Váltás

2018.09.04. 20:29

ZTE: Dobos Barna az új edző

A ZTE FC hétfőn menesztette edzőjét, Nagy Tamást, kedden pedig kiderült, hogy igazak voltak a hírek, melyek szerint a csapat irányítását Dobos Barna veszi át. Végh Gábor, a klub többségi tulajdonosa pedig egyértelműen megfogalmazta: az NB I-be jutás a céljuk.

Kerkai Attila

Nagy Tamás a Kaposvár elleni meccsen. Úgy érzi, nem kapott elég támogatást Fotó: Katona Tibor/Zalai Hírlap

Váratlan volt a hétfői bejelentés, hogy Nagy Tamással közös megegyezéssel szerződést bontott a ZTE FC, amely a labdarúgó NB II-ben hét forduló után a 3. helyen áll. A szurkolói reakciók a teljes értetlenséget tükrözték: ki finomabban, ki egészen nyersen fejezte ki véleményét. Végh Gábor, a ZTE FC tulajdonosa a klub honlapján kedden hosszabb nyilatkozatot tett közzé, mi pedig felhívtuk a klub első emberét, hogy megkérdezzük: mi áll a váltás hátterében?

– Egyértelműen a javítás szándéka vezérelt, ez a keret alkalmas a célok elérésére, ezért erősítettünk a nyáron több tízmillió forintból – mondta Végh Gábor. – Minden erőfeszítésünk arra irányul, hogy a feljutásra esélyes csapatunk legyen, s ha bármely szegmensben azt látom, hogy ezen célok esetleg veszélybe kerülnek, akkor lépnem kell. Azért váltottam most edzőt, mert most van szünet a bajnokságban, s könnyebb az új trénernek is megismerkedni a csapattal.

Nagy Tamás a Kaposvár elleni meccsen. Úgy érzi, nem kapott elég támogatást Fotó: Katona Tibor/Zalai Hírlap

– Nagy Tamással harmadik helyen állt a csapat. Mégis úgy ítélik meg, hogy nem hozta a tőle elvárhatót?

– Nem hozta, és most ne csak a tabellát nézzék. Ugyanannyi pontunk van, mint az újonc Kaposvárnak, de ennél előrébb kellene tartanunk. És a mutatott játékban is. Ha nem akarnék feljutni, akkor sokkal gyengébb és olcsóbb csapatunk lenne. Most is erősítünk, és ha kell, akkor a télen is.

– Akkor egyértelműen a feljutás a céljuk? Csak, mert bizonyára Ön is olvasta azon véleményeket: nem is akarják, hogy a csapat feljusson… – Teljes mértékben a feljutás a cél, mi másért költenénk ennyit az erősítésre? Minden más állítás hamis.

Nagy Tamás hétfő este annyit mondott: azt követően tud nyilatkozni, amikor a klub hivatalosan is közzéteszi a váltás tényét.

– Meglepte a döntés? – tettük fel neki tegnap a legkézenfekvőbb kérdést.

– Hétfőn még úgy éreztem igen, de egy kis idő eltelte után már nem. Végiggondolva ugyanis voltak jelek, így például a nyíregyházi és a tiszakécskei győzelem után sem jöttek gratulálni, mint még az elején. Amolyan vihar előtti csend volt ez.

– Mivel indokolták a menesztését? – Hogy nem volt elég domináns a csapat játéka. Ám erre azt mondom, ellenfelet nyomás alatt tartani csak úgy lehet, ha minden olyan játékos a pályán tud lenni, aki erre képes. Tény, hogy volt a keretemben hat-hét ilyen labdarúgó, de ez közel sem elég a dominanciához. Ahhoz egyértelműen erős, kiemelkedő tudású keret kell, mint tavaly az MTK-é volt! Aki látta a meccseimet, az pontosan érzékelte, mi volt a törekvés, talán csak a Kaposvár elleni meccsen volt visszafogottabb. De annak tudjuk az okát. A folyamatos kényszerváltoztatás sem tesz jót egy fejlődési folyamatnak, mert olyan játékosokat nem tudsz játszatni, akik meghatározzák a csapatom karakterét, erejét. Gondolok itt Vojnovic, Novák és Szépe sérülésére, akik hol tudtak játszani, hol nem.

– Úgy érzi nem kapott elég ídőt arra, hogy ez kialakuljon?

– Miért, kaptam? Új csapatot kellett építenünk, mert 12 új játékos érkezett, és a nagy része nem azonos edzettségi állapotban vagy sérülten. Mind ezt szűk négy hét alatt kellett összerakni! Ez a csapat jó lesz, hiszen jó játékosok alkotják, de kell fél év, hogy összeálljon és közben még versenyezni is kell. Ezt a jelenlegi ZTE-keretet nem érzem olyan erősnek, hogy „dominánsan” kiemelkedne a mezőnyből. A mag alkalmas a feljutásra, de a többieknek még sokat kell fejlődniük.

– Csalódott?

– Igen. Mert nem kaptam meg a támogatást a háttérből.

– Akadt esetleg konfliktusa?

– Nem, erről szó sincs, de szerintem én sem adtam okot erre. Ami a klub közleményében is olvasható, azt én is megerősítem: békésen, normális körülmények között váltak el útjaink egymástól.

A ZTE FC kedden egy új játékos igazolását jelentette be. A jobb oldali védő, a horvát (magyar felmenőket igazolni tudó) Nikola Matas egy évre kötelezte el magát.

Az új edző pedig hivatalosan is Dobos Barna lesz, aki kedden Dunaújvárosban elköszönt az NB III-as DPASE csapatától és szerdán már ő tartja az edzést Egerszegen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában