A veretlenség érték

2018.08.13. 18:28

A ZTE FC győri pontszerzése nem volt érdemtelen

A gól nélküli döntetlen ellenére nem játszott unalmas mérkőzést a ZTE FC vasárnap este Győrben. Az ETO FC azért jobb volt, de némi szerencse bármikor az egerszegiek mellé szegődhetett volna.

Kerkai Attila

Az eltiltás után visszatért zetés Babati (fehérben) a győri stadionban Fotó: Szekeres Péter

A vasárnapi 0–0 akár a két csapat támadójátékának kritikája is lehetne, de szó sem volt arról, hogy ne lettek volna helyzetek. Bár leginkább a második félidőre, annak is a második felére igaz ez. Előtte mintha túlságosan is biztonsági futballra rendezkedett volna be a két csapat.

Az eltiltás után visszatért zetés Babati (fehérben) a győri stadionban Fotó: Szekeres Péter

A mérkőzés után Nagy Tamás, a ZTE FC vezetőedzője elmondta: a végén merész húzást vállalt be a győzelemért.

– Két jó képességű csapat találkozott, a Győr otthonában kezdeményezőbb volt, nekünk több energiát kellett most a labdaszerzésekre fordítanunk – mondta el a ZTE FC szakvezetője. – Nem voltunk elég bátrak, hogy többet kezdeményezzünk és túl sok pontrúgást is engedtünk az ellenfélnek, amin később javítani kell. A végén viszont húztam egy olyan cserét, amivel meg akartam nyerni a meccset, és volt is az utolsó tíz percben három gólszerzési lehetőségünk.

Kérdésre a tréner elmondta: Szasa Popin pályára küldésével próbálta elérni a sikert.

– Előre akartam lépni a támadó bevetésével, és szerintem a Győr sem erre számított. Azt gondolom, megvolt az esély a győztes gólra, de ugyanez igaz az ETO FC-re is, hiszen ő is nyerhetett volna.

A másik oldalon Mészöly Géza nem tűnt bosszúsnak a hazai döntetlen miatt.

– A játékosokat most nem lehet amiatt bántani, mert nem nyerték meg ezt a találkozót, hiszen futballistáim sokat tettek a három pont megszerzéséért – mondta Mészöly Géza.

– A támadások befejezésénél kell még pontosabbá válnunk. Egyébként sok volt a fault, ami nem a mi malmunkra hajtotta a vizet, a védekezés viszont jól sikerült, hiszen a ZTE csapata nem tudott veszélyt kialakítani a kapunk előtt.

Kétségtelen, hogy az ETO FC-nek adódtak a nagyobb gólszerzési lehetőségei, bár a védekezés kapcsán azért azt is jegyezzük meg: a győriek sem dolgozhatták ki garmadával a helyzeteket. Az egerszegiek ugyanis szervezetten futballoztak, tudatos volt a játékosok mozgása, ám a zalaiakra is igaz a megállapítás: az övék is egy formálódó csapat, idő kell, amíg a játékosok ráéreznek egymás mozgására. A meccs legnagyobb helyzete a Győré volt, amikor a ZTE-ben most bemutatkozó horvát Zoran Lesjak a 72. percben a gólvonalon mentette meg csapatát a találattól.

Még nagyon a bajnokság elején tartunk, de örömteli, hogy a ZTE FC három forduló után is őrzi veretlenségét. Máris kijelenthető: sokkal szervezettebb, tudatosabb a zalaiak játéka, mint a legutóbbi szezon bármely periódusában. Persze, ez nem is ugyanaz a csapat…

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában