Szeptembertől csak vasárnap

2018.08.09. 21:09

A szövetség egységesíti a meccsnapokat a labdarúgó NB III-ban

Szerda délután levelet kaptak a labdarúgó-szövetségtől az NB III-as csapatok. Ennek értelmében szeptember elsejétől a bajnoki mérkőzéseiket egységesen vasárnap kell lejátszaniuk.

Kühne László, Varga Andor

Az Andráshida (fehér)–Kanizsa megyei rangadót még szombaton játszották Fotó: Pezzetta Umberto

A levelet dr. Barczi Róbert, az MLSZ versenyigazgatója írta alá, és az áll benne: a versenybizottság főtitkári utasítás alapján helyezte át vasárnapra az 5–30. fordulók meccseit.

A módosítás természetesen érinti a Nyugati csoportban szereplő két zalai alakulatot is, hiszen a Tarr Andráshida eddig hagyományosan és túlnyomórészt szombaton játszott, és így indította a szezont az FC Nagykanizsa is. Az MLSZ internetes adatbankjában még tegnap is az szerepelt, hogy a két alakulat az érintett 5. fordulóban is szeptember elsején, vagyis az adott hétvége első napján lép pályára. Megkérdeztük a klubok illetékeseit, mit szólnak a változáshoz.

– Meglepetésként ért bennünket – kezdte Soós Zoltán, az Andráshida elnöke. – Nem értjük az okát, az MLSZ levele erről nem szólt, de ez a kisebbik baj. Számomra a fő kérdés, hogy miért most, az őszi program elkészítése, illetve az első forduló után történik meg mindez. A pályánkat nemcsak az NB III-as csapat használja, utánpótlás-együttesek sora és a megyei III-as alakulat is itt focizik. A pályabeosztást nehéz munkával elkészítettük, s ezt most kezdhetjük elölről, sőt, a megyeis csapat versenyeztetése szinte ellehetetlenül. A másik a buszbérlés, hiszen ezt a sok gárdát utaztatni is kell. Négy társasággal vagyunk kapcsolatban, ezekkel hosszú távra megegyeztünk, most ez a rend is felborul.

Soós Zoltán emellett felhívta a figyelmet: az NB II-es ZTE FC is kötelezően vasárnap játszik, és ráadásul azokon a hétvégéken van itthon, amikor az Andráshida is. Számítanak hát rá, hogy elveszítenek szurkolókat, hisz ha választani kell, a drukkerek nyilván a magasabb osztályra voksolnak…

Az Andráshida (fehér)–Kanizsa megyei rangadót még szombaton játszották Fotó: Pezzetta Umberto

Kanizsán jóval kevesebb gondot okoz a változás – az FC Nagykanizsa vezetőedzője, Barna László szavai szerint:

– Született egy főtitkári döntés, ezt mi elfogadjuk. Minket az egységesítés talán három-négy esetben érint az őszi szezon folyamán, bár lehet, hogy a csapatok egy része másképp rendezkedett be. Teszem hozzá: a mi időnkben az NB III-as meccsek gyakorlatilag mindig vasárnap voltak. Valamennyit talán a heti munka ritmusán, rutinját kell változtatni, de mindez nem áthidalhatatlan probléma.

Megkerestük az MLSZ-t is a „miért?” és a „miért most?” kérdéseivel. Sipos Jenő szóvivő elektronikus levélben válaszolt. Mint írta: az egységes időbeosztást mint alapelvet már három éve alkalmazza a szövetség. A stadionfelújítási program mára végső fázisába jutott, így az infrastrukturális akadályok elhárultak az egységes mérkőzésnap kijelölése elől. Miután kialakult a végleges NB III-as program, az illetékesek számára világossá vált, hogy a csapatok elfogadhatatlan mértékben eltértek az egységesítés alapelvétől. A szóvivő hozzátette: a vasárnapi időpontra való áttérés ügyében nem egyeztettek a csapatokkal, de a szükséges intézkedések megtételére az érintettek egy hónapot kaptak.

Illetve hozzátehetjük: ennyi idő áll rendelkezésre a szurkolóknak is, hogy újragondolják a hétvégéiket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában