Tábori élménylövészet

2018.06.27. 18:30

Zánkán tartanak bemutatókat a BEFAG LK sportolói

A Honvédelmi Sportszövetség, a Magyar Sportlövők Szövetsége és a BEFAG Keszthelyi Erdész Lövészklub összefogásával a nyári szünidőben a zánkai Erzsébet Táborok lakói sportlövő bemutatón is részt vehetnek állandó programként.

Kerkai Attila

Az első találkozón már túl is jutottak, s mint Keczeli Zoltán, a vezetője elmondta, összesen tizenegy alkalommal „települnek ki” az Erzsébet Táborba. Már az első napon is kígyózó sorok alakultak ki, hiszen a 10-16 éves lányok és fiúk érdeklődését is felkeltették a fegyverek.

A képen Major Veronika mutatja a mai modern céltáblát a gyerekeknek, s így lesz ez a nyár során még jó párszor a zánkai táborban Fotó: BEFAG Keszthelyi LK

 

A keszthelyi klub tagjai arra is figyelmet fordítottak, hogy a fegyverek a legújabb technikát képviseljék. Minthogy a lövészet önmagában „veszélyes üzem”, a biztonságra nagy hangsúlyt kell fektetni, ám a sportfegyverek ma már lézertechnikával vannak ellátva: a lövedék nem hagyja el a fegyver csövét, hanem speciális lézerfény céltáblán mutatja meg magát. Az értékelést pedig a kijelzőjén azonnal, tizedmilliméteres pontossággal láthatják a lövők és kísérőik.

Mint Keczeli Zoltán elmondta, ez is nagy tetszést aratott a fiatalok körében. A korszerű és biztonságos lövészet ideje alatt pedig a keszthelyi lövészklub képviseletében a sokszoros világ- és Európa-bajnok Major Veronika sportlövő nyújtott segítséget az érdeklődő fiataloknak a minél jobb találatok eléréséhez.

– Közel 200 fő állt lőállásba, hol pisztollyal, hol pedig puskával lőve, és azt gondolom, hogy komoly ismeretanyagot is adtunk a fiataloknak a lövészetről és természetesen a technikáról is – mondta el még Keczeli Zoltán. – A nyár során ismétlődő zánkai lövészetek alkalmával egyesületünk azon tagjai jöhetnek el a táborba segíteni, akik részt vettek már lövészetvezetői tanfolyamon és egyben eredményes sportlövők is. Élménylövészetként hirdetjük ezen alkalmakat, de egyben toborzónak is, hiszen ki tudja, mennyi fiatal kap majd kedvet a sportághoz, s azzal sportágunk is csak nyer.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában