Téli játékosmozgás

2019.03.05. 18:49

Három csapatnál is új edzővel folytatják tavasszal a megyei I. osztályban

A tavaszi bajnoki rajt előtt összeállítottuk az I. osztályú csapatoknál bekövetkezett játékosmozgásokat. A tél során három csapatnál is edzőváltás történt.

ZH

A Zalakomár (pirosban) négy új játékossal és új edzővel próbálja kiharcolni a bennmaradást Fotó: Archív

A múlt év téli időszakához hasonlóan ezúttal sem volt nagy mozgás a csapatok keretében. A legtöbben az FC Keszthely együtteséből távoztak, összesen öten döntöttek úgy, hogy máshol folytatják. A Horváth-MÉH Kiskanizsai Sáskák csapatánál egyáltalán nem történt változás, ők az őszi kerettel vágnak neki a tavaszi küzdelmeknek. A Femat Csesztreghez ausztriai kitérője után visszatért Pethő János, aki a megye labdarúgásában meghatározó tudású játékosnak számít. A Csács-NSE együtteséhez újra visszatért a kapus Safet Jahic.

A játékosok mellett három egyesületnél az edző személye is változott. A Csács-NSE-t játékos-edzőként irányító Csongár Péter az NB III-as Andráshida SC együtteséhez igazolt, a kispadon a helyét a volt ZTE-játékos Kovács László vette át, aki tavaly a Sárvárral megnyerte a Vas megyei bajnokságot, és az ősz első felét még az NB III-as vasi csapat kispadján töltötte, de távozott onnan. A FC Keszthelynél Németh István helyett Horváth Gábor irányítja tavasszal a csapatot, míg a Zalakomárnál a Somogy megyéből érkező Nagy Attila István lett az edző.

A Zalakomár (pirosban) négy új játékossal és új edzővel próbálja kiharcolni a bennmaradást Fotó: Archív

1. Hévíz

Érkezett: Péntek Botond (Sárvár, Vas megye), Szi-Péter József (Andráshida SC), Horváth Leonárd (ZTE FC).

Távozott: Buzási Gábor (Ausztria), Székács Olivér (Gyenesdiás).

Edző: Damina László.

2. Semjénháza

Érkezett: Varga Ádám (újrakezdte).

Távozott: Pesti Attila (Újudvar).

Edző: Németh István.

3. Olajmunkás Gellénháza

Érkezett: Propszt István (Police-Ola), Nagy Dániel (Zalalövő).

Távozott: Horváth András (Police-Ola).

Edző: Bencze Péter.

4. Szepetnek

Érkezett: Szabó Ábel (Nagykanizsa).

Távozott: –.

Edző: Domján László.

5. Technoroll Teskánd

Érkezett: Czene Mátyás (ZTE FC U19).

Távozott: Pergel Bence (Kozármisleny).

Edző: Pergel Attila.

6. Gyenesdiás Kinizsi

Érkezett: Bolla László (Zalaszántó), Székács Olivér (Hévíz), Kubicsek Sámuel (Cserszegtomaj).

Távozott: Sipőcz Gábor (Ausztria), Dufka Dániel (Ausztria), Szokoli Márk (Szécsisziget).

Edző: Kocsis Norbert.

7. Femat Csesztreg

Érkezett: Pethő János (Ausztria), Pethő József (Zalabaksa).

Távozott: Nagy Martin (Ausztria), Szabó Szabolcs (Bajánsenye, Vas megye).

Edző: Németh Imre.

8. Zalaszentgrót

Érkezett: Balogh Zoltán (Kehidakustány).

Távozott: –.

Edző: Jankovics Péter.

9. Creaton-Lenti TE

Érkezett: Soós Dávid (Becsehely), Lukács Máté, Tuboly András, Ács Áron (mindhárman ZTE FC U19), Horváth Adrián (Csonkahegyhát).

Távozott: –.

Edző: Szarka Péter.

10. Police-Ola

Érkezett: Horváth András (Gellénháza), Tóth Martin Roland (Türje), Káli Kevin (Böde), Czövek Martin (Szarvaskend, Vas megye).

Távozott: Propszt István (Gellénháza), Baranyai Roland (Botfa).

Edző: Czigola Zsolt.

11. Csács-NSE

Érkezett: Safet Jahic (Ausztria), Kónya Szilárd (Andráshida SC), Vizsy Ádám (Teskánd).

Távozott: Flórián Bence (Páterdomb), Csongár Péter (Andráshida SC).

Edző: Kovács László.

12. Zalalövő

Érkezett: –.

Távozott: Nagy Dániel (Gellénháza).

Edző: Vaspöri Zoltán.

13. ZNET-Telekom Becsehely

Érkezett: Süte Ádám (Palin), Kanizsai Zsolt (Petrivente).

Távozott: Soós Dávid (Lenti TE).

Edző: Mutter Attila.

14. Horváth-MÉH Kiskanizsai Sáskák

Érkezett: –.

Távozott: –.

Edző: Lukács István.

15. Flexibil-Top Zalakomár

Érkezett: Kuti Róbert Zoltán (Zalavár), Nagy Ákos (Sormás), Nagy Attila, Nagy Botond (mindketten Marcali, Somogy megye).

Távozott: Csizmadia Tibor (Sand), Madarász Szabolcs (Böhönye, Somogy megye).

Edző: Nagy Attila István.

16. FC Keszthely

Érkezett: Csák Benjamin (Vonyarcvashegy), Hardi Botond (Hévíz U19).

Távozott: Németh Gábor (Répcelak, Vas megye), Balása Márk, Balása Erik, Komáromi Balázs (mindhárman Karád, Somogy megye), Kenesei Bálint (Karmacs).

Edző: Horváth Gábor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában