Koronavírus Zalában

2020.05.01. 20:00

Szűcs Valdó New Yorkban is a „legkeményebben dolgozó” szeretne lenni

A tokiói olimpia mellett az Euró­pa-bajnokságot sem rendezik meg Párizsban, így az atléták az idén felnőtt­világverseny nélkül maradnak, miután a márciusi fedett pályás vb-t már a jövő évre halasztották. A Zalaszám-ZAC jelenleg New Yorkban tartózkodó gátfutója, Szűcs Valdó ettől függetlenül készül.   

Kerkai Attila

– Talán nem túlzás, hogy élete formájában volt a fedett pályás szezonban. Ezek után miként éli meg, hogy idén az összes világverseny elmarad? – kérdeztük tőle elsőként.

– Hála istennek, sikeres téli felkészülés után valóban nagyon jó fedett pályás szezonom volt. Elkerültek a nagyobb sérülések, így tudtam hétről hétre építkezni. A versenyek nagyon jól sikerültek, meghívást kaptam sok nívós viadalra, melyeken szerintem megálltam a helyem. Menedzsert váltottam a tavalyi év végén, jelenleg Knipl Istvánnal dolgozom, és együtt építgetjük a karrierem. Természetesen nagyon rosszul érintett a fedett pályás vb elhalasztása, hiszen a világranglistán a legjobb nyolcban voltam és negyedik az európai ranglistán. Jövőre a tervek szerint megtartják a fedett pályás vb-t, és szeretnék legalább ugyanilyen formában megérkezni oda. Úgy gondolom, a plusz egy év segíteni fog, hogy még gyorsabb, erősebb és jobb legyek. Sajnos ez egy ilyen év, de erősnek kell maradni fejben és természetesen edzésben maradni.

Szűcs Valdó a gát felett. Most a jövő év nagy versenyeire gondol
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

– Hogyan tudja tartani a formáját, milyen lehetőségei vannak az edzésre a tengerentúlon? Akadnak edzőpartnerei?

– Tavaly szeptember óta egyedül edzek, és bevallom, nagyon szeretem ezt az állapotot. Tudok magamra koncentrálni, nincs semmi és senki, aki elterelné a figyelmem. Most, a vírushelyzet idején is nagyjából nyolcvanszázalékos munkát tudok végezni. Saját költségen berendeztem egy itthoni konditermet, vettem minden olyan kiegészítőt, amire szükségem van. Úgy gondolom, hogy az egyik legjobb befektetést csináltam, mivel látok olyan atlétákat, akik csak otthon tudnak edzeni saját testsúllyal, esetleg kisebb súlyokkal. Remélem, megtérül majd ez a kis befektetés. Kaptam gátakat, szerencsére nem kellett vennem külön. Kifejezetten örülök, hogy mindenben próbálnak segíteni itt, New Yorkban.

– Apropó, milyen a hangulat most Amerikában? Hiszen mindenki arra vár, hogy valamilyen formában újrainduljon a sportélet is.

– Valóban minden áll, az NBA-től a baseballig, bár úgy hírlik, hogy május közepétől, ha javul a járványhelyzet, a kosarasok elkezdhetik a közös edzéseket. A hangulat – mint talán mindenhol a világon – most egy kicsit depressziós, illetve természetesen a félelem is ott van az emberekben. Itt kint, különösen New Yorkban több fertőzött van, mint a világ más tájain összesen, ami tényleg elég rémisztő. Mi ötven kilométerre lakunk a belvárostól, úgyhogy kicsit szerencsésebbnek érezhetjük magunkat. Próbálunk tényleg mindent előírást betartani, itthon maradni és csak akkor hagyjuk el a lakást, ha az valóban szükséges.

– Mivel tartja fenn a motivációt, elvégre a versenyszezonról talán még nem kell véglegesen lemondani.

– Motivációt mindig találok, ilyen beállítottságú vagyok. Már a jövő évre gondolok, amikor, ha minden jól megy, szép sikereket érhetek el. Lesz fedett pályás világbajnokság, Európa-bajnokság és persze olimpia, én pedig ott szeretnék lenni a legjobbak között, ez nem is kérdés. Főleg az idei fedett pályás szezon után. Edzőimmel, James Hillierrel és Kámán Ferenccel rendszeresen beszélek, majdnem napi szinten, és motiválnak ők is. Természetesen nehéz a mostani körülmények között száztíz százalékosan edzeni, ám akárhova kerülök az életben, ott mindig én szeretnék lenni a „legkeményebben dolgozó”.

– Végül árulja el: milyen az élet most New Yorkban, illetve Amerikában?

– Az élet megváltozott… A város, amiről azt mondják, hogy soha nem alszik, most nagyon üresnek és elhagyatottnak látszik, és nem úgy tűnik, hogy ez változni fog az elkövetkezendő hónapokban. Az emberek félnek, de vannak olyanok is, akik nem akarják betartani a szabályokat. A munkanélküliség nagyon megugrott, több millióan váltak munkanélkülivé, és ők azok, akik leginkább tiltakoznak a karantén és az otthon maradás ellen. Sajnos, ilyen is van. Mi próbálunk mindent megtenni annak érdekében, hogy egészségesek és jó formában maradjunk. Minden nap egy új nap, és minden napban van valami jó. Csak meg kell találni.

Koronavírus Zalában

A dosszié további cikkei

Koronavírus Zalában

A dosszié további cikkei

Ezek is érdekelhetik