Voltak még hiányzók

2019.07.07. 20:17

A Nafta nyert a Kanizsa első felkészülési meccsén

Lejátszotta első felkészülési mérkőzését a labdarúgó NB III-ban szereplő FC Nagykanizsa legénysége, ellenfele a szlovén második vonalban játszó Nafta 1903 Lendava együttese volt.

Kühne László

Az immár kanizsai színekben játszó Szegleti Gergely ezzel a látványos mozdulattal próbál labdát szerezni

Forrás: Zalai Hírlap

Fotó: Gergely Szilárd

FC Nagykanizsa – Nafta 1903 Lendava 0-1 (0-1)

Nagykanizsa, 170 néző. Jv.: Molnár A.

Nagykanizsa: Horváth M. (Borsi) – Pál D., Major, Gerencsér A., Ekker – Béli M. (Bagó) – Szegleti, Hampuk (Szabó B.), Kretz (Kovács Gy.), Lőrincz – Vittman (Fadgyas). Vezetőedző: Barna László.

Gólszerző: Rebernik (36.).

Szépszámú nézőközönség előtt futhatott ki a nagykanizsai és a lendvai csapat a pályára, ahol a helyi szurkolók arra is kíváncsiak voltak, az FC Nagykanizsa hogyan futballozik egy olyan gárda ellen, mely a napokban még az NB I-es Kaposvári Rákóczit is legyőzte. A hazaiak oldalán bemutatkozott a kaposvári utánpótlásból indult, legutóbb Szentlőrincen szerepelt Hampuk Ádám és az Andráshidából érkező Szegleti Gergely. A dél-zalai legénység első próbameccséről volt szó, így ebből is eredően voltak hiányzók, hiszen a szintén új igazolás Simonfalvi Gábor később csatlakozhat a kerethez, míg Horváth Balázs is engedéllyel van távol, Manchesterben… Esetében nem a United vagy a City van képben, információink szerint baráti körében egy ünnepélyes családi esemény szólította Angliába. Az első félidő hajrájához közelítve aztán a horvát Mihael Rebernik révén szereztek vezetést a lendvaiak.

Az immár kanizsai színekben játszó Szegleti Gergely ezzel a látványos mozdulattal próbál labdát szerezni Fotó: Gergely Szilárd / Zalai Hírlap

A második játékrészre a szlovénok első számú kapusa, Florijan Raduha is már az oldalvonal mellett figyelhette a történéseket.

A Lendva szerdán a ZTE-t fogadja, a Nagykanizsa szombaton Csáktornyán

– Egy félidőnyi idő alatt is megállapíthattam, hogy remek játéktéren futballozhattunk, szóval ez mindenképpen a mostani nagykanizsai mérkőzésünk javára szólt – így a 22 esztendős kapuvédő. – Nagyon sokan próbáznak még nálunk, így a ZTE-től is van fiatal velünk, szerdán pedig éppen az egerszegiekkel mérkőzhetünk Lendván.

A mérkőzés állása aztán már nem változott, és a kanizsaiak hétfőtől az újabb nemzetközi találkozójukra készülhetnek, melyet július 13-án, szombaton Csáktornyán rendeznek a horvát II. osztályú Medimurje otthonában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában