Szent László nap

2023.08.05. 17:00

Szent László útmutatását követik az iharosiak

A Gyümölcsoltó Boldogasszony templomban szentmisével kezdődtek szombaton a XXIV. Szent László nap programjai. Ugyanitt ünnepélyes keretek között nyitották meg a fesztivált, illetve átadták a Szent László forrása díjat is.

Benedek Bálint

Kenyeres Oszkár (balról) és Horváth Győző a templomban tartott díjátadón

Fotó: Gergely Szilárd

A zalai vármegyehatárral szomszédos somogyi kistelepülés eseményének megnyitóján Horváth Győző polgármester szólt a hívekhez és a vendégekhez is. Köszöntő beszédében elmondta: Szent László király alakja somogyiaknak különösen fontos, hiszen a somogyvári Bencés apátság alapítása a nevéhez fűződik, s egyes források szerint az első temetkezési helye az ott található Szent Egyed-monostor templomában volt.

- Szent László a példaképünk, megerősíti a közösségünket és irányt mutat az embereknek - folytatta. - Továbbra is összefogással lehet elérni a céljainkat, s ezen az úton haladunk a céljaink felé.

Szászfalvi László, a térség országgyűlési képviselője egyetértett a településvezetővel abban, hogy az értékek mentén tett cselekedetek előrelendítik a települést, s megtanítják a ma élőknek, hogy igenis szükségük van a tradícióikra, az őseik erejére. Kiemelte: az eltörlés kultúráját tapasztalják ma a világban, ám szerencsére a Szent László nap a megőrzés, a hagyományápolás kultúráját hirdeti. Utóbbi a jó út, hiszen az iharosiaknak fontosak a gyökereik, a múlt tisztelete és megbecsülése.

Ezt követően Horváth Győző polgármester a magyarságtudat erősítése érdekében végzett munkájukért a Hazajáró című televíziós magazinműsor teljes stábja, illetve a műsorvezetők Kenyeres Oszkár és Jakab Sándor átvehették a Szent László forrása díjakat.  

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában