ugyancsak gyenge (2-8 km/h) légmozgás váltja fel. A délelőtti óráktól ismét a tavi cirkuláció térben és időben változó, 5-15 km/h sebességű, vízközép felől fújó szele lesz a meghatározó.

Egy legyengült hidegfront maradványa a délután folyamán megközelíti a Balatont, és több helyen átmeneti észak-északnyugatira forduló és megélénkülő (20-30 km/h) szelet okoz.

A jelenlegi számítások szerint a szél az esti óráktól sem áll le, és szombat reggelig élénk marad.

Napos, száraz idő lesz a meghatározó, de átmeneti felhősödés előfordulhat.

A hajnali (víz feletti) 24 fokról délutánra 30 fokig emelkedik a hőmérséklet.

A víz hőmérséklete 26-27 fok körül alakul.

07:20

Sűrű a forgalom Badacsony környékén

A GPS nyomkövetők adatai alapján mindkét irányba sűrű volt a forgalom a hajnali órákban Badacsony környékén.

Fotó: kekszalag.reblog.hu

07:00

Az RSM2 az 52. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj 2020 győztese!

Csak az RSM2 teljesített 18 órán belül

Hajnali 2 óra 52 perc 57 másodperckor elsőként a Vándor Róbert által irányított RSM2 ért be a balatonfüredi célba! A győztes hajó 17 óra 52 perc 57 másodperc alatt teljesítette a távot.

A második helyen közel 45 perces hátránnyal a nagyot hajrázó New Black Jack (Roland Gabler) jött be. Utánuk már sűrű volt a mezőny. A dobogóra még az MKB-Prospex (Kaiser Kristóf) fért fel.

Újabb öt hajó a célban

4. Orange-Utan (Ralph Schatz)

5. Raiffeisen Opel Fifty-fifty (Józsa Márton)

6. Nanushka BMW Wallis (Váradi Szabó János)

7. Raffica (Király Zsolt)

8. Racing Django (Petrányi Zoltán)

22.00

21.15

A legjobb helyen haladó egytestű, a Raffica libera Györöknél

A Raffica az abszolút 9. helyen, pillanatnyilag 6 csomós sebességgel halad Györök előtt, a Tihanyi szoros felé. Érdekesség: a katamaránok közül az RSM2 majdnem 12 csomóval, a Prevital 10 csomóval halad.

20:25

11 óra 8 perc 29 másodperces idővel az RSM2 érte el leggyorsabban a keszthelyi fordulót, de már kisebb az előnye.

Az élmezőny elérte a keszthelyi fordulót

1. RSM2 11 óra 8 perc 29 másodperc

2. PreVital 11 óra 9 perc 39 másodperc

3. MKB-Prospex 11 óra 10 perc 32 másodperc

20:00

A Raiffeisen Opel Fifty-fifty az élmezőny nyakán

A Raiffeisen Opel Fifty-fifty, a Raffica és a Poplart megközelítette az élmezőnyt. A Fifty-fifty 9 és fél kilométeres hátránya 1300 méterre fogyott a New Black jack mögött.

19:10

Keszthely közelében az élmezőny

Hét kilométerre a keszthelyi bójától az élmezőny. Ha tartják a jelenlegi tempót, akkor egy órán belül oda is érhetnek. Az RSM2, a Nanushka BMW Wallis és az MKB Prospex az északi part, a Prevital, a Racing Django és a New Black Jack a déli közelében próbálkozik. Úgy tűnik, az északiak előbb kapták a szelet, és talán egy kis előnyt tudnak kovácsolni belőle. – írja a kekszalag.reblog.hu.

18:50

Meglett a mai sebességrekord

11 és fél csomóval száguld a Raiffeisen Opel Fifty-fifty.

https://www.facebook.com/akekszalag/photos/a.397515723515/10158387395373516/?type=3&theater

18:17

Az élmezőny átlagsebessége

A legutóbbi 15 perc átlagai. Lelassult az élmezőny.

Prevital 2,8 csomó

RSM2 2,56

Racing Django 2,26

Nanushka BMW Wallis 2,53

MKB Prospex 5,41

 

18:10

VIDEÓ – a mezőny kenesei fordulójának összefoglalója

17:50

Animáción a szorosabbá vált az élmezőny

 

17:00

512-en vannak már túl a kenesei bóján. Még 4-5 hajót várnak a szervezők – " target="_blank" rel="noopener noreferrer">írja a Kékszalag hivatalos Facebook oldala.

16:30

A Racing Django volt a leggyorsabb a legutóbbi 15 percben

A legutóbbi 15 perc sebességi átlagai sorrendben.

1. Racing Django 9,27 csomó

2. MKB-Prospex 9,21

3. RSM2 8,89

4. New Black Jack 8,82

5. Prevital 8,32

16:17

Az élmezőny a Balaton nyugati medencéjében. Részletek az M4 Sport élő közvetítéséből

16:10

A Nanushka csak a dobogóval lenne elégedett

A Nanushka BMW Wallis kísérőmotorosából Dunavölgyi Tamás adott interjút az M4 Sportnak. Mint elmondta, a 4. helyen haladó Nanushka pozíciójával egyelőre nem elégedettek, hisz voltak már a 3. helyen is, és mindenképp a dobogót tűzték ki célul.

15:55

Első egytestűként a Principessa áthaladt a tihanyi csövön, és elindult a katamaránok után.

15:50

Csökkent az RSM2 előnye. Az északi oldalra váltó éllovas Balatonrendes magasságában kb. 15 perccel van a Prevital előtt.

Fotó: https://kekszalag.reblog.hu/

15:10

 

Élmezőny a tihanyi csőnél

15:00

Összefoglaló 15.00-kor

A hagyományokhoz hűen csütörtök reggel 9 órakor indították útjára az 52. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj résztvevőit. A szervezők még szerdán is reménykedtek benne, hogy új nevezési csúcsot állíthatnak fel – az eddigi legtöbb az 682 hajó volt – azonban végül 535 egység jelentkezését regisztrálták.

Az idén összesen 27 hajóosztályban hirdetnek majd győztest.

Mint minden évben, most is a résztvevők között van egy teljesen női csapat, rajtuk kívül három hajó indult el női kormányossal. Az eddigi egyetlen női győztesről, Gordon Evelinről elnevezett különdíjért tehát ők versenyeznek.

A vártnál valamivel erősebb szélben rajtolt el a mezőny, 6-7 csomóban haladtak a hajók. Fél óra versengés után a tókerülés rekordját 7:13:57 órával tartó Fifty-fifty, a Nanushka és a New Black Jack fej-fej mellett haladt.

Az első bóját Kenesénél a tizenháromszoros győztes, Litkey Farkas kormányozta PreVital kerülte meg elsőként, mögötte 11:01 órakor, mögötte második helyen a Vándor Róbert irányította RSM2 haladt, aztán a Kaiser Kristóf vezette MKB Prospex haladt. Az élmezőny azonban nem lehetett nyugodt, hiszen ott lihegett a nyakán a címvédő Petrányi Zoltán és a Racing Django, valamint a Roland Gaebler kormányozta New Black Jack is, valamint Józsa Mártonék a Fifty-fiftyvel.

A délelőtt folyamán kifejezetten jól haladtak a rohanógépek, Keneséről igen rövid idő alatt megközelítették Siófokot, majd a Tihanyi-csövet.

Az RSM2 állt élre Siófokhoz közelítve: Vándor Róbert és legénysége 11:53 órakor hagyta el elsőként a második bóját. Az AC 45-ös katamaránnak ekkor nagyjából 200 méteres előnye volt Kaiser Kristófék és Litkey Farkasék előtt.

A Tihanyi-szoroshoz érve az RSM2 tovább növelte előnyét üldözőivel szemben, és 10-12 percre növelte a különbséget. Vándor Róbertéket szívósan követte a PreVital, az MKB Prospex, a címvédő Racing Django, valamint a New Black Jack is.

Az RSM 2 katamarán a legnagyobb mezőnyben, eredetileg az Amerika Kupájára tervezték, fejlesztették ki, majd Vándor Róberték alakították át balatoni szélviszonyokra.

 

14:50

 

Délután fél 2-es időjárási adatok

A tavi cirkuláció meghatározóvá vált, a keleti medencében mindenütt a víz felől fúj a nagyon gyenge szél (2-10 km/h), illetve főleg vízközép irányába nagyobb, szélcsendes területek alakultak ki.

Derült az ég, a levegő 30, a víz 25 fokos.

14:33

Siófoki eredmények

Elérhetők a siófoki pályajelnél az 1-21. helyezettek tájékoztató jellegű eredményei:

52. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Siófoki átfutó 1-21.

R1

Start: Start 1, Finishes: Finish time, Time: 30-07-20@09:00:00

Rank

BowNumber

Class

Boat

SailNo

Club

HelmName

Finish

Elapsed

Points

1

45

Nyílt többtestű

RSM2

45

OSC

Vándor Róbert

30-07-20@11:53:53

2:53:53

1.0

2

188

Nyílt többtestű

MKB-Prospex

808

Hajógyár SE

Kaiser Kristóf

30-07-20@11:58:40

2:58:40

2.0

3

14

Nyílt többtestű

PreVital

12

KMPVSE

Litkey Farkas

30-07-20@11:58:41

2:58:41

3.0

4

200

Nyílt többtestű

New Black Jack

5

KYK VSE, YCTBJ

30-07-20@12:02:10

3:02:10

4.0

5

1

Nyílt többtestű

Racing Django

8

EGIS

Petrányi Zoltán

30-07-20@12:04:43

3:04:43

5.0

6

128

Nyílt többtestű

Nanushka BMW Wallis

88

BYC

Váradi Szabó János

30-07-20@12:07:45

3:07:45

6.0

7

555

Nyílt többtestű

Opel Fifty-Fifty

5050

HYC

Józsa Márton Miklós

30-07-20@12:09:20

3:09:20

7.0

8

300

Nyílt többtestű

Orange-Utan

2

Lindauer Seger Club

Ralph Schatz

30-07-20@12:11:13

3:11:13

8.0

9

230

Yardstick Open

Principessa

115

BYC, PRYC

30-07-20@12:11:34

3:11:34

9.0

10

37

Nyílt többtestű

Grandi e Grossi

300

ESC

30-07-20@12:12:55

3:12:55

10.0

11

5

Yardstick Open

Raffica

92

RVE

Király Zsolt

30-07-20@12:21:35

3:21:35

11.0

12

500

Nyílt többtestű

POPLART

8

KSE

Diószegi Zoltán

30-07-20@12:23:11

3:23:11

12.0

13

153

Nyílt többtestű

Bogi

3

KYK VSE

30-07-20@12:24:18

3:24:18

13.0

14

399

Nyílt többtestű

The Red

70

BALATONI YC

30-07-20@12:43:45

3:43:45

14.0

15

285

Yardstick Open

Trentasette

37

BYC

30-07-20@12:58:25

3:58:25

15.0

16

234

Yardstick I./1

Farfallina

234

PRO SE

30-07-20@13:00:18

4:00:18

16.0

17

430

Yardstick Open

No1

1

SVE

Szépfy Zsombor

30-07-20@13:10:20

4:10:20

17.0

18

273

Összevont cirkáló

Lillafüred

3

ESK

Gál András Levente

30-07-20@13:27:35

4:27:35

18.0

19

270

Összevont cirkáló

Sirocco

2

MTDSC

Cittel Lajos

30-07-20@13:30:20

4:30:20

19.0

20

279

Yardstick I./1

Remete

1118

OS VSE

Szakolczai András

30-07-20@13:33:46

4:33:46

20.0

21

422

Yardstick Open

Gardazzurra

2000

BM TVSE

Simó Béla

30-07-20@13:38:20

4:38:20

21.0

 

14:30

Növelte előnyét az RSM2

Továbbra is száguld a többiekhez képest az éllovas RSM2. A GPS-jeladók alapján több mint fél óra az előnye az üldözői előtt.

14:20

Balatonkenesei pillanatkép

Fotó: Kőhalmi Péter

14:15

A Principessa libera, az első egytestű hajó, a Tihanyi szoros közelében

Ahogy az várható volt, az egytestűek közül a szuperkönnyű, rendkívül nagy vitorlázattal rendelkező Liberák lesznek elöl. A Principessa jelenleg egy gyalogló ember sebességével, 2-3 csomóval halad a nagyon gyenge szélben még a szoros felé. (Közvetlenül a Raiffeisen Opel Fifty Fifty mögött...) Üldözi (ebben a helyzetben ez azért túlzás) a másik legendás balatoni libera, a Raffica.

A libera típusú Raffica 1992-ben épült egy olasz megrendelő számára. Első tulajdonosával számos olasz és nemzetközi kiemelkedő eredménnyel büszkélkedhet. Az egytestű tavi hajók közül az egyik leggyorsabbként tartják számon. Nagy csapatban lehet csak hajózni vele, hiszen minden tagja együttes munkájára, erejére, vitorlázó érzékére és tudására szükség van. Bruce Farr tervezte, és Patucelli mester építette. A test hossza 12.7 m, 8 m széles. Az árboca panelházhoz mérhető 20 méter, és mindehhez a súlya csak 1500 kilogramm.

14:10

Elérhető a Top100 eredménye a kenesei bójánál

A Top100 hajó tájékoztató jellegű eredménye a balatonkenesei fordulónál:

52. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Kenese átfutó

Start: Start 1, Finishes: Finish time, Time: 30-07-20@09:00:00

Rank

BowNumber

Class

Boat

SailNo

Club

HelmName

CrewName

Finish

Elapsed

1

14

Nyílt többtestű

PreVital

12

KMPVSE

Litkey Farkas

Lepp Gyula, Tóth Róbert, Török Zoltán, De Jonghe Arthur, Zentai Benedek

30-07-20@11:01:02

2:01:02

2

45

Nyílt többtestű

RSM2

45

OSC

Vándor Róbert

Kalocsai Zsolt, Lange Péter, Bali István, Margitics Botond, Fekete András

30-07-20@11:01:49

2:01:49

3

188

Nyílt többtestű

MKB-Prospex

808

Hajógyár SE

Kaiser Kristóf

Pajor Szabolcs Levente, Munka Márton, Szigeti Stacey Dániel, Pajor Zsombor, Horváth Miklós

30-07-20@11:03:03

2:03:03

4

1

Nyílt többtestű

Racing Django

8

EGIS

Petrányi Zoltán

Csetényi Csaba, Kaltenecker Károly, Farkas Bence, Lovas Zsolt, PIerre Le Clainche(FRA)

30-07-20@11:04:25

2:04:25

5

200

Nyílt többtestű

New Black Jack

5

KYK VSE, YCTBJ

Roland Gabler

Kaáli-Nagy Dániel, Tisóczki Ferenc, Héjja Marcell József, Belle Örs

30-07-20@11:05:32

2:05:32

6

555

Nyílt többtestű

Opel Fifty-Fifty

5050

HYC

Józsa Márton Miklós

Józsa-Kovács Attila, Németh Áron, Kelemen Tamás, Adorján Csaba, Erõss Loránd, D'Albini András

30-07-20@11:07:21

2:07:21

7

128

Nyílt többtestű

Nanushka BMW Wallis

88

BYC

Váradi Szabó János

Petheõ Tamás, Goszleth Marcell, Horváth Áron, Lukáts Csaba, Jankovics Gábor, Fehérvári László

30-07-20@11:10:50

2:10:50

8

37

Nyílt többtestű

Grandi e Grossi

300

ESC

Földesi Gergely

Földesi Péter, Doubravszky Bálint, Liszi Norbert, Kuczora Gergely, Bottyán László, Milbich András,

30-07-20@11:11:26

2:11:26

9

230

Yardstick Open

Principessa

115

BYC, PRYC

Oroszlán Péter

Báthori Zsigmond, Almási Zsombor, Balogh Attila Zsombor, Baráth Gábor, Bárdos Mihály, Bogdán Gergely, Csüllög Zsolt, Farkas Zoltán, Kis-Kapin Károly, Nagy Csenge, Németh Péter, Németh Dániel Péter, Takács Levente, Vincze Gábor

30-07-20@11:11:45

2:11:45

10

153

Nyílt többtestű

Bogi

3

KYK VSE

Büki Gábor

Büki Zsolt, Horváth Viktor, Kocsis Ákos Gábor, Kránicz Zoltán, Dr. Lukács Krisztián

30-07-20@11:12:38

2:12:38

11

300

Nyílt többtestű

Orange-Utan

2

Lindauer Seger Club

Ralph Schatz

Tom Rüegge, Jens Lichtblau, CHristian Schrode, Michi Seifahrt

30-07-20@11:15:07

2:15:07

12

5

Yardstick Open

Raffica

92

RVE

Király Zsolt

Török László, Klébert János, Pesti Gábor, Mónus Gyula, Cser László, Kiss Árpád, Várkonyi Csaba Zoltán, Puskás Levente Tamás, Weidinger György, Sarina Róbert, Tamás Gábor Tamás, Tar László Lajos, Demjén Olivér, Veenstra Bence Jelmer

30-07-20@11:18:03

2:18:03

13

285

Yardstick Open

Trentasette

37

BYC

Rauschenberger Miklós

Lacsny Gergely, Pécsváradi Ákos, Major Zoltán, Müller Erik, Karsai Tímea, Balajthy Dóra Ágnes, Dr. Honti Béla

30-07-20@11:22:55

2:22:55

14

251

Yardstick I./2

Gina

90

HOLT PONT

Hauser Mihály

Horváth Zsolt, Nagy Tamás Kristóf

30-07-20@11:23:17

2:23:17

15

500

Nyílt többtestű

POPLART

8

KSE

Diószegi Zoltán

Székely András, Hunfalvy Csaba, Antal Gábor

30-07-20@11:23:23

2:23:23

16

273

Összevont cirkáló

Lillafüred

3

ESK

Gál András Levente

Bárány Zoltán, Detre Szabolcs, Detre Zsolt, Füzi Zoltán, Cserveni Dániel Benedek, Kántás Gyula, Szilák Szilvia, Szima Barna, Kovács Noémi, Szentiványi Dávid,

30-07-20@11:26:00

2:26:00

17

234

Yardstick I./1

Farfallina

234

PRO SE

Czégai Péter

Hoffmann Henrik, Aklan András, Kutassy László, Kása Mihály, Kormány Krisztián(RE), Wolf Eszter(RE), Sziklay Zsolt(RE)

30-07-20@11:28:59

2:28:59

18

270

Összevont cirkáló

Sirocco

2

MTDSC

Cittel Lajos

Zentai István, Balogh Csaba, Borbély Gergely, Lénárt Ákos, Varga Károly, Varga Kornélia, Kovácsi László, Szüts Péter, Dér Nándor(RE)

30-07-20@11:29:11

2:29:11

19

94

Nau 370 Run

Fantom

3702

AVIS SE

Böjte Richárd

Böjte Richárdné, Glódi Balázs, Rédai Ádám Elõd, Mészáros Mátyás, Debreczeni Atilla, Hölczl Krisztina, László Zita

30-07-20@11:32:58

2:32:58

20

279

Yardstick I./1

Remete

1118

OS VSE

Szakolczai András

Szakolczai Soma, Ilinyi Tibor, Horváth István, Peller Tamás, Simon Levente, Marosi Péter, Marosi Maté, Domonkos Gábor, Kelemen Gábor, Pusztai László

30-07-20@11:33:11

2:33:11

21

42

Nau 370 Run

Sleepwalker

3704

Compass

Temesfői Zénó

Dávid Gábor, Dávid-Tóth Sándor, Hermann Tibor, Pilisi Fanni, Hermann István, Kemény Szabolcs, Boros Bálint

30-07-20@11:34:21

2:34:21

22

371

Nau 370 Run

Schatz

3710

SSSE

Schatz Árpád

Litkey Balmaz, Gecse Balázs, Nemesánszky András, Fodor Helga, Kalmár Zsolt, Dávid Dániel, Mihalovits Botond Tamás

30-07-20@11:35:23

2:35:23

23

399

Nyílt többtestű

The Red

70

BALATONI YC

Virág Flóra Anna

Koncz Ádám, Nagykovácsy Tibor, Takácsy Levente, Molnár Dávid, Goldfinger Dárió, Marton Adorján(RE)

30-07-20@11:35:47

2:35:47

24

315

70-es cirkáló

Capella

2

SVSK

Vőneky Ákos

Võneky Gyula, Võneky Ákos, Imrédy Sarolta, Gallasz Lajos, Kóczián Zoltán, Tuboly Zoltán, Dávid Péter, Vadászy András

30-07-20@11:36:10

2:36:10

25

336

Yardstick I./2

Elanor

5566

Ocean Sailing SE

Scholtz Imre

Herczeg Zsolt Lajos, Virágh Rajmund, Mészáros László Gábor, Borsi Gergely, Georgi Zoltán, Bittner Csaba, Zámbor András

30-07-20@11:37:21

2:37:21

26

71

Yardstick I./1

Macarella

1501

THE-YKA

Rutai István

Rutai Andrea, Csõregh Zoltán, Bánkuty Béla Gábor, Tóth Benedek, Beczner Attila, Kendeh-Kirchknopf Gusztáv, Lukáts Ákos, Lukáts Zsombor, Fodor Tamás(RE)

30-07-20@11:38:42

2:38:42

27

42

Nau 370 Run

Surprise

3708

VVEB

Bernula János

Dávid Gábor, Dávid-Tóth Sándor, Hermann Tibor, Pilisi Fanni, Hermann István, Kemény Szabolcs, Boros Bálint

30-07-20@11:38:51

2:38:51

28

21

70-es cirkáló

Anna

6

THE-YKA, ARCHE

Fehéri Gábor

Fundák György, Palkó Lajos, Hauser Gábor, Gróf Róbert, Nyikes Nándor, Pfefferkorn John

30-07-20@11:39:15

2:39:15

29

422

Yardstick Open

Gardazzurra

2000

BM TVSE

Simó Béla

Séllei Norbert, Dobai Lajos, Noll Gergely, Lichy József, Csesznegi-Fényes Dávid, Csordás Péter, Dombai Dávid, Szalóky Balázs, Koós Szabolcs, Harangozó László,

30-07-20@11:39:25

2:39:25

30

284

Yardstick Open

Nelson Flottalízing

4

BYC

Varga Lajos

Fináczy Péter György, Nagy Bendegúz, Scharf Máté

30-07-20@11:40:02

2:40:02

31

17

Yardstick Open

Tantál

2626

SVE

Gyapjas Balázs

Gyapjas Zsombor Zsolt, Fazekas Gábor,

30-07-20@11:40:38

2:40:38

32

154

70-es cirkáló

Orpheus

1

AYCE

Herkó Dezső

Szilvássy Attila, Cserepes Judit, Herkó Dániel, Göde András, Pieke Dénes, Schulek Csaba(RE)

30-07-20@11:41:32

2:41:32

33

381

X-35 Hungary

Ham-let

3503

BYC

Gerendy Zoltán

Bartos Zoltán, Kelecsényi Gábor, Kelecsényi Péter, Varjas Sándor Endre, Speer Walter, Kovács Tibor, Vorobcsuk András

30-07-20@11:41:56

2:41:56

34

112

Yardstick Open

Fazék

11

GESK

Fazekas László

Viharos Zsuzsanna, Torma István

30-07-20@11:42:26

2:42:26

35

524

Nyílt többtestű

T23

1800

Azúr SE

Róka Sándor

Kasuba István, Pátzay József

30-07-20@11:43:41

2:43:41

36

54

Nau 370 Run

Kacor Király

3712

VVEB

Hrutka Gábor

Gyõri József, Jankó Szabolcs, Szabó Renátó, Hrutka Zsolt, Paput László, Bognár Csaba Mihály, Barna György, Szabó Péter

30-07-20@11:44:59

2:44:59

37

196

70-es cirkáló

Pannónia

5

GYSKE

Jordán Balázs

Bujdosó Zsigmond, Bujdosó Ferenc, Bujdosó Mátyás, Kenesei József, Fazekas Csaba, Zsidek Imre, Jakab Zsolt, Szûcs Kristóf

30-07-20@11:46:28

2:46:28

38

474

Nau 370 Run

Infinity

3707

KMPVSE

Szabó József

Tuba Péter, Zámbó Zoltán, Réthelyi András, Nagy Balázs Dávid, Baka Ferenc, Baksa Csaba, Antal Ákos, Ágoston Péter

30-07-20@11:46:40

2:46:40

39

409

Yardstick I./1

Koan

758

KEREKED

Feith Zoltán

Mike Ferenc, Weöres Szabolcs, Borók György, Ágoston Attila

30-07-20@11:47:20

2:47:20

40

370

Nau 370 Run

Magnum

3705

EGIS

Kurucz Sándor

Kurucz Tamás, Lám Annamária, Keller András, Tóth Krisztián, Pallay Tibor, Kõvári Zoltán, Vobeczky Zoltán, Szeremley László

30-07-20@11:47:33

2:47:33

41

232

70-es cirkáló

Honfoglaló

14

TVSK

Horváth Szabolcs

Gosztonyi András, Rozmán András, Szabados Károly, Frantal Zsolt, Szõke Barna, Judik Gábor

30-07-20@11:47:45

2:47:45

42

372

70-es cirkáló

Krajcár

3

VVEB, GYSKE

Takáts Lukács

Szabó-Lukács Rita, Székely Gábor, Õri Endre, Szemereki Anna, Kiss Mónika, Udvardi Péter, Beviz Zsolt, Szentgyörgyi Áron Zoltán

30-07-20@11:47:56

2:47:56

43

181

Nautic 330

Matrix

881

AVIS SE

Rausch János György

Stubits Dávid, Tábori Tamás, Adámy Péter, Nagy Zalán, Adámy Gábor, Mikló Tamás

30-07-20@11:48:16

2:48:16

44

281

Asso 99

Fantomasso

104

SVE

Majthényi Szabolcs

Széll Péter, Futó István, Papp Zoltán, Majthényi Zsombor, Pálffy András

30-07-20@11:48:51

2:48:51

45

487

Összevont cirkáló

Nemere II.

1

BALATONI YC

Láng Róbert

Tamás Réka, Szabó Sipos Barnabás, Pintér József, Õszi Balázs, Lambert Gábor, Rosnik András, Szalay-Berzeviczy András, Váradi Imre Miklós, Herczog Péter, Csigó Ernõ,

30-07-20@11:49:11

2:49:11

46

361

Yardstick Open

Ganz Danubius

721

KDSE

Bajusz András

Tóth Ákos, Pató László, Csitkovics Gábor, Kovács Blanka, Mohl Gergely, Bajusz Ildikó Margit, Jáger Tamás, Bodó István

30-07-20@11:49:23

2:49:23

47

362

70-es cirkáló

Irokéz

7

TVSK

Pajor Zsolt

Pajor Olaf, Kiss Péter, Gosztonyi András, Vida Árpád Gergely, Varga József, Kovács Márton Áron, Balogh András

30-07-20@11:49:44

2:49:44

48

50

Asso 99

Fiji

63

KDSE

Kakas Máté

Földházi Krisztina, Gálfi Dorina, Vas Gergely, Spáh Attila, Melha Márton

30-07-20@11:49:59

2:49:59

49

75

33-as

Madicken

75

HYC

Gömbös Lóránd

Horgos Tamás Ferenc, Tamás István, Beck Gergõ, Röszler János, Bayer Zsolt

30-07-20@11:50:20

2:50:20

50

366

Yardstick I./1

Falcon

59

TVSK, DEAC

Hegyi Dénes Márton

Balázs Ákos Péter, Kálmánczi Miklós, Kanyicska Márk, Újj Zsolt, Keczeli Csaba, Földi Csaba

30-07-20@11:50:42

2:50:42

51

63

Nau 370 Run

Revolution

3703

VSC

Molnár György István

Miklós Tamás, Knauer György, Pápay Balázs, Házkötõ György, Romoda Bálint, Szabó Orsolya Júlia

30-07-20@11:50:55

2:50:55

52

172

Yardstick I./2

Péter-Pál

284

TVSK

Gosztonyi Pál

Fadgyasné Cserhalmi Piroska, Gosztonyi Viktor, Márkus László

30-07-20@11:51:11

2:51:11

53

135

X-35 Hungary

Szélvész

3501

ALU SE

Soós István

Bárdos Mihály, Ficsor Csaba, Turbucz Péter, Szabó Gellért Pál, Szendrõdi Csaba, Nagy Viktor

30-07-20@11:51:23

2:51:23

54

72

Yardstick I./1

Lola

1765

JUNO SE

Rákóczi Gábor

Csaba Tamás, Csaba Ákos, Balkó-Rajnai Adrián, Csatay Gábor, Muhr László, Papp Ágoston, Papp Judit, Szalóki László, Vona Csaba, Lazay Melinda(RE)

30-07-20@11:51:51

2:51:51

55

323

Nautic

Mahimahi

899

AVIS SE

Borsos Ernő

Debreczeni Dóra, Nika Dániel, Rózsai Dániel, Wagner József István, Vörös Bálint, Petrilla György, Alibán András

30-07-20@11:52:16

2:52:16

56

314

Yardstick Open

Nelson

41

TVSK

Makara Tamás

Tass Benedek, Tass Zoltán, Tass Mihály

30-07-20@11:52:56

2:52:56

57

468

Nautic 330

Don Rosé

1166

DSE

Molnár Barna

Nagy Miklós, Molnár Bálint, Szilasi Fábián, Bonifert Péter, Rózsai Rezsõ, Márkus István

30-07-20@11:53:41

2:53:41

58

334

8m One Design

Weight

21

TVSK

Gyenes Ákos

Benczúr Máté József, Sármásy Márton, Ilovszky Rita, Fraknói András

30-07-20@11:53:56

2:53:56

59

106

Nautic

Fanatic

826

THE-YKA

Jánoky László

Albert László, Boros Viktor, Jánoky András, Jánoky László Viktor, Tél Ferenc Balázs, Verebélyi Szabolcs

30-07-20@11:54:04

2:54:04

60

590

Nautic

Oxygen

590

TVSK

Király László

Király Csaba, Kocsis Péter, Otti Levente, Tokai Mátyás

30-07-20@11:54:16

2:54:16

61

337

X-35 Hungary

Admiral X

3504

ADMIRAL

Vermesy Sándor

Ainslie Ian Richard, Vermesy Attila, Ács József, Knoll Zsolt, Arató Gábor, Vad-Horváth Zoltán, Obiekwe Mike

30-07-20@12:01:15

3:01:15

62

338

Nau 370 Run

Naval

3711

RIVE

Kristóffy Zsolt

Kristóffy Barnabás, Németh László, Balog András, Peterdy András, Schifter Balázs, Hajdu Gábor, Mikó András, Csorba Gábor

30-07-20@12:01:59

3:01:59

63

408

X-35 Hungary

Olsen

3502

VARIENS

Dobszai Zoltán

Varsányi Attila, Obertol Róbert, Pozsonyi Tibor, Károlyi János Gábor, Galgóczy Gáspár, Fehér Ádám

30-07-20@12:02:30

3:02:30

64

195

X-35 Hungary

Mix

3508

KVSE1

Hódy Gábor Pál

Radnóty Zoltán, Radnóty Eszter Anna, Radnóty Bálint Artúr, Tuli Péter, Juhász Zoltán, Müller István

30-07-20@12:02:41

3:02:41

65

127

Asso 99

BDO

127

BYC

Weinber Zsófia

Vadnai Benjamin, Vadnai Jonatán, Pálinkás Mátyás, Aradi Nándor Bence, Somogyi Lóránt

30-07-20@12:02:51

3:02:51

66

215

Asso 99

Equilor

126

KEREKED, BYC

Huber Péter Lél

Kollár Krisztián, Sellei Bence, Izsák Botond, Szécsényi Bálint

30-07-20@12:03:01

3:03:01

67

551

Nautic 330

C2

992

AS KFT

Galántha Gergely

Szénási Zsolt, Mundt Carsten, Katrenák Márk Attila, Cser Krisztián, Prédl Tamás, Korintus Balázs

30-07-20@12:03:10

3:03:10

68

211

8m One Design

Pannonvoyage

111

TVSK

Dalos Attila

Kerényi Csaba, Szantner Lóránt, Szabó Péter, Kármán József

30-07-20@12:03:23

3:03:23

69

318

Yardstick I./1

Esse

9907

KVK

Burger Károly

Hartai Károly, Sásdi András, Kalas Attila, Cserháti Gabriella, dr Lélka Andor(RE)

30-07-20@12:04:15

3:04:15

70

320

Nautic

Jégvirág

789

BSF VK

Tóth Gábor

Tóthné Pfujd Tünde, Tóth Elizabet Virág, Horváth Balázs, Kovács Krisztián, Horváth Kristóf, Sótonyi Sára(RE)

30-07-20@12:05:55

3:05:55

71

126

Nau 370 Run

Carbonado

3706

AVIS SE

Kiss-Bálint Zsolt

Beregszászi István, Baracsi Zoltán, Horváth Gábor, Bluszt Kálmán, Szûts Gábor, Czakó Gábor, Patai Bernadett

30-07-20@12:06:02

3:06:02

72

402

Yardstick I./1

Shadowfax

12

BYC

Bencsik László

Andorka Rudolf, Káptalan István, Korbuly Sarolta, Kassai Endre, Seres Dániel

30-07-20@12:06:31

3:06:31

73

378

Nautic

Apache

629

BYC

Hideg Miklós

Hidegné László Andrea, Pataky Attila, Jámbor Tamás, Orosz Árpád Ákos

30-07-20@12:07:11

3:07:11

74

530

Yardstick I./2

Westport Pro

3001

SVE

Bednár Tibor

Bednár András Balázs, Vigh Tamás, Kulcsár Kavics

30-07-20@12:07:30

3:07:30

75

65

Nyílt többtestű

Fogatlan

55

Hajógyár SE

Michael Seiferling

David Hussi(AUT), Benjamin Bildstein(AUT)

30-07-20@12:07:52

3:07:52

76

302

Nautic 330

Praetor

857

BFVSE

Borbíró István

Borbíró Kristóf, Borbíró Balázs, Borbíró Gábor István, Kovács Áron, Marosi Ákos, Slezák András

30-07-20@12:08:10

3:08:10

77

148

Nautic 330

Meru

1107

OS VSE

Györgyei Attila

Andrejka Jenõ, Sebeszta Zsófia, Kármán Levente Botond, Lakatos Zsolt, Peres Ádám

30-07-20@12:08:31

3:08:31

78

103

Melges 24

Mercedes-Benz Miskolc

392

ASE, DVSE

Bödör Gergely

Csótai Borbála, Luterán Róbert, Bakos Barnabás

30-07-20@12:08:42

3:08:42

79

76

33-as

Új Vízöntő

3432

KEREKED

Csikós János

Matus Márk, Benyó Balázs István, Takács Norbert, Tirvol Tamás, Bartoss Gábor, Nagy Zsolt, Nagy Gábor

30-07-20@12:09:05

3:09:05

80

137

Yardstick Open

Kolibri

1

TVSK

Juhász György

Varga István, Román Katalin

30-07-20@12:09:12

3:09:12

81

291

Nautic 330

After 8

1462

ÉVSC

Horváth Attila

Horváth Gergely, Heinz Balázs, Kádár Balázs, Bán Krisztián, Horváth Luca, Pintér József, Wágner József

30-07-20@12:10:11

3:10:11

82

341

Yardstick I./2

Déli Szél

75

THE-YKA

Szamosi Viktor

Pál András, Budai Tóth Csaba, Paál András, Sipeki Tamás

30-07-20@12:10:53

3:10:53

83

437

Yardstick I./1

Alison

1763

BH 1356

Németh Gábor

Pótó Gábor, Kovács Géza, Berzi László, Varga Attila, Kaszti Máté, Szász Gergely, Orbán Angéla, Joó Dávid

30-07-20@12:11:03

3:11:03

84

164

Yardstick I./2

Béla úr

1051

ER-PETRO

Csontos Bence Péter

Csontos Péter Gábor, Kolláth Gábor, Tóth Viktor, Fekete Zoltán, Pusztai Domonkos(RE)

30-07-20@12:11:14

3:11:14

85

328

L30 OD Hungary

Present Perfect

8

SVE

Tenke Péter

Tenke Martin Péter, Bihary Gergely Sándor, Rodion Luca(ITA)

30-07-20@12:11:23

3:11:23

86

36

Yardstick I./2

Szürkebarát

34

WIN-D SE

Feind Zoltán

Rácz Heléna, Gila Zoltán, Otta Viktor, Nádas Erik, Zagyva Márton, Gila Balázs

30-07-20@12:11:30

3:11:30

87

330

Nautic 330

Gyöngy

1167

SVE

Erhardt Péter

Szemerédi Zsolt, Buza Gergely, Buza Bence, Kiss András, Komolai Attila

30-07-20@12:11:44

3:11:44

88

319

Asso 99

Yuppie

142

PVSE

Sabján Annamária

Krauth Balázs, Kadlecsik Márton, Bari Boglárka, Szemkeõ Márton, Czipó György

30-07-20@12:11:55

3:11:55

89

470

Yardstick I./1

Iceman II

877

BALATONI YC

Palkovics Krisztián

Kovács Attila, Nagy Roland, Balló János Gábor

30-07-20@12:12:12

3:12:12

90

114

8m One Design

Raiffeisen

11

SVE

Pfeningberger András

Czeizel Balázs, Czeizel Jakab, Bálint Gergely, Bálint Attila

30-07-20@12:12:46

3:12:46

91

429

Összevont cirkáló

Tramontana

1

TRYC

Bene Zoltán Attila

Wonke Péter, Farkas Péter, Farkas Dávid, Mülhauser Attila, Péter György, Kovács Tamás, Haranghy Csaba, Bernáth Tibor,

30-07-20@12:13:09

3:13:09

92

411

11m One Design

Obsession

220

TYC

Czap Zoltán

Soltész Gábor, Törõ Gábor, Nemes Szabolcs,

30-07-20@12:13:13

3:13:13

93

100

Yardstick I./1

Amazon

1010

KMPVSE

Soponyai Géza

Takács Péter Ákos, Pettenkoffer Viktória, Kertész Ágoston, Kertész Lóránd, Soponyai Hunor

30-07-20@12:13:44

3:13:44

94

282

8m One Design

Montana

73

SVE

Forintos Róbert

Nyárády Zoltán, Keszthelyi Gábor, Horváth István, Szilágyi János

30-07-20@12:13:53

3:13:53

95

212

Yardstick I./2

Helena

1344

TYC

Varga Huba

Rózsavölgyi Gábor, Honti Norbert, Varga Hanna

30-07-20@12:14:05

3:14:05

96

88

8m One Design

Nekem 8

8

BHSE

Czetl Gábor

Rácz Rita, Mihály Ádám, Csillag Tímea, Erdõs Bálint

30-07-20@12:14:51

3:14:51

97

477

Nautic

Szent Ágota

859

AVIS SE

Bimbó Beáta

Kis Orsolya Regina, Vattay Krisztina, Dragonya Dóra, Bánkuti Anna, Borsai Eszter, Varga Ágnes

30-07-20@12:15:01

3:15:01

98

432

Yardstick I./1

Manual

158

MTDSC

Zeöld Ákos

Tóth Tamás, Gajdos Péter, Gaál Péter

30-07-20@12:15:21

3:15:21

99

35

33-as

Széltoló

5901

VESC

Lehoczky Ádám

Lehoczky Antal, Lukácsy Blanka, Kovács Péter Sándor, Tölgyesi Zoltán, Sári Zoltán

30-07-20@12:15:35

3:15:35

100

39

Scholtz 22

Aventura

39

THE-YKA

Veisz Miklós

Veisz Tamás Miklós, Veisz Tamás Dávid

30-07-20@12:15:57

3:15:57

14:05

Száguld az RSM2

Szelet talált az élen az RSM2. Jelenleg csaknem 9 és fél csomóval halad.

Fotó: kekszalag.reblog.hu

14:00

Helyzetjelentés a mezőnyből

A top 100-on kívül is van élet. A 363-as Papagena jelentkezett a mezőny sűrűjéből. 2,5 csomós sebességel haladt Sóstó magasságában.

 

13:35

VIDEÓ – az élmezőny Siófoknál

13:30

Az RSM2 meglógott a Tihanyi-szorost követően

A siófoki pályajelek után a Tihanyi-szoroson is az RSM2 (Vándor Róbert) jutott át első helyen és 10-12 percre növelte előnyét az élen. A dobogós helyeken jelenleg még a PreVital (Litkey Farkas) és az MKB-Prospex (Kaiser Kristóf) áll, de a New Black Jack (Roland Gabler), a Racing Django (Petrányi Zoltán) és a Nanushka BMW Wallis (Váradi Szabó János) is szorosan követi őket.

Fotó: kekszalag.reblog.hu

13:05

Frissített időjárás-előrejelzés

Szilágyi Eszter az Országos Meteorológiai Szolgálat Veszélyjelző Osztályának meteorológusa frissítette prognózisát.

A reggeli órákban feltámadt, mérsékelt keleti- északkeleti szél tovább mérséklődik (5 -15 km/h). A déli parton a meginduló parti cirkuláció kissé erősítheti a szelet, míg az északi és a keleti parton csökkenti a légmozgást. Derült az ég, a levegő 28, a víz 25 fokos.

13:00

A vízről kapott információ: Siófoknál jelenleg alig 1-2 csomó a szél

12:55

Az RSM2 vette elsőként a siófoki pályajelet

12:45

Tájékoztató adatok a kenesei bója eredményeiről

52. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Kenese átfutó

Start: Start 1, Finishes: Finish time, Time: 30-07-20@09:00:00

Rank

BowNumber

Class

Boat

SailNo

Club

HelmName

CrewName

Finish

Elapsed

1

14

Nyílt többtestű

PreVital

12

KMPVSE

Litkey Farkas

Lepp Gyula, Tóth Róbert, Török Zoltán, De Jonghe Arthur, Zentai Benedek

30-07-20@11:01:02

2:01:02

2

45

Nyílt többtestű

RSM2

45

OSC

Vándor Róbert

Kalocsai Zsolt, Lange Péter, Bali István, Margitics Botond, Fekete András

30-07-20@11:01:49

2:01:49

3

188

Nyílt többtestű

MKB-Prospex

808

Hajógyár SE

Kaiser Kristóf

Pajor Szabolcs Levente, Munka Márton, Szigeti Stacey Dániel, Pajor Zsombor, Horváth Miklós

30-07-20@11:03:03

2:03:03

4

1

Nyílt többtestű

Racing Django

8

EGIS

Petrányi Zoltán

Csetényi Csaba, Kaltenecker Károly, Farkas Bence, Lovas Zsolt, PIerre Le Clainche(FRA)

30-07-20@11:04:25

2:04:25

5

200

Nyílt többtestű

New Black Jack

5

KYK VSE, YCTBJ

Roland Gabler

Kaáli-Nagy Dániel, Tisóczki Ferenc, Héjja Marcell József, Belle Örs

30-07-20@11:05:32

2:05:32

6

555

Nyílt többtestű

Opel Fifty-Fifty

5050

HYC

Józsa Márton Miklós

Józsa-Kovács Attila, Németh Áron, Kelemen Tamás, Adorján Csaba, Erõss Loránd, D'Albini András

30-07-20@11:07:21

2:07:21

7

128

Nyílt többtestű

Nanushka BMW Wallis

88

BYC

Váradi Szabó János

Petheõ Tamás, Goszleth Marcell, Horváth Áron, Lukáts Csaba, Jankovics Gábor, Fehérvári László

30-07-20@11:10:50

2:10:50

8

37

Nyílt többtestű

Grandi e Grossi

300

ESC

Földesi Gergely

Földesi Péter, Doubravszky Bálint, Liszi Norbert, Kuczora Gergely, Bottyán László, Milbich András,

30-07-20@11:11:26

2:11:26

9

230

Yardstick Open

Principessa

115

BYC, PRYC

Oroszlán Péter

Báthori Zsigmond, Almási Zsombor, Balogh Attila Zsombor, Baráth Gábor, Bárdos Mihály, Bogdán Gergely, Csüllög Zsolt, Farkas Zoltán, Kis-Kapin Károly, Nagy Csenge, Németh Péter, Németh Dániel Péter, Takács Levente, Vincze Gábor

30-07-20@11:11:45

2:11:45

10

153

Nyílt többtestű

Bogi

3

KYK VSE

Büki Gábor

Büki Zsolt, Horváth Viktor, Kocsis Ákos Gábor, Kránicz Zoltán, Dr. Lukács Krisztián

30-07-20@11:12:38

2:12:38

11

300

Nyílt többtestű

Orange-Utan

2

Lindauer Seger Club

Ralph Schatz

Tom Rüegge, Jens Lichtblau, CHristian Schrode, Michi Seifahrt

30-07-20@11:15:07

2:15:07

12

5

Yardstick Open

Raffica

92

RVE

Király Zsolt

Török László, Klébert János, Pesti Gábor, Mónus Gyula, Cser László, Kiss Árpád, Várkonyi Csaba Zoltán, Puskás Levente Tamás, Weidinger György, Sarina Róbert, Tamás Gábor Tamás, Tar László Lajos, Demjén Olivér, Veenstra Bence Jelmer

30-07-20@11:18:03

2:18:03

13

285

Yardstick Open

Trentasette

37

BYC

Rauschenberger Miklós

Lacsny Gergely, Pécsváradi Ákos, Major Zoltán, Müller Erik, Karsai Tímea, Balajthy Dóra Ágnes, Dr. Honti Béla

30-07-20@11:22:55

2:22:55

14

251

Yardstick I./2

Gina

90

HOLT PONT

Hauser Mihály

Horváth Zsolt, Nagy Tamás Kristóf

30-07-20@11:23:17

2:23:17

15

500

Nyílt többtestű

POPLART

8

KSE

Diószegi Zoltán

Székely András, Hunfalvy Csaba, Antal Gábor

30-07-20@11:23:23

2:23:23

16

273

Összevont cirkáló

Lillafüred

3

ESK

Gál András Levente

Bárány Zoltán, Detre Szabolcs, Detre Zsolt, Füzi Zoltán, Cserveni Dániel Benedek, Kántás Gyula, Szilák Szilvia, Szima Barna, Kovács Noémi, Szentiványi Dávid,

30-07-20@11:26:00

2:26:00

17

234

Yardstick I./1

Farfallina

234

PRO SE

Czégai Péter

Hoffmann Henrik, Aklan András, Kutassy László, Kása Mihály, Kormány Krisztián(RE), Wolf Eszter(RE), Sziklay Zsolt(RE)

30-07-20@11:28:59

2:28:59

18

270

Összevont cirkáló

Sirocco

2

MTDSC

Cittel Lajos

Zentai István, Balogh Csaba, Borbély Gergely, Lénárt Ákos, Varga Károly, Varga Kornélia, Kovácsi László, Szüts Péter, Dér Nándor(RE)

30-07-20@11:29:11

2:29:11

19

94

Nau 370 Run

Fantom

3702

AVIS SE

Böjte Richárd

Böjte Richárdné, Glódi Balázs, Rédai Ádám Elõd, Mészáros Mátyás, Debreczeni Atilla, Hölczl Krisztina, László Zita

30-07-20@11:32:58

2:32:58

20

279

Yardstick I./1

Remete

1118

OS VSE

Szakolczai András

Szakolczai Soma, Ilinyi Tibor, Horváth István, Peller Tamás, Simon Levente, Marosi Péter, Marosi Maté, Domonkos Gábor, Kelemen Gábor, Pusztai László

30-07-20@11:33:11

2:33:11

21

42

Nau 370 Run

Sleepwalker

3704

Compass

Temesfői Zénó

Dávid Gábor, Dávid-Tóth Sándor, Hermann Tibor, Pilisi Fanni, Hermann István, Kemény Szabolcs, Boros Bálint

30-07-20@11:34:21

2:34:21

22

371

Nau 370 Run

Schatz

3710

SSSE

Schatz Árpád

Litkey Balmaz, Gecse Balázs, Nemesánszky András, Fodor Helga, Kalmár Zsolt, Dávid Dániel, Mihalovits Botond Tamás

30-07-20@11:35:23

2:35:23

23

399

Nyílt többtestű

The Red

70

BALATONI YC

Virág Flóra Anna

Koncz Ádám, Nagykovácsy Tibor, Takácsy Levente, Molnár Dávid, Goldfinger Dárió, Marton Adorján(RE)

30-07-20@11:35:47

2:35:47

24

315

70-es cirkáló

Capella

2

SVSK

Vőneky Ákos

Võneky Gyula, Võneky Ákos, Imrédy Sarolta, Gallasz Lajos, Kóczián Zoltán, Tuboly Zoltán, Dávid Péter, Vadászy András

30-07-20@11:36:10

2:36:10

12:30

A Lisa501 Siófoknál jelentkezett be

12:20

VIDEÓ – a kenesei forduló

12:10

Az RSM2 vette elsőként a siófoki pályajelet, 11 óra 53 perc 53 másodperckor

Méghozzá jelentős, körülbelül 200 méteres előnnyel. Vándor Róbert csapata egy AC45-ös, eredetileg az America's Cup sorozatra kifejlesztett, alaphelyzetben foilos („repülő”) katamaránnal versenyez, amelyet idehaza ők alakítottak ki a balatoni szélviszonyokra. A legfontosabb változtatás: víz alatti szárnyak helyett sima sverteket szereltek a hajóra. Az AC45 a legnagyobb katamarán a mezőnyben.

Második helyen az MKB Prospex (Kaiser Kristóf) fordult (11:58:40), harmadik a Prevital (Litkey Farkas) (11:58:41). Az RSM2 előnye itt kb. 5 perc, Litkey hátránya a másodikhoz képest viszont csak 1 másodperc... A negyedik helyen a Black Jack fordult (Roland Gaebler). Ötödik helyen a címvédő Racing Django (Petrányi Zoltán) vette a pályajelet. Hatodikként a Nanushka BMW Wallis (Váradi Szabó János) fordult.

12:00

Fotók a mezőnyből

Fotó forrása: kekszalag.reblog.hu
Fotó forrása: kekszalag.reblog.hu
Fotó forrása: kekszalag.reblog.hu

11:50

Helyzetkép Kenese és Siófok között, a Raiffeisen Opel Fifty Fifty kísérőmotorosából

Gémesi Jókát hívták telefonon, aki elmondta: gyenge ejtett kreuzban haladnak a Siófoki kapu felé, azaz cirkálnak. Ez nem az ő szelük... Sajnos a kenesei bója előtt, szinte az utolsó métereken vesztettek pozíciót, ők dél felől próbálkoztak, Fűzfő felé teljesen olaj volt a víz, de Litkey Farkas a Previtallal talált egy szélcsíkot, amivel elsőként vették a bóját. Már a bója környékén villant az RSM2: Vándor Róbertéknek fantasztikus a sebessége ebben a szélben. Az övék az a tavi viszonyokra optimalizált AC45-ös katamarán, amelynek hosszú vízvonala, magas árboca, hatalmas vitorlázata nagy sebességpotenciált jelent. Gémesi Jóka elmondta, a Kenese Siófok távon az RSM2 át is vette a vezetést, második a Prevital. Jön fel a Raffica libera, ez a szél az ő szelük lehet, ha jól választanak irányt a trükkös szélben.

11:40

A Balaton szélmérő automatáinak az elérhetőségei

Ezen a térképen megtalálhatók a Balaton és környékének szélmérő automatáinak az elérhetőségei!

11:35

VIDEÓ – az 52. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj mezőnye Kenese előtt

11:30

Gyengeszeles menet várható Siófokig

Az Országos Meteorológiai Szolgálat pillanatnyi szélviszonyokat mutató térképén jól látszik, hogy a partokhoz közel lehet egy kis szélre számítani. A különböző irányú áramlások a tó közepén kioltják egymást, ott nincs hőmérsékletkülönbség, amely helyi áramlást okozhatna. Nagyon komoly koncentrálást, figyelmet és türelmet kíván ilyen körülmények között versenyezni.

Fotó: met.hu

11:10

Ismét bejelentkezett a Lisa501, ezúttal a balatonkenesei fordulónál

11:05

A Prevital vette elsőként a kenesei bóját

A tizenháromszoros Kékszalag-győztes Litkey Farkassal a kormánynál, 11 óra 1 perc 2 másodperckor fordult elsőként a Prevital. Második helyen jött az RSM2 (Vándor Róbert), 3. MKB Prospex (Kaiser Kristóf), 4. Racing Django (Petrányi Zoltán) 5. Black Jack (Roland Gaebler).

11:00

Élő GPS-nyomkövetés

Az 52. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj 2020 GPS-es nyomkövetését az utolsó pilanatban egy fiatal csapat, a Track vállalta. A mezőny 49 hajóján van GPS-jeladó, amelyek jele az alábbi linken elérhető.

10:55

Kenese egyre távolabb van...

Mármint időben. A szél legyengült, szinte állnak a vezető hajók. Az erős szélre optimalizált Raiffeisen Opel Fifty-Fifty a boly déli oldalán áll. Nagy a küzdelem a pillanatnyilag a vezető helyen álló MKB Prospex, a Prevital és az RSM2 között.10:50

10:50

Videón a katamaránok rajtja

10:40

Kenese felé max. hat csomóval...

A pillanatnyi állás szerint a Prevital, a Raiffeisen Opel Fifty-Fifty és a Nanushka között dől majd el, ki veszi elsőként a kenesei bóját. Az egytestű hajók közül kiváló helyen vitorlázik a Principessa és a Trentasette, nem sokkal mögöttük, egymás közvetlen közelében gyilkolja egymást két nagy klasszikus, a két legendás 75-ös cirkáló, a Lillafüred és a Sirocco. Mindkét hajó több mint 70 éves... szép teljesítmény! De nem ők a legidősebbek. Itt van a mezőnyben például a Tramontana 8R yacht, „ő” 1910-ben épült. A története meglehetősen kalandos, szinte regényes. Itt olvasható: https://tramontana.hu/historia/

Fotó: kekszalag.reblog.hu

10:30

Rajt utáni képek

10:25

Videó! – Az 52. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj rajtja és az azt követő percek

10:20

Alakul a pillanatnyi élmezőny

A Raiffeisen Opel Fifty-Fifty és a Nanushka kockáztat azzal, hogy – jó sebességük tudatában – a többieknél déliesebb irányt választ. Innen még fel kell élesedniük – vagy fordulniuk kell a kenesei bójáig. Feljebb egy bolyban halad az élen a Prevital, az MKB Prospex és az RSM2, azaz ott egymás közelében három klasszis kormányos: Litkey Farkas, Kaiser Kristóf és Vándor Róbert csatázik.

10:10

Ismét élőzni fog a keszthelyi csapat

A kenesei bója fordulójánál újra közvetítik a történéseket.

10:00

Túl a verseny első óráján

Íme az 52. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj pályaanimációja:

09:50

Pillanatnyi sebességrekorderek a mezőnyben

A viszonylag gyenge szélben is 10 csomós vagy annál valamivel magsabb sebességgel halad a kenesei bója felé: a Raiffeisen Opel Fifty-Fifty, az RSM2, a Nanushka, Racing Django – és a rekorder az MKB Prospex 11.5 csomóval!

09:45

Friss időjárás-előrejelzés

A reggeli órákban a keleti medencében mérsékelt északkeleti szél kezdett fújni (15-20 km/h). Derült az ég, a levegő 26, a víz 25 fokos.

Fotó: Szűcs Ábel / MVSz

09:40

A rajt előtti készülődés – videó

09:30

Pillanatnyi állás a rajt után

A rajt után az Opel Fifty-Fifty, a New Black Jack és a Nanushka BMW Wallis is fej-fej mellett haladt.

Fotó: kekszalag.reblog.hu

Fotó: m4sport.hu

09:05

Élő bejelentkezés a keszthelyi Lisa501-től

09:03

A rajt pillanatai

Nagyon jól kapta el a Nanushka BMW Wallis a rajtot.

09:00

Itt nézheti élőben a Kékszalagot!

Az m4sport.hu-n ismét élőben követheti Európa legnagyobb tókerülő vitorlás versenyét.

08:59

6-7 csomó a szél jelenleg

A vízről kapott információ: 6-7 csomó a szél jelenleg, és keleti irányból fúj.

08:58

Érdi Mári, Berecz Zsombor értékel a rajt előtt

„Ez a verseny a szélkeresésről fog szólni” – mondta olimpikon vitorlázónk, Berecz Zsombor a rajt előtt, az M4Sport imént elkezdődött élő adásában. Olimpiai kvótásunk, Érdi Mári szerint a nyugalom megőrzése a rajtnál nagyon fontos, hosszú verseny lesz... Az M4Sport három fix kamerával (Akarattyán, Tihanyban és Keszthelyen) és három, a vízen, motorossal cirkáló riporterrel készült egyebek közt a maratoni közvetítésre.

08:40

OMSZ időjárásjelentés a rajt idejére – és térképes előrejelzés 10 órára

Reggel 6 óra tájban az alábbi jelentést adta ki az OMSZ: Reggel a gyenge, mérsékelt (5-20 km/h, a Balaton nyugati felében helyenként ~ 25 km/h) többnyire északias (ény, é, ék) szél, a Balaton a nyugati felében többször megélénkülhet (25-35 km/h), délelőtt egyre inkább másutt is van esély időnkénti szélélénkülésre (25-30 km/h). Késő délelőttől egyre inkább gyenge, mérsékelt (5-20 km/h) többször északias (ény, é, ék) szél valószínű, majd helyi hatások alakította légmozgásra számíthatunk. Reggel tovább csökken a középszintű felhőzet és a nap nagyobb részében kevés felhőre számíthatunk, ami döntően fátyolfelhő, kevés gomolyfelhő lehet. Csapadék nem valószínű. Strandidő várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet 30, 31 fok körül alakul. Késő este 24, 25 fok valószínű.

Azaz: a rajt után, a kenesei bója felé takkolva a gyenge keleties szél fokozatosan gyengül, és a rajt utáni óra előrejelzése sem túl biztató, Kenese környékén nem csak a hínármezők, hanem a gyenge szél is nehezítheti a versenyzők dolgát – lásd a 10 órára ígért szélelőrejelzési térképet. Egyvalami azonban biztos: széles karimájú kalap, napvédő krém, hosszú ujjú póló nagyon ajánlott!

Fotó: met.hu

08:32

Helyszíni fotó

A rajt előtti utolsó percek Balatonfüreden:

Fotó: Kőhalmi Péter

08:30

A keszthelyi Lisa Team is indul

A Hun3Bogi katamaránnak és csapatának lehet szurkolni. " target="_blank" rel="noopener noreferrer">A rajtot élő adásban fogják közvetíteni.

08:25

A Team Black Jack optimistán várja a Kékszalagot

Minderről a Balaton Televíziónak beszéltek.

08:20

Frissített időjárás-előrejelzés a verseny időtartamára

Szilágyi Eszter az Országos Meteorológiai Szolgálat Veszélyjelző Osztályának meteorológusa frissítette a várható időjárás prognózisát az 52. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj 2020 idejére.

Meghatározóan gyenge szeles versenyre lehet számítani, főként az első nap és az első éjszaka a helyi hatások alakítják a széljárást. A második nap egy (meglehetősen bizonytalan) hidegfront okozhat élénk északnyugati szelet.

Előrejelzés az első napra 2020.07.30. (csütörtökre):

Reggel még mérsékelt, időnként kissé élénk (10-30 km/h) északkeleti szél várható, amely a rajt idejére gyengülni kezd, illetve fokozatosan felváltja a tavi cirkuláció. Napközben gyenge vagy mérsékelt (5-15 km/h) légmozgásra lehet számítani, melynek iránya erősen helyfüggő (általában vízközép felől fúj) és a késő délutáni óráktól egyre nagyobb területeken leáll.

A kora esti órákban csökken, helyenként teljesen le is állhat a szél.

Mivel éjszaka jelentős különbség lesz a víz és a szárazföld hőmérséklete között, így a tavi cirkuláció éjszakai ága is többfelé kialakul, 5-10 km/h szelet keltve, azonban várhatóan lesznek nagyobb szélcsendes területek is. (Itt is sokat számít a helyismeret...)

A nappali átmeneti gomolyfelhő-képződés mellett csapadék nem valószínű.

A legmagasabb nappali hőmérséklet a víz fölött 29, a késő esti hőmérséklet 24 fok körül alakul.

A víz hőmérséklete 26 fok körül várható.

Előrejelzés a második napra 2020.07.31. (péntekre):

Az éjszakai sokfelé szélcsendes állapotot a reggeli óráktól ismét csak a tavi szél gyenge vagy mérsékelt szele (5-20 km/h) váltja fel. A déli órák körül érkezik egy egyre gyengébbnek látszó hidegfront, amely északnyugatira fordítja a szelet és átmeneti élénkülést ( 25-35 km/h) okozhat. Ez a szél az esti órákig várhatóan kitart.

Napos, száraz idő lesz a meghatározó, de átmeneti felhősödés előfordulhat.

A hajnali (víz feletti) 23 fokról délutánra 29 fokig emelkedik a hőmérséklet.

A víz hőmérséklete 26 fok körül alakul.

Nevezési lista – 52. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj 2020

Szerda este 10 órakor lezárult a nevezés az 52. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjra. Több mint 535 hajó lesz ott a balatonfüredi reggel 9 órás rajtnál.

A jelenlegi adatok alapján az utolsó nevező Öveges Dávid, az Egis versenyzője, aki a Halixol névre keresztelt Sudár Sporttal vág majd neki Európa leghosszabb tókerülő versenyének – derül ki a Kékszalag tájékoztatójából.

IDE kattintva elérhető a verseny teljes nevezési listája.

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában