Ötszáz egerszegi parti

2019.12.11. 19:44

Könyv a megyeszékhelyi sakkozás nevezetes kombinációival

Sergyán Ödön tavaly is írt egy könyvet Sakkemlékeim címmel, a napokban pedig megjelent immár harmadik sakktémájú kiadványa, a Zalaegerszeg sakktörténete című gyűjtemény. 

Kerkai Attila

Horváth Tamás és Sergyán Ödön a könyvvel a bemutatón

Forrás: Zalai Hírlap

Fotó: Katona Tibor

A bemutatón nagyon sokan voltak, szinte kivétel nélkül olyanok, akik értik a sakkjátékot. Sergyán Ödönt egyrészt mint egykori játékost köszönthették, aki soha nem lett hűtlen a sportághoz. Amit talán nem is kellene külön hangsúlyozni, hiszen aki könyvet ír a sakkozásról, eleve a téma értője és híve lehet.

A Zalaegerszeg sakktörténete című könyv hozzávetőlegesen ötszáz kombinációt tartalmazó gyűjtemény, olyan partikról, melyeket egerszegi sakkozók vagy csapatok játszottak, s amelyeket a legérdekesebbnek ítélt a szerző.

Horváth Tamás és Sergyán Ödön a könyvvel a bemutatón
Fotó: Katona Tibor / Zalai Hírlap

Horváth Tamás, a Z. Hydrocomp Csuti SK szakmai vezetője, korábbi magyar szövetségi kapitány mutatta be a kiadványt a hallgatóságnak, megosztva azokat a sztorikat és emlékeket is, melyek a szerzőhöz fűzik. Hogy mást ne említsünk: 1965-ben a Horváth Tamás, Lakos Sándor, Sergyán Ödön összeállítású csapat úttörő-olimpiát nyert, majd a Sergyán Ödön, Horváth Sándor, Erdész Ferenc trió 1967-ben szintén, ráadásul ekkor Sergyán Ödön egyéniben is győzött.

A könyv megemlékezik az 1972-ben elhunyt Csuti Antalról is, aki 110 éve született, és ő volt az, akinek a keze alatt a halála előtti évtizedekben szinte minden kezdő és haladó sakkozó megfordult a megyeszékhelyen.

S hogy miért született meg ez a könyv?

– Nyugdíjba vonulásom után lefűztem a hivatali és sakkemlékeimet – kezdte Sergyán Ödön, aki a megyei adóhivatal ellenőrzési igazgatójaként vonult vissza, hogy ezzel a sportos kifejezéssel éljünk. – A Sakkvilág című újságot lapozgatva ötlött fel bennem, hogy az abban szereplő partik mellett akár az enyémek is megállnák a helyüket. El is küldtem párat, megjelentek, régi barátomat, Horváth Tamást pedig megkérdeztem, hogy szerinte szabad-e nekem könyvet írnom. Azt válaszolta, „Ödönkém, te kultúrsakkot játszottál, neked szabad”. Ezzel a könyvvel azt is szerettem volna elérni, hogy lássák magukat, illetve az egykor játszott partijaikat mások is. Hozzáteszem: nem a haszonszerzés volt a cél, hiszen nem is árusítjuk a könyvet, viszont a köteles példánya ott van az Országos Széchényi Könyvtárban, tehát mindenki számára hozzáférhető.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában