Megérdemelt a címvédésük

2019.07.09. 17:53

A Police-Ola LSK csapata remek közösség, ez is a sikerének egyik alapja

Megvédte címét és a 2018–2019. évi bajnokságban is aranyérmes lett a Police-Ola LSK női labdarúgócsapata a Zala megyei csökkentett pályás női bajnokságban. Az együttest irányító Németh János edző szerint teljesen megérdemelten győztek és csak dicsérni tudta a lányokat.

Kerkai Attila

A csökkentett pályás Zala megyei női bajnokságban győztes Police-Ola csapata Fotó: Police-Ola

Az előző bajnokságban 4 pont előnnyel, a legutóbb véget ért pontvadászatban pedig 9 pont „fórral” lett aranyérmes a Police-Ola LSK, így mondhatni, hogy még biztosabb sikert arattak az egerszegiek, mint egy évvel korábban.

Németh János edző megérdemelt sikerként értékelte az újabb aranyat.

– Sikeres évet zártunk a Police-Ola női csapatával – kezdte értékelést a szakvezető. – Sikerült megvédeni a bajnoki címünket, és mint tudjuk, ez mindig nehezebb feladatot jelent minden bajnok életében. Csapatunk megérdemelten lett első, remek teljesítményt nyújtottak a lányok, és egy mérkőzést leszámítva valamennyi bajnoki meccset megnyertük. Olyan labdarúgók alkotják csapatunkat, akik már évek óta együtt játszanak, ismerik egymás minden gondolatát, és a pályán egységesen, eredményesen tudtak együttműködni. Minden csapatrészben vannak tapasztalt, jó játékosaink, de együttesünk minden játékosa kivette a részét ebből a sikerből. Büszke vagyok a lányokra és ezúton is szeretném megköszönni, valamint gratulálni nekik, hogy tudásuk legjavát nyújtották a bajnoki cím újbóli megnyeréséhez. Természetesen volt több olyan játékosunk, akik az átlag felett teljesítettek és nagyobb tudásukkal hozzájárultak a csapat sikeréhez. Mindig csapatban gondolkodom, igazából nem szeretek kiemelni senkit, hiszen többeket is felsorolhatnék, most mégis szeretnék megemlíteni egy játékost. Horváth Kitti, együttesünk csapatkapitánya mind szakmailag, mind pedig emberileg kimagasló teljesítményt nyújt immár évek óta. A pályán és azon kívül is igazi csapatkapitányként viselkedik, mindenki számára példakép lehet a labdarúgás iránti alázatával, küzdeni tudásával és játéktudásával. A jövőben is szeretnénk minél jobb eredményeket elérni a bajnokságban, de a legfontosabb célkitűzésünk, hogy továbbra is egy jó közösséget alkossunk. A lányok élvezzék a játékot, a meccseken tudjanak egymásért és a csapatért küzdeni, jól érezzék magukat a pályán, mindig szem előtt tartva a játék örömét.

A csökkentett pályás Zala megyei női bajnokságban győztes Police-Ola csapata Fotó: Police-Ola

A bajnoki cím után megkérdeztük: nem gondoltak-e a magasabb osztályban történő indulásra, ami a női labdarúgásban az NB II-t jelenthetné a Zala megyei bajnoknak is.

– Szeretni szeretnénk, de például a nagyobb távolságok miatt az NB-s szereplés sok időt elvenne mindenkitől, főleg a családtól, ugyanis több játékosunk is már anyuka – mondta el ezzel kapcsolatban Németh János.

– Ezenfelül utánpótlás csapatokat is kellene indítani, és ezt nem tudnánk teljesíteni. Az egyesület minden segítséget megad és minden feltételt biztosít számunkra a megyeiben az eredményes szerepléshez. A Police-Ola LSK-nál nem véletlenül van jelen a női labdarúgás már hosszú ideje.

A Police-Ola LSK legnagyobb riválisai a bajnokság során a Gyenesdiás és a Zalaapáti voltak. Az elején még a gyenesiek ott voltak a nyakukban, de miután háromszor is legyőzték a Balaton-partiakat a három kör során, az üldözők szép lassan leszakadtak. Végül a Zalaapáti együttese lett a második, a Gyenesdiás pedig a harmadik a hölgyek vetélkedésében.

A tapasztalt szakembert arról is kérdeztük, véleménye szerint a megyeiben elegendő-e a csökkentett pálya, illetve arról is faggattuk: miként lehetne még népszerűbbé tenni a női szakágat.

– Véleményem szerint elegendő a csökkentett pálya­méret, hiszen a lányoknál sajnos nincs olyan nagy merítési lehetőség, mint a férfiaknál – mondta Németh János. – A nagy pályás bajnoksághoz minden csapatnál még több játékos kellene, ami jelenleg nem lenne megvalósítható. Így is előfordul, hogy a csapatoknak nehézséget okoz a létszám biztosítása a meccseken. A női szakág létszámát pedig ugyanúgy lehetne bővíteni, mint a férfiaknál. Az általános és a középiskolás testnevelés­órákon lehetne motiválni a lányokat is, ez lenne az alap, de úgy, hogy a lányok futballját mindenképpen külön kezeljék. Főleg kisebb korban még nagy a különbség a fiúk és a lányok között, s ha együtt játszatják őket, lehet, hogy elmegy a kedve a lányoknak, hiszen azt látják, hogy a fiúk mennyivel ügyesebbek vagy erősebbek. Ám a megyében az egyesületek is fektethetnének nagyobb hangsúlyt a női labdarúgásra. Vannak olyan zalai klubok, melyeknek nagy hagyományai vannak a megyében a férfi futball terén, de például nincs női szakáguk. Ők is nevelhetnének játékosokat, ez lenne a jövő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában