Száz éve született a zalai Gerencsér Ferenc cimbalomművész

Szentkozmadombján, a zongorával rendelkező falubeli tanító, Major Ferenc vette észre, hogy a fiúnak abszolút hallása van. Levelet írt Budapestre Rácz Aladárnak, kérve, hallgassa meg tanítványát.
Kiről van szó? Gerencsér Ferenc cimbalomművészről, aki 1923. szeptember 8-án született Szentkozmadombján.
A születése 100. évfordulójához közeledve szerkesztőségünk figyelmünket a kerek jubileumra irányító levelet kapott tanítványától, majd feleségétől, Szeverényi Ilona zeneművésztől, aki lehetővé tette számunkra, hogy a Parlando című zenepedagógiai folyóirat  idei 4. számában  megjelent  írása információinak felhasználásával emlékeztessünk  megyénk egyik nagy szülöttének a saját szakterületét újragondoló munkásságára.
A Zalai Hírlap is tudósított arról, hogy szülőfaluja és a zalai zenei közösség nem feledte Gerencsér Ferencet, 1998-ban emléktáblát avattak szülőházán, s többek között 2003-ban is tartottak hangversenyt a tiszteletére a zalaegerszegi Városi Hangverseny-és Kiállítóteremben, ahol Szeverényi Ilona is játszott cimbalmon. Az emléktábla 1998-as avatásakor barátja, Boromisza Zsolt festőművész is jelen volt, aki  több ábrázolást készített a cimbalomművészről és családjáról, sőt a szentkozmadombiakról is. Így nyilatkozott akkor lapunknak: „Szentkozmadombjára 43 évvel ezelőtt hozott el először, rengeteg vázlatot készítettem helyi emberekről. A modellek döntő része nincs már az élők közt, de sok helybéli felismerte ősét.”
Szentkozmadombja szülöttét úgy tartják számon a zeneművészek, mint aki „művészetével, pedagógiájával  megreformálta a cimbalom zenei arculatát és akinek komoly érdemei vannak kulturális értelemben abban, hogy a cimbalom hungarikummá válhatott”, írja az özvegye a pályaívet megrajzoló tanulmányban.
Elemi iskolai tanárának köszönhetően pallérozhatta talentumát, a II. világháború után Pestre került, Rácz Aladár tanította a Zeneakadémián. Ennek elvégzése után tanított, koncertezett,  s közben folyamatosan reformálta a cimbalmozást és a hangszert magát is. Duót alapított Szalai Józseffel, átiratokat készítettek klasszikus művekből, játékmódjuk Kurtág Györgyöt, Szokolay Sándort is megihlette, így zenedarabokat írtak a – Gerencsér Ferencnek is köszönhetően – a népi státuszból kitörő hangszerre. Az 1961-ben létrejött cimbalomduó teremtette meg a kétcimbalmozás hagyományát. Itthon és Európa-szerte nagy visszhangot kiváltó koncerteket adtak, Couperin, Daquin, Rameau, Scarlatti és Bach műveit szólaltatták meg. 1965-ben lemezfelvételi ajánlatot kaptak New Yorkból Bartók Béla fiától, Pétertől. A lemez 1969-ben jelent meg. Párizsban 1961-ben adott ki szólólemezt, ezen Bartók, Járdányi és Kodály műveket cimbalmozik.

Óriási dolognak számít ez, a cimbalom így lett igazán élő hangszer. „Fűződik a nevéhez 6-7 újítás is, melyek nélkül a mai cimbalom nem lehetne az, ami.” – fogalmaz Szeverényi Ilona, hozzátéve, ő volt az első és a mai napig az egyetlen cimbalomművész, aki J. S. Bach összes hegedű szólószonátáját és partitáját fejből tudta, sőt bármilyen hangnemben képes volt eljátszani a tételeket.
A tudása átadása is fűtötte, 1964-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Tanárképző Intézetében a cimbalom szakon a klasszikus zenei képzés már nem csak középfokon, hanem felsőfokon is folytatódhatott Gerencsér Ferenc elhivatott irányításával.

Szeverényi Ilona – az életben és a hivatásban is egyaránt társ – idézett írása jelzi, Gerencsér Ferenc hatására, közbenjárására 1968-ban a Józsefvárosi Zeneiskolában beindították az alsófokú cimbalomképzést. Az oktatás céljára írták meg a Gerencsér-Szeverényi: Cimbalomiskola című tankönyvet, amit itthon és világszerte azóta  is  használnak.

Gerencsér Ferenc saját kezűleg építette újra a cimbalmát, amely eredetileg Schunda Venczel József által készített nyitott aljú, gerendás  cimbalom volt.  1973-ban készült el az első nagy hangterjedelmű, kispedálos, hosszított tompítókkal ellátott, gerendás (alulról nyitott), kromatikus, sokhúros, nagy koncertcimbalom, amelyet Jancsó István cimbalomkészítő mester épített. Gerencsér Ferenc a verőkészítés nagymestere is volt, kifinomult kézműves technikával készítette különböző kézalkathoz igazodó verőit a maga és tanítványai számára.
1989. augusztus 28-án halt meg szülőházában, Szentkozmadombján. Mivel soha nem szakadt el a falujától, éppen itthon voltak, amikor 66 évesen szívinfarktus következtében hirtelen elhunyt.