Jégkorong

2018.01.23. 19:35

A Titánok voltak egy gólra is a rájátszástól

Utolsó hazai alapszakasz-mérkőzését játszotta az Egerszegi Titánok OB II-es jégkorongcsapata. A rájátszásba kerüléshez 5 góllal kellett volna nyerniük a hazaiaknak, s bár ez nem sikerült, a közönség remekül szórakozhatott a meccsen.

Jóna István

Sötét mezben a Titánok

Fotó: Katona Tibor

Egerszegi Titánok-DAB 8-6 (5-3, 2-1,1-2)

Zalaegerszeg, Jégaréna, 120 néző. Jv: Márkus.

Titánok: Benczi B. – Henczi Gy., Tóth, Kiss, Simon, Szabó (első sor), Kéner, Maslac, Ambrus, Bosnyák, Csata (második), Bekő, Kolath, Ronga (harmadik). Játékos-edző: Csata Csaba.

A hazai gólszerzők: Bekő, Kiss, Bosnyák 2, Ambrus, Kéner 2, Maslac.

A 3. perctől gólgyártásba fogtak a hazaiak, de a találatok felébresztették a vendégeket is. A második harmad első felében közel került a rájátszáshoz a házigazda (7-3), de aztán rövidzárlat következett a játékában, amit a Dunaújváros jól használt ki.

Sötét mezben a Titánok
Fotós: Katona Tibor

Csata Csaba: „Közönségszórakoztató mérkőzést játszottunk, melyen a helyzetkihasználásunk nagyjából rendben volt, de túl sok gólt kaptunk. Örülök, hogy sokan kíváncsiak voltak ránk.”

Az Egerszegi Titánok január 27-én Jászberényben zárja az alapszakaszt, majd az 5-6. helyért játszhat első felnőtt idénye végén.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában