Hosszabbítás

2020.06.15. 20:18

ZTE KK: Simon Kristóf marad

Újabb változást, pontosabban egy olyan megállapodást jelentett be a Zalakerámia-ZTE KK férfi-kosárlabdacsapata, amely tulajdonképpen hosszabbításnak felel meg. 

ZH

Simon Kristóf a szezon vége felé kezdett igazán belejönni, s az ősztől innen folytathatja Egerszegen

Fotó: Katona

A kék-fehérek Simon Kristóffal a következő szezonra szóló szerződést kötöttek – jelentette be a klub. A tavaly nyáron érkezett kosarasnak is lejárt a szerződése a ZTE KK-nál, a csonka szezon végén pedig egyeztetések kezdődtek. Az irányító poszton bevethető 187 cm magas hátvéd a szezon második felében egyre jobb formába lendült és a szezon közben érkezett Ante Nazor vezetőedző irányítása mellett egyre nagyobb önbizalommal játszott.

Simon Kristóf a szezon vége felé kezdett igazán belejönni, s az ősztől innen folytathatja Egerszegen
Fotó: Katona

Simon Kristóf a honlapnak elmondta, hogy Ante Nazor személye perdöntő volt számára, hiszen a horvát edzővel folytathatják a munkát. Ezenkívül Szabó Zsolt csapatkapitány is jó tanácsokkal látta el, ami sokat jelent számára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában