A Nemzeti Vágta szlovén előfutama

2019.06.20. 18:29

Tizenkét magyar lovas vesz részt a Muravidéki Vágtán

Az eddiginél több, 12 magyar lovas részvétele várható a negyedik alkalommal sorra kerülő Muravidéki Vágtán. A Nemzeti Vágta szlovén előfutamát július 6-án rendezik meg a kisvárosban.

Gyuricza Ferenc

A Lendvai Lóbarátok Egyesületének rendezvénye iránti növekvő érdeklődés a korábbi izgalmas versenyek, illetve a lósport Muravidéken is tapasztalható reneszánszának köszönhető. A helyszín is változik: a futamot újra Lendván rendezik meg, az első vágtához hasonlóan a város frekventált pontján, a Lipa Szálloda előtti téren erre az alkalomra kialakított versenypályán. A lovasoknak egy homokkal borított, 440 méteres körpályát kell két és félszer teljesíteniük. A győztes és három további versenyző szerez jogot a Nemzeti Vágtán való induláshoz.

A magyar nemzetiségi futam mellett szlovén futamot is rendeznek, melynek nyertese szintén indulhat a Nemzeti Vágta budapesti döntőjén, annak nemzetközi versenyében. A szlovén futamon várhatóan nyolc lovas vesz részt. A Muravidéki Vágtához számos kísérőrendezvény, további lovasprogramok, illetve kulturális és gasztronómiai bemutatók is társulnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában